SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Az ötödikesek harmada folyamatosan fáradt

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-01-31
Szinte minden tekintetben romlott a magyar kamaszok egészségi állapota egy nemrég publikált kutatás szerint. A bajok már ötödik osztályban szembetűnőek.

Négyévente 50 országban mérik fel a tizenévesek szokásait és egészségügyi állapotát egy nemzetközi kérdőíves kutatássorozat keretében – írja a 444.hu. Hazánkban legutóbb 2018-ban végezték el a felmérést az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karán nagyjából 6000, ötödik, hetedik, kilencedik és tizenegyedik osztályos diák bevonásával. Az eredményeket most publikálták.

A legutóbbi, 2014-ben készült felméréshez képest a következő változások történtek:

  • Kevesebb gyerek eszik minden nap rendes reggelit iskolába indulás előtt: 48 helyett mindössze 42 százalék.
  • Kevesebben fogyasztanak naponta zöldséget és gyümölcsöt.
  • Viszont jó hír, hogy saját bevallásuk szerint édességből is kevesebbet esznek
  • Szintén a saját megítélésük szerint kevesebb köztük az elhízott
  • Szám szerint nagyjából ugyanannyian sportolnak, mint korábban, de a fiúk között erős visszaesés, míg a lányoknál emelkedés volt megfigyelhető.

A kamaszok helytelen táplálkozási szokásai a hangulatukra is kihatnak. Az ötödikesek harmada panaszkodott arról, hogy hetente többször fáradtnak érzi magát. Varga Dóra, a kutatócsoport tagja erről saját általános iskolai munkája során szerzett tapasztalatai alapján így vélekedett: „Amikor megkérdezem, hogy vannak, mindig azt mondják, fáradtak. Ennek élettani okai is vannak, de fakadhat az aránytalan iskolai terhelésből, a kevés szabadidőből, a kedvezőtlen alvási szokásokból és a mozgáshiányból is.”

A tizenegyedikes lányok fele hetente többször ideges – ami az ezt a korosztályt érintő különböző jellegű iskolai problémákat figyelembe véve egyáltalán nem meglepő -, harmaduknak pedig hetente többször fáj a feje. 24 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, eszébe jutott már az öngyilkosság.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: epicantus / pixabay

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja