SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Új kezdeményezés segíti a fiatalok pályaválasztását a középiskolákban

Családinet [cikkei] - 2015-11-26
Az Élet Akadémia programját hiánypótlónak találják a pedagógusok.
Új kezdeményezés segíti a fiatalok pályaválasztását a középiskolákban

- A legtöbb iskolában nyitottan és kíváncsian fogadták a kezdeményezésünket, több helyen pedig már sikerült is kidolgozni egy olyan rendszert, amiben a fiatalok az iskola falai között, de csak részben tanítási időszakban tudnak részt venni a programunkon – mondja Deák Andrea, az Élet Akadémia megálmodója. A csapata által kidolgozott képzés egyelőre hazánkban egyedülálló, célja a fiatalok saját útra segítése egy hat alkalmas pályaválasztási program keretében.  – Eleinte tartottunk attól, hogy a gyerekek talán nehezebben oldódnak majd fel a saját iskolájuk falai között, de úgy tűnik, ez nem jelent gondot számukra. Sőt, biztonságban érzik magukat a megszokott környezetükben, nagyon gyorsan átállnak az interaktív, szabad légkörre és feloldódnak.

Az Élet Akadémiát egy évvel ezelőtt hozta létre Deák Andrea és több száz főből válogatott szakértő csapata. A képzés hat modulból áll, az önismeret, kommunikáció, pénzügyek, munka világa és egészséges életmód témanapok szervesen egymásra épülnek. A képzés célja, a fiatalok elvezetése saját, megalapozott döntésükhöz, meghagyva számukra az „aha-élményt”, ugyanakkor segítve őket a számukra legtesthezállóbb és sikerrel vállalható szakma kiválasztásához.

- A képzés végére teljesen megváltozott a céljaimhoz való hozzáállásom, sokkal tudatosabb lettem a jövőmmel kapcsolatban. Az itt kapott eszközökkel tudatosabban tervezhetem a jövőmet. Tudom, hogy milyen iskolákat kell elvégeznem, hol érdemes gyakornokoskodnom, miért és mennyit kellene előtakarékoskodnom, hogy pár év múlva valóban meg tudjam valósítani a céljaimat – mondja a 17 éves Bálint.

Hasonlóan pozitív élményekről számol be a 16 éves Nóra is. – Az volt a jó, hogy itt iránymutatást kaptam, de senki sem akarta megmondani, hogy milyen szakmát válasszak. Szempontokat mutattak, ezekkel segítettek a saját döntésem felé. A végén azért természetesen konkrét javaslatot is mondtak a mentorok, hogy milyen hivatásban érdemes gondolkoznom, de addigra már számomra is tiszta volt az út.

- Általános vélemény a pedagógusi oldalról, hogy a hasonló komplex képzésre óriási szükség van, hiszen a mai fiatalok az információdömpingben valójában elbizonytalanodnak – folytatja Deák Andrea. - Ráadásul tanórai keretek között és elméleti tudás átadásával nyilvánvalóan csak kevéssé lehetséges a diákok felkészítése a szakmaválasztásra és munkaerőpiaci kihívásokra. Nagyon reméljük, hogy mind több középiskolában nyílnak majd kapuk a programunk előtt és segíthetjük a fiatalokat a valóban nekik való hivatás kiválasztásában.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja