SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az mentette meg az eltűnt tini életét, hogy használta a TikTok-on elterjedt segélykérő kézmozdulatot

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-11-11
A 16 éves lányt sikerült megmenteniük a hatóságoknak az elrablójától, miután az autóban ülve egy másik autó utasainak jelzett a kezével, hogy bajban van. Tanítsd meg gyerekednek a segélykérő kézmozdulatot!

Az autóban ülve használta a segélykérő mozdulatsort

Az észak-kaliforniai lányt Kentuckyban találták meg a hatóságok pár nappal az eltűnése után. A lánynak valószínűleg az mentette meg az életét, hogy használta a családon belüli erőszak áldozatainak segélykiáltását szolgáló kézmozdulatsort. A tini az autóban ülve használta a jeleket, a másik autó utasai pedig felhívták a segélyhívót. A lány elrablója egy 61 éves férfi, akinél egy olyan fotót is találtak, ami a tinit szexuális aktus közben mutatja.

A lány szülei azonnal jelentették az eltűnést. A férfi a nyomozók szerint először Ohio-ba vitte a lányt, de onnan menniük kellett, mert a férfi rokonai észrevették, hogy a lány eltűntnek van nyilvánítva, és mert aggódtak, hogy nagyon fiatal a lány.

A férfit jogellenes fogva tartás és kiskorúak szexuális tevékenységét bemutató tartalom birtoklása miatt letartóztatták.
 

Tanítsd meg gyerekednek a kézjelet, életeket menthet!

A családon belüli erőszak áldozatainak segélykiáltásául szolgáló kézjeleket azért találták ki, hogy észrevétlenül jelezni tudjuk, ha bajban vagyunk.

@forsure7

Violence against women is a crime #canadianwomensfoundation #gethelp #womensrights #itstime #domesticabuse #domesticviolence

♬ original sound - @forsure7

 


 

Ezeken a videókon jól látszik, hogyan használják a jelet:

  • tenyér mutatása
  • hüvelykujj behajlítása
  • a többi ujj bezárása.

A TikTok-on megosztott videókat több millióan játszották már le, a cél az, hogy minél több emberhez eljusson. A kézjeleket a Magyar Rendőrség is szeretné bevezetni a köztudatba, az ő csatornájukon is megjelent róla egy videó.
 


 

Fontos, hogy a gyerekek megtanulják használni és felismerni a mozdulatsort, így ha ezt látják, akkor azonnal tudnak szólni egy felnőttnek, aki értesíti a rendőrséget.

Az ENSZ szerint a családon belüli erőszakkal összefüggő esetek száma az elmúlt időszakban 20 százalékkal nőtt. Ennek hátterében a koronavírus miatti lezárások lehetnek, sok áldozat ugyanis kénytelen volt összezárva lenni a bántalmazójával.

Indexkép: the.sisofficial / tiktok

Olvasd el ezeket is: 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja