SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Zeneképzelet Pécsi Ildikóval

Családinet [cikkei] - 2010-05-21
Négykezes zongoradarabok versekkel - nem csak gyerekeknek!

A kiadvány az ismert zongorista házaspár: Várnagy Andrea és Farkas Zsolt második albuma. Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész előadásában hallhatjuk a verseket a négykezes zongoradarabok között és egyúttal ő az album szerkesztő-rendezője is.

Zeneképzelet „Miért született meg ez az album?
Az első Zeneképzelet sikere után Ildikóval kiegészülve, a Zeneker Kiadóval a továbblépésen gondolkodtunk. Gazdag vers- és zenei anyagot halmoztunk fel. Amikor Ildikó javaslatát megkaptuk, összeraktuk, végighallgatva úgy éreztük, sikerült…
Sikerült olyan cd-t átnyújtani Önöknek, amit reményeink szerint családi körben is szívesen meghallgatnak. Az első Zeneképzelet gyermekhallgatói felnőttebbek lettek, de szüleik, nagyszüleik segítségével a kicsiket is magukkal vihetik a „kistündér” vezetésével. Ő az, aki a cd-ben lakik…
…csak rá kell találni!
 
Kívánjuk, sikerüljön mindannyiunk örömére!”
Várnagy Andrea, Farkas Zsolt, Pécsi Ildikó

 
Kiadónk nagyon büszke erre az albumra, úgy gondoljuk, hogy nívós kiadvány született. Reméljük örömet szerez gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
Zeneker Kiadó
 
betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja