SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Lányok apák nélkül - hogyan neveljünk magabiztos nőt belőlük?

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2016-10-05
Kétszülős családban sem vállalkozunk egyszerű feladatra a fenti kihívással. Nincs arra konkrét recept, hogy hogyan lehet egy kislánynak magabiztosságot adni. Pedig nagyon is fontos, mivel a kamaszok, főleg a lányok nagyon könnyen rögzülnek egy nem reális, rossz szerepben.
Lányok apák nélkül - hogyan neveljünk magabiztos nőt belőlük?

Elég egyetlen rossz szó egy okoskodó osztálytárstól, egy kellemetlenkedő megjegyzés az ügyeletes csinibabától, vagy akár az is, ha a kiszemelt fiú nem foglalkozik vele, és máris oda az egész napja szegénynek. 
Ha ez többször előfordul, és a kislány nem kezeli megfelelően, nagyon hamar lesüllyed odáig az önbizalma, hogy teljesen magába zárkózik, azt tartja majd magáról, hogy ronda, kövér, és hogy soha egyetlen fiú sem fogja randevúra hívni. Ha ez alapvetően nem befelé forduló személyiséggel társul, még az is megtörténhet, hogy ő fog futni a fiúk után, ami pedig lássuk be, nem a legjobb, hiszen így idővel könnyen kaphatóvá válik.

Ahol két szülő van jelen és együtt jó csapatot alkotnak, ott ez jóval könnyebb feladat. A leányka igyekszik az édesanyjára hasonlítani, miközben megkapja az édesapjától azt, amit az anyukája is: egy felnőtt férfi megbecsülését, tiszteletét és szeretetét – más szóval a mintát, hogy mit várjon a világtól, azon belül is a fiúktól.
Napjainkban azonban sajnos egyre többször vagyunk kénytelenek azt az elszomorító képet tudomásul venni, hogy az apa nincs már a családdal és a hétvégi kötelező láthatásokat is csak alig-alig, vagy nem tartja be.

Ezekben a családokban az egyedülálló édesanyák magányossága csak az egyik tragédia. Vannak ugyanis dolgok, amiket csak egy édesapa mondhat el és tehet meg. Ugyanakkor vannak édesanyák, akik – miután végignézték, hogy a szeretett férfi távozik az életükből – képesek erős nőket nevelni lányaikból. Nem bonyolult, de nagyon nehéz feladat, ami ilyenkor rájuk hárul, hiszen egy leánygyermek sokszor nem pusztán hasonlít az anyukájára, de jóformán az árnyéka.

Azt, hogy az apa hercegnőként tekint rá, és annak megfelelően kezeli, nem tudja egy édesanya megadni. Adhat azonban mást.


1. Példaképet

Mit lát a lányod, ha rád néz, kit lát, ha az anyukájára tekint? Ha egy kamasz lány az édesanyját erősnek, független személyiségnek látja, aki szinte mindig jó döntéseket hoz, ezt a mintát fogja majd követni. Nem biztos, hogy hangosan elismeri – lehet, hogy még halkan sem, hiszen mégiscsak egy lázadó kamasz –, de ahogy idősödik, szépen lassan felfedezed majd rajta a saját gesztusaidat, hallod a mondataid a szájából, és látod, amint pontosan ugyanúgy lép a játszmáiban, ahogy te tennéd.

Ezért ügyelj arra, milyen vagy, főként arra, hogy ne csak egy képet mutass, te magad légy a példa. Ha megengeded, hogy az új partnered vita közbe kiabáljon veled, ráadásul a gyerekek előtt, vagy hagyod, hogy a postás kisasszony is rendreutasítson, akár egy óvodást, hogy aztán lógó orral kullogj el a gyermekeid előtt, nos, hiába fogod azt szajkózni a kamasz lányodnak, hogy legyen erős, büszke, vagy bátor.

Bármi, amit elmondasz – a felét úgysem hallják meg –, akkor válik hitelessé, ha te magad is az vagy! A követendő példa pedig sokkal többet jelent ezer, millió szónál is. Ezt ne feledd el.


2. Józan észt

Bármit is teszel, kerüld el a végleteket, maradj gyakorlatias és logikus. A saját életed példa legyen, azonban ügyelj arra is, mennyire folysz bele a lányod saját életébe, vagy mennyire hagyod magára. Mivel van magánélete, problémái is lesznek, ezeket pedig rossz politika, ha mindig te oldod meg. Nem lehetsz örökké anyatigris, nem mehetsz be tizenéves korában is a suliba beolvasni „annak a kis csitrinek”, aki leszólta a ruháját.

Az önbizalom a sikeres problémamegoldások sorozatából fejlődik. Hagyd tehát kibontakozni, tanácsaiddal lásd el, bátorítsd, ne a pajzsa légy örökké, ami mögé elbújhat.

Arra is ügyelj, hogy maradj a ló innenső oldalán – ha a nagyobb bajok között is hagyod egyedül vergődni, amit már nem tud megoldani, ugyanúgy nem fejlődik az önbizalma, hiszen a sorozatos kudarcok elveszik majd a kedvét mindentől.


3. Sikert

Ha megtanul reálisan küzdeni, helyes döntéseket hozni, akkor olyasmibe fog belefogni, amit meg is tud valósítani. Ha megadtad a követendő példát, és a józan észt is, ésszerűen fog viselkedni az elé kerülő helyzetekben, így pedig több esélye van a sikerre. Olyan versenyre fog benevezni, amelyben van esélye, akkor jelentkezik tanórán, ha otthonosan mozog az aktuális témában. Persze ez nem azt jelenti, hogy a kudarcok, sikertelenség állandóan el fogja kerülni, vagy, hogy sosem lesz senki, aki jobb nála valamiben. De mind a sikert, mind a veszteséget meg fogja tanulni kezelni. 


4. Büszkeséget

Amikor teljesítményét értékeled, szintén maradj reális. A dicséret nagyon fontos, ne mulaszd el, ha valami sikert ért el az iskolában, a sportban, vagy bármiben – vigyázz azonban, a szobája kitakarítása nem tartozik ide. Olyasmit honorálj, ami valóban büszkeségre ad okot, ilyenkor pedig a dicséret mellett a jutalmazás a legjobb önbizalom-erősítő.

A szó elszáll, tartja a mondás. Ha azonban egy győztes meccs, jól sikerült vizsgahangverseny után elmentek fagyizni, az ott készült fotót sok év múlva is büszkén nézi majd. A szép bizonyítványért kapott könyvek akár még évtizedek múltán is emlékeztetik majd, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét és az elért sikerekre érdemes büszkének lenni. Ha nem szégyenlős, akár a facebook-oldaladra is kiírhatod az igazán nagy eredményeket – csak vigyázz, ha szemérmesebb típus a gyermeked, a végén még megorrol rád. Így vagy úgy, nagyszerű hatással van egy fiatal lányra, ha édesanyját büszkévé teheti.

Kép: Tammy McGary / Flickr

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót. 2021-ben a koronavírus-járvány alatt a lakosság egyharmada vett igénybe okoseszközöket, egészséggel kapcsolatos szenzorokat, applikációkat, jelenleg ez a szám 50 százalék, derül ki a Semmelweis Egyetem Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felméréséből. A mesterséges intelligencia (AI) alapú egészségügyi megoldások is egyre ismertebbek.
A szerkesztő ajánlja