SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hétköznapi varázslatok

Rajné Hortobágyi Ágnes [cikkei] - 2016-11-21
A címet Pedagógiai Programunk ihlette, a mindennapi varázslatok átszövik óvodai életünket.
Mivel a cikk egy családi oldalon jelenik meg, elsősorban a szülőknek, nagyszülőknek szeretnék ajánlani néhány ötletet a tartalmas és hasznos együttléthez.

Annak ellenére, hogy csak néhány napja jutott el hozzám az információ a pályázatról, úgy gondoltam mégis írok egy kis ízelítőt munkámból. Hátha pont ezek a gondolatok adnak további lendületet másoknak, vagy éppenséggel biztatást a kipróbálásra. Mindjárt az elején szeretném elmondani, hogy nekem nincs nagyon jó kézügyességem, de a dajka néninknek és jó néhány gyereknek megadatott ez a képesség. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert egymást kiegészítve, inspirálva valósítjuk meg elképzeléseinket, nap mint nap megéljük a közös tevékenység örömét.



Valószínűleg kilógok a sorból, mert nem egy konkrét témáról szeretnék írni, hanem a hétköznapokban kínálkozó, inspiráló lehetőségekről, a háztartásunkban, a „kéznél” lévő alkalmatosságok felhasználásáról egy jó közös játékhoz. Máris kiderült, hogy óvónőként, szülőként közös a célunk, azt szeretnénk, hogy örömszerző tevékenység közben fejlődjenek gyermekeink. Ennek a korosztálynak (3-6 év) legfőbb lételeme a játék és a mozgás. Számos ötlet van a tarsolyomban, de csak néhány fér bele ebbe a terjedelembe. Egyébként, szerintem a lényeg az, hogy a leírtakat mások tovább gondolják, és új produktumok jönnek létre. Higgyék el, a gyerekek fantáziája határtalan.

Egy papírgurigát alagútnak, bábnak, etetőnek, fa törzsének, csúszdának, úthengernek és még számtalan dolognak tudnak elképzelni, úgy, hogy nem csináltunk vele semmit. Ha befestjük, bevonjuk, ragasztunk rá, testet ölt elképzelésünk. A papír zsebkendő, szalvéta lehet virág, hó-, és tollpihe, angyal ruhája, havas táj, Mikulás szakálla... - mi diót tekertünk bele, így lett liba, hattyú. Csak el kell kezdenünk, vagy bekapcsolódnunk, és bízzunk bennük, mert együtt, velük, csak jó dolgok alakulhatnak ki. S máris megtapasztalhatjuk, hogy repül az idő, érzelmi kapcsolatunk szorosabbá vált, társak lettünk és mindketten (gyerek és én) fejlődtünk. Hogy miben? Elsősorban érzelmileg, ami szintén meghatározója ennek a korosztálynak. Másodsorban minden alapvető képességben, mozgásban, ügyességben, gondolkodásban, beszédben. Óvónőként tudatosan tervezem a tevékenységeket, itt nem szeretnék kitérni az összes részképességre, nem is erre való ez a cikk szerintem, az biztos, hogy mindannyiunk javára válik az együtt töltött idő.

Fontosnak tartom, hogy az elkészült eszközökkel játszhassunk és ne a polcra kerüljenek, ha tönkrement és még mindig szeretnénk vele játszani, készíthetünk másikat. Itt nem nagy összegű alapanyagokról, hanem pár száz forintos tételekről, nyitott szemmel közelítésről, az egymásra szánt időről, és a szervezésről van szó. Mivel itt az advent, közeleg a tél és az ünnepek, amikor többször beszorulunk a lakásba, erre az időszakra szóló ötleteteket szeretném megosztani.

Varázsoljunk telet! Hópihék különböző papírokból (krepp, szalvéta, torta, írólap) tépés, nyírás után ragaszthatjuk nagy lapra, fűzhetjük cérnára. Egy - egy hópihének rajzolhatunk arcot és máris kezdődhet a játék „Télországban”. Ez lehet a szoba egy része, de lehet egy polc, egy doboz és készíthetjük a szereplőket, melyet közösen találtunk ki. Ha már ügyesebbek vagyunk, megtervezhetjük Betlehemes játékunkat, papírból kivágjuk a szereplőket, szívószálra, hurkapálcára ragasztjuk, hópihét, csillagot, az istállót fixen rögzítjük. Az adventi időszakban minden napra jut egy kis „feladat”. Elkészítjük, karácsonykor eljátsszuk, ez lesz az ajándékunk. Ha a pauszpapírt kifeszítjük és lámpával megvilágítjuk jó kis árnyjátékunk lesz, ami nagyon is beleillik az ünnep hangulatába. Ha az ismerősöktől tudunk szerezni csutkát, csuhét, akkor abból is készülhet Betlehem, de itt több a tennivalója a felnőttnek és ehhez már ragasztópisztoly is szükséges. Mi így csináltuk az oviban.

Ennek az időszaknak jellemzője még a sütés, főzés. Mindenképpen ajánlom, hogy süssünk együtt mézest, mi már egy évtizede együtt sütjük az oviban és nagyon szeretjük. Nemcsak enni, csinálni is. Mivel az a célunk, hogy a gyerekek minél többet tevékenykedhessenek, ők szúrják ki a formát (harang, csillag, fenyő stb.) és nem habbal díszítjük, hanem magvakkal, dióval, mazsolával, cukor díszekkel. Tavaly az ajándékot is így készítettük, mécsest tettünk bele.


Ha már a magvaknál és egyéb nyalánkságoknál tartunk, akkor nézzük meg mi mindenre, jók ezek? Ha só-liszt gyurmát készítünk, ha marad, vagy van egy kis tésztánk ezek felhasználásával különböző plasztikákat készíthetünk, papírra ragasztva képet készíthetünk, a kész alkotásokkal díszíthetünk, játszhatunk, felhasználhatjuk kedvünk szerint. Mindent használhatunk, ami eszünkbe jut,(szegfűszeg, bors, bab, lencse, kávé, napraforgó, tökmag, dióhéj, papír, gally, műanyag kupak, fonal, festék, fogvájó stb. a lehetőségek tárháza határtalan!), Íme néhány példa:

A tél jellegzetes gyümölcse a mandarin, a narancs. Nem kell rögtön megenni, Dórától tudom (egyik óvodásom), hogy sokkal finomabb, ha egy kicsit játszunk vele. Héjából házikót, kunyhót, ágyat, járdát stb., húsából virágot, halat, rákot, embert stb. rakhatunk ki. Felszeletelve, megszárítva díszítésre, „madarak karácsonyfájára” használhatjuk Nem is beszélve az illatokról, melyek megtöltik a lakást!

Még néhány ötlet a fellelhető eszközök használatára:
Mire jó egy távirányító? Hát, hogy mozgásunkat megállítsuk, felgyorsítsuk, lelassítsuk, újra végezzük, előre és vissza, azaz hátra felé, gyorsan és rendes tempóban. Remek játék, bent is mozoghatunk!

A téli esték kedveznek a mesélésnek, de ne csak mi meséljünk. Egy lencse nélküli szemüveg, azaz a keret, ha a gyerek fejére kerül máris olvasásra, mesélésre sarkallja a gyereket, főként, ha környezetében is tapasztal ilyet. Jó együtt játszást kívánok!


A „Keressük a Legkreatívabb óvónőt” pályázatra beérkezett cikk.

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

Szívszorító tragédia: Egy anyuka lelőtte halálos beteg férjét és két gyermeküket - a legkisebb gyermekük árván maradt

Egy szívszorító tragédia történt New Hampshire-ben, ahol Emily Long, 34 éves anyuka lelőtte a halálos agydaganatban szenvedő férjét, két gyermeküket, majd végül önmagával is végzett. A tragédia után a legkisebb gyermekük, egy hároméves kisfiú árván maradt - ő sértetlenül került egy család gondozásába.

Tíz évnyi fogamzásgátlás harmadára csökkentheti a méhtestrák kialakulásának kockázatát

Akár 69 százalékkal is mérséklődhet a méhtestrák kialakulásának kockázata azoknál a nőknél, akik minimum tíz évig szednek fogamzásgátló tablettát - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. Az elemzés eredményei időarányos védőhatásra utalnak: már rövidebb idejű ún. orális fogamzásgátlás is számottevően csökkentheti a betegség előfordulásának esélyét.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja