SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Egy pszichológus véleménye a pedofilellenes törvényről

Németh Noémi [cikkei] - 2021-06-16
Klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus szakértőnk, Bojti Andrea véleménye a tegnap megszavazott pedofilellenes törvényről.

"Gyermekpszichológusként és szülőként is maximálisan fontosnak tartom a pedofilellenes törvényt, annak az elveit, a küzdelmet a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények ellen! Erről rendszeresen írok, posztolok és nyilatkozom is!

🏳️‍🌈 Ugyanakkor nem értem és nem tudom elfogadni a pedofília összemosását a homoszexualitással, kirekesztéssel...miért? 

 

Miért gondoljuk azt, hogyha betiltjuk, büntetjük a másságról való közbeszédet, akkor majd nem lesznek homoszexuálisok a gyerekeink...?
Miért gondoljuk azt, hogyha nem beszélünk róla, akkor majd nem is létezik?


Szakemberként, pszichológusként, gyermekpszichológusként és magánemberként én mindig kiálltam az egyenjogúságért, a kisebbségek jogaiért! Ezúttal is ezt teszem, mert tudom, milyen lelki teher társadalmi kirekesztettségben élni. Főleg a gyerekeknek. Több könyvet teleírhatnék a terápiás tapasztalataimmal, mit élnek át a kamaszok az identitásválságuk idején (úgy "szimpla" kamaszként is). Hát még egy megbélyegzett társadalmi csoport tagjaként. (Legyen szó sérült gyermekekről, etnikai, faji, vallási kisebbségekről is.)

Az egyenjogúság egy elvi kérdés. Egy szemléletmód. A pszichológia alapszemlélete. A pszichoterápiás munka alapelve.

Ezt szeretném, ha tudnátok!" - írja Bojti Andrea a Gyermekpszichológus BLOG nevű Facebook-oldalán.

Ahogy azt korábban megírtuk: egyre több pszichológus, vállalat, jogvédő szervezet és híresség szólal fel az új törvény ellen. A hétfői tiltakozás után már meg is hirdették a következő demonstrációt szerda estére.

Indexkép: Depositphotos

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja