SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

10 dolog, amiért a gyerekek nem szeretnek iskolába járni

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-11-22
Egy 11 éves diák megnevezte azt a 10 dolgot, amiért szerinte a gyerekek nem szeretnek iskolába járni. A "Teen-meet-teen" konferencián többek között azt is megemlítette, hogy sok a házi feladat és hogy nem tanítják meg nekik azt, hogy nyugodtan hibázhatnak, sőt, erre szükség is van ahhoz, hogy megtanuljanak valamit.

Ezért nem szeretnek a gyerekek iskolába járni


1. Tanárok

”Félünk a tanároktól és ez már az első pillanatokban kialakul, ahogy elkezdünk iskolába járni” mondja a 11 éves fiú. Talán nem is olyan nagy baj, ha valamennyire tartanak a tanáraiktól a diákok, de ettől persze még félni, rettegni nem kellene, az lenne a jó, ha egy egészséges tanár-diák viszony lenne közöttük, ahol a diák bizalommal fordulhat a tanárához minden kérdésben. Ne feledjük: főleg kamaszkorban nagyon fontos, hogy legyen a gyerek életében valaki, akire felnéz, aki a példaképe lehet, és legyen valaki, akivel olyan dolgokról is beszélhet, amikről a szüleivel nem mer. És erre egy tanár tökéletesen alkalmas lenne. Ha a gyerek nem félne tőle…


2. Félelem az osztályzatoktól

A diákok nemcsak a tanároktól, de az értékeléstől is félnek, attól, hogy mi lesz otthon, ha rossz jegyet kapnak. ”Az iskolában mindenki a jegyed alapján ítél meg, nem azt nézik, hogy ki vagy te valójában, csak hogy milyen jegyeid vannak” – mondja a 11 éves diák.


3. Félelem a hibáktól

Ez a harmadik ok, amit megnevezett a fiú. Lassan azt hihetjük, hogy az iskola egy terrorház, ahol mindenki rettegésben van. A gyerekek a diák elmondása szerint félnek elismerni, ha hibáztak. A tanárok ugyanis nem tanítják meg nekik, hogy hibázni nyugodtan szabad, sőt, szükség is van rá ahhoz, hogy igazán megtanuljunk valamit.


4. Bullying, megfélemlítés

Nem kell bemutatni a jelenséget. Régen is volt, de most talán még jobban eldurvult a  helyzet ezen a téren. Gúnyolódnak egymással az osztálytársak, de néha a tanárok is gúnyt űznek a gyerekekből, ha nem olyan ügyesek, mint a többiek. Tényleg szükség van erre?
 

5. Dolgozatok, amik rosszul vannak összeállítva

A diák szerint a dolgozatokkal az a baj, hogy sokszor nincs kifejtős lehetőség, hanem csak választani kell a megoldáslehetőségek közül. Így pedig a saját véleményüket nem tudják megfogalmazni a gyerekek.
 

6. Túl sok a házi feladat

”Egyszer annyi házi feladatot kaptam, 3 órán keresztül írtam. Amikor pedig végre felálltam, nem tudtam kiegyenesíteni a nyakamat. El kellett mennünk a sürgősségire, és utána egy hétig nyakmerevítőt kellett hordanom” – mondja a 11 éves fiú. És valóban. Az én környezetemben sem hallok mást, minthogy a gyerek nem tud lemenni a játszótérre, nem tud pihenni, festeni, vagy bármi szórakoztatót csinálni, mert tanulnia kell. Így volt ez az én időmben, és így van ez most is.


7. Nem lehetsz egyedi

Nem szeretik, ha valaki más, mint a többiek, ha kitűnik a tömegből az egyediségével. Inkább elnyomják, rákényszerítik, hogy legyen olyan, amilyen nem akar lenni.


8. Nem tanítják meg, hogyan legyünk boldogok

Nem az számít, hogy milyenek az érdemjegyeink, vagy hogy esik az eső vagy süt a nap, és még az sem, hogy otthon felejtettük-e a tornazsákot. Minden ember boldogságra született, és az iskola tökéletes hely lenne arra, hogy megtanítsák, hogyan is legyünk boldogok.
 

9. Nem tanítják meg, hogyan dolgozzuk fel az információt

Unalmas órák tömkelege helyett lehetne élvezetesen, érdekesen is magyarázni, hogy a gyerek megértse és felkeltse a figyelmét. A Youtube-on számos olyan tanárt láthatunk, akik a tananyagot a megszokottól eltérő módon mutatják be. Miért nem lehet ezt az iskolában is megvalósítani?
 

10. Az iskola nem készít fel az életre

A diák szerint az iskolában semmi olyasmit nem tanítanak, ami a felnőtt élet szempontjából fontos lenne, például hogy hogyan lehet takarékoskodni, bevételre szert tenni, azt megnövelni, és hogy hogyan kommunikáljunk egymással.

Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja