SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Megmozgató mondókák

- 2020-03-13
A népi játékok és mondókák jótékony hatásáról már sokat írtunk, most ezek közül olyan mondókákat emelünk ki, amelyeket mozgással összekötve ismételgethettek a gyerekekkel.

Miért jók ezek? Mert így többoldalú megerősítés történik. A bejegyzésben található mondókák a hallást, beszédészlelést, az auditív (halláshoz kapcsolódó) emlékezetet, és a kinesztetikus (mozgáshoz kapcsolódó) emlékezetet fejlesztik. Továbbá fejlesztik a beszédkészséget, gyarapítják a szókincset. Csupa pozitív hatás, nemde? Gyerünk hát, mondókázásra és mozgásra fel! :)

Húzz húzz engemet

"Húzz-húzz engemet,

Én is húzlak tégedet.

Amelyikünk elesik,

Az lesz a legkisebbik!"

Ezt a mondókát a fenti képnek megfelelően úgy játsszuk, hogy szemben állunk egymással, és kezet fogunk (keresztkézfogás is lehet). Egyik lábunkat kitámasztjuk előre, majd indulhat a játék! Hol egyikünk, hol másikunk húz, a végén pedig leguggolhatunk, vagy előfordul, hogy az erősebb elrántja a párját, ekkor nagy nevetés szokott kitörni. :)

Hej Gyula

"Hej Gyula, Gyula, Gyula,

Szól a duda, duda, duda,

Pest, Buda, Buda, Buda,

Pattogatott kukorica."

Ez a mondóka még a nagyobbaknál is működik, ha körbeállunk, és elindulunk ütemesen az egyik irányba, majd folyamatosan gyorsítjuk a tempót, emeljük a hangerőt, és egyre jobban dobogunk. Az utolsó sorra befutunk a kör közepére (ekkor már nagyon hangosak és gyorsak vagyunk). Természetesen ketten is játszhatjuk, ilyenkor mintha sétálnánk, elindulunk, és ugyanúgy ritmusosan lépve megyünk előre, a végén pedig szintén begyorsíthatunk, vagy leguggolhatunk. Iskolába, óvodába menet is játszhatjuk. :)

"Fűszál derekán,

félve mászik a bogár,

Földre pottyan, ott marad,

észrevétlen,mint a mag."

Ez a mondóka remek választás, ha ülve szeretnénk mondókázni, és csak a kezünket mozgatni. A második sornál az ujjainkkal lépegetünk az asztalon (vagy kisbabáknál akár a pocakjukon, vagy tenyerükön), a harmadik sornál a lepottyanást imitálva a tenyerünket lecsapjuk, majd a végén hirtelen ökölbe szorítjuk.

Körbe-körbe

"Körbe, körbe járunk,

Azután megállunk,

Hármat ugrunk: hopp, hopp, hopp,

Nagyot lépünk: dob, dob, dob."

Ezzel a mondókával ismét visszatérünk a nagymozgásokhoz. Az első két sorra sétálunk, a második sor végére megállunk, három ugrás páros lábon, majd váltott lábon dobogós lépés következik.

Ötödik, és mára utolsó mondókánk:

"Hoppá, cine, cineci,

Erre ment a Füleki,

Muzsikálni kell neki."

Leginkább kisebbeknél játszhatjuk ezt a mondókát, ölünkbe ültetve őket. Nagyobbaknál is ajánljuk nyelvezete miatt, mert jó beszédfejlesztő hatása van. Velük játszhatjuk hasonlóan, mint a Hej Gyula, Gyula kezdetűt.


Aki nem hiszi, járjon utána!

A Pompás Napok csapatával várjuk jelentkezésetek és megkereséseiteket akár felnőttként érdeklődtök, akár gyermekeiteket szeretnétek mesei élményekhez juttatni. Pedagógusképzésekkel, felnőtt meseműhelyekkel, interaktív mesés alkalmakkal és hagyományőrző programokkal akár házhoz is megyünk.
Írjatok a pompasnapok@pompasnapok.hu címre, hogy személyre szabott programot alakíthassunk ki!

Előadásainkra, képzéseinkre várjuk a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, meseszerető felnőtteket.

További inspirációért látogassátok meg Mesetárunkat és Játéktárunkat!

Ajánljuk figyelmetekbe kiadványainkat, amelyekben kidolgozott mesefeldolgozásokat találtok. Az elektronikus módszertani anyagok az intézményi keretekhez illeszkednek és segítik az óvodás és kisiskolás korosztállyal való foglalkozást.

Kövessetek minket Facebook oldalunkon is!

Látogassátok meg weboldalunkat: www.pompasnapok.hu

Érdemes csatlakoznotok szakmai közösségeinkhez, ahol óvodás és kisiskolás korosztályok számára népi játékokkal és népmesékkel kapcsolatban kérhettek tanácsot vagy oszthattok meg tapasztalatokat.

Forrás és képek a cikkben: Pompás napok blog

Pompás Napok - nevelés játékkal és mesével. A népmesét
középpontba helyezve, a népi kultúra elemeivel kiegészítve (népi
játékok, népdal, tárgyalkotás) komplex népmese-foglalkozásokat
készítünk. Az Oktatási Hivatal által akkreditált módszertanunk a
folklór, a meseterápia és tudományos kutatások eredményeire
épül. Oktatásaink, előadásaink és e-bookjaink a pedagógusokhoz,
szülőkhöz és gyerekekkel foglalkozó szakemberekhez szólnak.
Gyermekeknek szóló programjaink élményközpontúak, komplexek,
ezáltal mindenki talál kapcsolódást a meséhez.

Pompás napok

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Evgeny Atamanenko / shutterstock

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja