SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mondókák és játékok március 15-re

- 2020-03-11
Közeledik a tavasz, ami azt is jelenti, hogy pedagógus kollégáink sok-sok egyéb mellett a március 15-ei ünnepségre is igyekeznek felkészülni. Óvodásoknál és alsó tagozatosoknál ezt még inkább csak játékos formában teszik a legtöbben, amivel mi is egyetértünk. Ehhez gyűjtöttünk össze néhány népi játék és mondóka ötletet, főleg a katonáskodás és erőpróba témakörben.
Mondókák és játékok március 15-re


Erőpróba

A gyerekek két csoportra oszlanak. Középen húzunk egy vonalat, a gyerekek pedig egymással szemben állnak (tehát mindenkire jut egy pár a másik csapatból). A cél, hogy sikerüljön a másikat a saját térfelükre húzni. Az a csapat nyer, akinek az oldalán több gyerek van a játék végén.


Húzz, húzz engemet

Ezt a mondókát akár az előző játékhoz is kapcsolhatjuk.

Eredetileg úgy játsszuk, hogy párt választunk, egymással szembe állunk, megfogjuk mindkét kezünket, lábunkkal kitámasztunk, és előre-hátra billenő mozgással húzzuk egymást oda-vissza. Az győz, aki a másikat ki tudja billenteni az egyensúlyából.

Húzz, húzz engemet,

Én is húzlak tégedet,

Amelyikünk elesik,

Az lesz a legkisebbik.


Böködő

A gyerekek egyik tenyerüket kifele fordítva a hátukhoz szegezik, ez lesz a "céltábla". A másik kezük mutató ujja pedig lesz a böködő. Ebben a játékban nincsenek csapatok, hanem az a cél, hogy a játszók a lehető legtovább játékban maradjanak. Akit eltalálnak, kiesik. A végén, amikor már kevesen vannak, lehet szűkíteni a teret. Az esik ki, akinek egy másik játékos a céltábláját a mutató ujjával eltalálta.


Adj király katonát!

A gyerekek két csapatot alkotnak, és feláll a két csapat egymással szemben, erős láncot alkotva. Aztán az egyik csapat tagja elkezdi mondani: Adj, király, katonát!

Az ellenséges csapat - Nem adunk!

Válasz az első csapattól - Akkor szakítunk!

Az ellenség - Szakíts, ha bírsz!

Ekkor a csapatból kiválasztott ember nekirohan az ellenség láncának és ennek két következménye lehetséges:

1. Sikerül áttörni a falat, azaz elszakítani a láncot, ekkor a két gyerek (akit átszakított a játékos) közül kiválasztja az egyiket és átviszi a saját csapatába.

2. Ha nem sikerül átszakítani, a szakító áll át abba a csapatba, amit megtámadott! Ezután ugyanezt teszi a másik csapat is.

Ez még addig folytatódik, amíg az egyik csapatban már csak egy fő marad.


Aki nem lép egyszerre

Aki nem lép egyszerre,
Nem kap rétest estére,
Pedig a rétes nagyon jó,
Katonának az való!

Nem megyünk mi messzire,
Csak a világ végire,
Ott sem leszünk sokáig,
Csak tizenkét óráig.


Így mennek a huszárok

A legkisebbekre is gondoltunk, nekik szánjuk ezt az ölbéli játékot.

Így mennek a huszárok, huszárok. (erőteljesen, határozottan, egyenletesen lovagoltatjuk)
Így mennek a tüzérek, tüzérek. (oldalra döntögetjük)
Így mennek a betyárok, betyárok. (lovagoltatás közben rángatjuk)

A mondókát egyébként akár ovisokkal, kisiskolásokkal is tanulhatjuk, akik már nem az ölünkben ülve utánozzák a huszárokat, tüzéreket és betyárokat, hanem maguk mozognak például egy sort alkotva, előre menetelben. Jó móka, sok nevetés sülhet ki belőle.

Forrás: Pompás napok blog

Pompás Napok - nevelés játékkal és mesével. A népmesét
középpontba helyezve, a népi kultúra elemeivel kiegészítve (népi
játékok, népdal, tárgyalkotás) komplex népmese-foglalkozásokat
készítünk. Az Oktatási Hivatal által akkreditált módszertanunk a
folklór, a meseterápia és tudományos kutatások eredményeire
épül. Oktatásaink, előadásaink és e-bookjaink a pedagógusokhoz,
szülőkhöz és gyerekekkel foglalkozó szakemberekhez szólnak.
Gyermekeknek szóló programjaink élményközpontúak, komplexek,
ezáltal mindenki talál kapcsolódást a meséhez.

Pomás napok

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: wikipedia

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
A szerkesztő ajánlja