Szóval arra ne számítsunk, hogy jön haza a kicsi gyerekünk és ahogy belép az ajtón látom rajta: ez a gyerek felnőtt. 

Vannak jelek amelyek egyértelműek és vannak amik csak alig láthatóak vagy észrevehetők, de mindenképpen az "átalakulás jelei".

Nincsenek általános és mindenkire egyformán vonatkoztatható tuti biztos módszerek arra, hogyan kell kezelni egy felnőni akaró gyereket, van viszont néhány általános szabály ami segíthet.

A legfontosabb: vegyük észre, lássuk és tudjuk mi történik. A legnagyobb hiba azt hinni, hogy ráérek még evvel foglalkozni, hiszen még a babájával alszik, vagy esténként a Star Wars figurákat rendezgeti. Ez semmit nem jelent. Ott bent már elindult és a maga idétlen, esetlen módján már meg is jelent a felnőtt. Igaz még nem végleges formájában és még nem tökéletes, de ha jól megfigyeljük akkor látjuk. Ne ijedjünk meg, ha ez a felnőtt még nem olyan, amilyet mi szeretnénk  (egyébként nem is lesz olyan soha, szerencsére), ne akarjuk azonnal átformálni és láthatóvá tenni a leendő vezérigazgató körvonalait. Gondoljunk arra, hogy ez egy nehéz folyamat, a gyerekünknek nehéz, mert neki is szokatlan minden ami történik.

Több hibát el lehet ilyenkor követni, nézzük a legnagyobbakat:

A szülők egy része megijed, és igyekszik lelassítani a folyamatot, újra babusgatja, és próbálja nem észre venni, hogy már nem az a kis cserfes kislány vagy kisfiú, aki volt.
Más szülő éppen ellenkezőleg - ki akarja iktatni az átmeneti állapotot és azonnal felnőttet akar csinálni belőle. "felnőtt vagy fiam itt a puskám, mától a tiéd"
Vannak sajnos, akik észre sem veszik, hogy csemetéjük felnőni készül, vagy észre veszik, de nem törődnek vele, mondván ez egy természetes folyamat, ami magától megy végbe.
Talán nem kell mondanom: egyik sem helyes. Segítenünk kell, de okosan. Legyünk türelmesek és elnézők, erősítsük a felnőtt öntudatot, de ne legyünk képmutatóak, ne hagyjuk szó nélkül a hibákat, ne tagadjuk le őket, de ne is úgy adjuk gyerekünk tudtára, hogy az sértő, vagy megalázó legyen. Figyeljünk oda rá és kísérjük szemmel ezt az átalakulást, fokozatosan, de kezeljük mi is felnőttként, attól még a gyerekünk marad. Ha jól csináljuk, egész életre szóló, egyik legnagyobb segítség lehet, amit adhatunk.

Különben is: többek közt ezért vagyunk.  

Fotó: www.foter.com