SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Mi legyen ebből a gyerekből?

Családinet [cikkei] - 2014-10-16
Nos, a fenti kérdést néhány szerencsésebb szülő megússza, midőn kamasz gyermeke teljesen kiforrott elképzeléssel és elszánt tekintettel tudatja vele, hogy ő már rátalált álmai szakmájára. A legtöbben azonban nem kerülhetjük meg a közös fejtörést, kalkulálást, sakkozást készségekkel, temperamentummal, adottságként kezelendő külső körülményekkel. És halomban álló dilemmákkal. Nekünk, többségnek találták ki az Élet Akadémiát.

Az Élet Akadémia egy hat szombaton át tartó tréningsorozat 15-25 éves fiataloknak, alapvetően pályaválasztást segítő céllal. Jelenleg az egyetlen olyan intézményesített rendszer itthon, amely a fiatalok pályaválasztási kétségeivel, problémáival, megoldáshoz segítésével komplex módon, egységes szemléletben foglalkozik. Röviden szólván egy hely, ahova elküldöd a csemetét tétova állapotában és ahonnan hazahozod egy önismereti utazás után, gyakorlati pénzügyi ismeretekkel felturbózva, konkrét tervekkel, munkaerő-piaci rálátással és nem utolsó sorban, jókedvben.

- Az ötlet a válság után merült fel bennem, amikor tömegével érkeztek hozzám a középkorú emberek, hogy segítsek új irányt szabni az életüknek – kezd mesélni Deák Andrea fejvadász, az Élet Akadémia megálmodója. – Rá kellett jönnöm, hogy a hozzám fordulók nagy része úgy töltötte az utóbbi sok évét, hogy alig talált örömet a munkájában, valójában mindig is másra vágyott. A gond az, hogy középkorúként már csak jelentős anyagi tartalékokkal érdemes belevágni a pályamódosításba, amivel azonban sokan nem rendelkeznek.  Innen jött az ötlet, hogy olyan jó lenne valahol korábban belenyúlni ebbe a folyamatba és segíteni az embereknek, hogy már eleve a számukra sikereket és mindenekelőtt boldogságot ígérő irányba induljanak. Így jutottam el a gyerekekig, fiatalokig – mondja a szakértő.

A tréning törzsét önismereti, kommunikációs, pénzügyi, munkavállalási és életmód-tanácsadásról szóló blokkok képezik, amelyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz és alapvetően interaktív, játékos, életszerű helyzetek kezelését, csoportos munkát takarnak. A programban nem szerepel klasszikus értelemben vett előadás, hiszen azzal éppen a lényeg, a személyesség veszne el.

- Nekem leginkább az önismereti tréning tetszett – meséli Fröhlich Gertrúd a Móricz Zsigmond Gimnázium 12. osztályos tanulója. – Furcsa talán ilyet mondani, de a mai nap után úgy érzem, több és más vagyok, mint tegnap. Egy játék kapcsán például megtapasztalhattam, hogy azok az emberek, akiket első látásra sokszor elítéltem, vagy érdektelennek találtam, milyen értékesek is tudnak lenni. Pusztán mások, mint én vagyok, sokszor befelé fordulóbbak, de egy jó csapatmunkához éppolyan elengedhetetlen a jelenlétük, mint a hangadó vezéregyéniségeknek – mondja Gertrúd, aztán még hozzáteszi, a megszerzett tapasztalattal máshogyan gondolkozik a jövendő munkahelyével kapcsolatos elvárásairól is.

Tény, hogy hat szombat alatt csodát tenni nem lehet. Nagy szerencse, hogy erre nincs is szükség. A tapasztalat szerint ugyanis éppen elég több oldalról megvizsgálni a pályaválasztást, mint összetett döntést, és a gyerekből kiindulva és éppen az ő személyiségéhez, karakteréhez, álmaihoz visszaérkezve segédkezet nyújtani számára saját útja, hivatása megtalálásához.

A tréning törzsét képező önismereti, kommunikációs, pénzügyi, munkavállalási és életmód-tanácsadásról szóló blokkok szervesen kapcsolódnak egymáshoz és alapvetően interaktív, játékos, életszerű helyzetek kezelését, csoportos munkát takarnak.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja