SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Tündéri Anyák napi gyerekdalok

Németh Noémi [cikkei] - 2017-04-25
Mivel lehetne boldogabbá tenni egy anyukát, mint egy gyönyörű Anyák napi dallal kicsinye előadásában? Összegyűjtöttünk 9 kedves gyerekdalt Anyák Napjára, amitől szem nem marad majd szárazon.

Az anyukákat igazán könnyű boldoggá tenni. Bármit is tettek “ellenük” az apróságok, egy mosolytól, puszitól vagy öleléstől azonnal elfelejtik és el is száll a bosszúság.
Anyák napján könnyekig hatódnak, bármilyen módon is emlékeznek meg a kicsik a jeles napról, de ha egy kedves ének mellett kapja meg anya a kis művet, amit a gyerekek barkácsoltak, az egy életre szóló emlék lesz.

Apukák, nagypapák: tanuljátok meg valamelyik tündéri gyerekdalt a kicsikkel, lepjétek meg Anyát és a Nagyit! Megérdemlik :)


1. Köszöntő Anyák napjára

Már megjöttünk ez helyre,
anyánk köszöntésére.
Anyám légy reménységben,
köszöntlek egészségben!

Amennyi a zöld fűszál,
égen ahány csillag jár,
májusban a szép virág,
annyi áldás szálljon rád!


2. Hahó Együttes - Anyák napi köszöntő dal

Édesanyából csak egy van a világon, a világon
És amiből csak egy van azt vigyázom, vigyázom

Az élet útján az Anyukám az irányom, az irányom
Bárhol járok, télen-nyáron másnak is ezt kívánom

Ha Anyukám bácsi lenne, a királyom, a királyom
De Anyukám a legszebb néni, imádom, imádom

Köszönöm, hogy megszülettem csillagom, virágom
Anyák Napja alkalmából a legjobbat kívánom!

Édesanyából csak egy van a világon, a világon
És amiből csak egy van azt vigyázom, vigyázom

Az élet útján az Anyukám az irányom, az irányom
Bárhol járok, Véle járok, másnak is ezt kívánom

Ha Anyukám bácsi lenne, a királyom, a királyom
De Anyukám a legszebb néni, imádom, imádom

Köszönöm, hogy megszülettem csillagom, virágom
Anyák Napja alkalmából a legjobbat kívánom!


3. Örömünnep ez a nap

Örömünnep ez a nap, virágszirmot bont a nap,
Akácvirág, tulipán téged köszönt anyukám.
Szól a kakukk, a rigó:-Édesanyánk szíve jó!
Fülemüle fenn a fán,Néked dalol anyukám.
Én az édes életet köszönöm ma Teneked,
Régi emlék simogat,puha pólya, patyolat.


4. Orgona ága

Orgona ága, barackfa virága.
Öltözzetek új ruhába,
anyák napja hajnalára,
illatosan!

Zúgja az erdő, susogja a szellő.
Üzenik az ágak, lombok:
légy te mindig nagyon boldog,
Édesanyám!


5. Buba éneke

Ó, ha cinke volnék, útra kelnék,
hömpölygő sugárban énekelnék
Minden este morzsára, búzára
visszaszállnék anyám ablakára.

Ó, ha szellő volnék, mindig fújnék,
minden bő kabátba belebújnék
nyári éjen, fehér holdsütésben,
elcsitulnék, jó anyám ölében.

Ó, ha csillag volnék, kerek égen,
csorogna a földre, sárga fényem
Jaj, de onnan vissza sose járnék
anyám nélkül mindig sirdogálnék.


6. Ispiláng, ispiláng

Ispiláng, ispiláng,
ispilángi rózsa,
köszönteni jöttünk,
ma van anyák napja.

Liliom, liliom,
fehér liliomszál,
e szép ünnepnapra
meg is mosakodjál!

Tulipán, tulipán,
állj be a csoportba,
szép májusi reggel
mosolyogj anyánkra!

Nefelejcs, nefelejcs,
kék nefelejcs ága,
hajladozzál szépen
anyánk ablakára!

Nefelejcs, tulipán,
liliom és rózsa,
mind csak azt dalolja:
légy boldog, Anyácska!


7. Kakaó: Nincs rá szó

Minden évben tavasz végén,
Kivirágzik az orgona,
Május első hétvégéjén
Illata súgja: Édesanya!
Száll a széllel s hírül adja,
Így el senki sem mulasztja,
Száll a széllel s hírül adja:
Itt van újra Anyák Napja!
Köszöntelek szívből Téged!
Ki sem mondom, mégis érzed,
„nincs rá szó nincs fogalom:”
Anyukám! Szeretlek nagyon!
Évről-évre nagyobb vagyok,
Nőnek velem gondok, bajok,
Azért növünk mi gyerekek,
Elférjen bennünk a szeretet!
Anya mit adhatnék Neked?
Csupán annyit ígérhetek,
Egyszer én is szülő leszek,
S tovább adom mit kaptam Tőled!


8. Anyák Napjára - Fülemüle Zenekar ANYÁNAK - Anyák Napi dal

Dalszöveg : Andók Veronika
Zene : Antovszki Tamás

Mikor megszülettem, olyan apró voltam,
Karodban ringattál, én meg hozzád bújtam.
Nem volt szavam egy sem, mégis megértettél,
Mosolyod megsúgta, hogy nagyon szerettél.
Csak egy hang elég volt, ott teremtél nyomban,
Mindenkinél jobban, csak tebenned bíztam.
Két szemedbe nézve tudtam, vigyázol rám,
Úgy szeretlek érte, drága édes anyám!
Évek teltek-múltak, én is nagyobb lettem,
De a szeretet még ott ragyog szívedben,
Akármerre megyek, te tudod a választ,
Ölelő karodban elkerül a bánat.
Te óvsz meg, te védesz, szereteted lángja
Vezet életemben, örökégő fáklya.
Jóságos mosolyod beragyogja szívem,
Oly nagyon szeretlek arra jó szó nincsen.
Eljöttem, köszöntelek, de csak állok némán,
Tudom, te megértesz, ha nem is szól a szám.
Szeretlek, köszönöm azt, hogy megszülettem,
S melletted, általad jó emberré lettem.


9. Zelk Zoltán: Este jó, este jó


Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is ha egy kis bogár:
mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.

De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok…

Ki emel, ki emel
ringat emgemet?
kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet….

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.

Boldog Anyák Napját kívánunk!

Kép: pixel2013 / Pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja