Sok gyerek nem mer hazamenni bizonyítványa miatt - a rendőrség felhívása a szülők felé
Elérkezett a félévi bizonyítványosztás ideje. Sajnos minden évben gyerekek tömegei döntenek úgy, hogy ameddig csak lehet, inkább kitérnek a szülők haragja elől, és nem viszik haza az értesítőt. Az elektronikus naplónak köszönhetően ma már a szülő előbb értesülhetett a jegyekről, mint maga a diák, így otthon sok meglepetés már nem érhette, a dühös jelenetek azonban sok helyen így is kikerülhetetlennek tűnnek.
Pedig ennek nem kéne így lennie. Az Országos Rendőr-főkapitányság idén januárban közleményben kérte a szülőket és a pedagógusokat, hogy figyeljenek jobban a jegyek miatt szorongó tanulókra. Mint írják, sok esetben a vártnál rosszabbul teljesítő diák nem mer hazamenni, az utcán csavarog, bűncselekmény áldozatává vagy akár elkövetőjévé is válhat.
A szökés általában egy kétségbeesett kísérlet arra, hogy a gyerek elodázza a találkozást a szülővel, hátterében pedig igen gyakran egyéb iskolai vagy családi problémák is húzódnak.
A rendőrség javaslatai a szülőknek:
- elsősorban beszélgessenek sokat a gyerekükkel
- próbáljanak meg bizalmi kapcsolatot kiépíteni vele. Ha a gyerek otthon el meri mondani az őt ért örömöt és bánatot, nem fog a szökéshez folyamodni a szülőtől való félelmében
- a szülő működjön együtt a pedagógusokkal, és együtt próbáljanak megoldást találni a problémákra
- a jövőre nézve is hasznos tanács, hogy már a bizonyítványosztás előtt a gyerekkel együtt nézzük át az e-naplóban lévő osztályzatokat, így nagyjából előre tudhatjuk, milyen bizonyítványt fog hazahozni.
Ha pedig a gyerek mégse megy haza, első körben hívjuk a rendőrséget, utána pedig lehetőleg pszichológus segítségével próbáljuk meg csökkenteni a szorongást.
Telefonos lelki segély: ha úgy érzed, bajban vagy, keresd bátran az ingyenes telefonos lelki segélyszolgálatot a 116-123-os telefonszámon!
Kapcsolódó cikkeink:
- Biztos, hogy kell az a kitűnő bizonyítvány? - az élet egy hajcsár szülő mellett
- Nem kitűnő bizonyítvány, hanem feltétel nélküli szeretet kell a sikeres élethez?
- 5 elavult nevelési elv, ami megnehezíti a gyerek későbbi életét
- A gyermek a család tükre: nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: