SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Miért kockáztatod a gyereked életét egy videó miatt?

Tóth Nikolett [cikkei] - 2024-02-02
Sok szülő életveszélyes helyzetben is levideózza a gyerekét, mert aranyosnak tart egy-egy pillanatot, és nem is gondol rá, hogy komoly baj is lehet belőle. Ugyanilyen veszélyes a kamaszoknál az, ha egy szelfi kedvéért bárhová felmerészkednek.

Miért videózzuk, miért nem avatkozunk közbe? Ne tegyük ki gyerekünket ilyen veszélyeknek!

A következő videón az látszik, hogy egy kisbaba az ágyon hempereg egy dobermann kutyával. A felvétel alatt lágy zene szól, mintha egy mesefilm lenne. Ez azonban korántsem tűnik tündérmesének. 

A videóban arra figyelmeztetnek, hogy ne kockáztassuk a gyerekünk életét egy videó miatt, hiszen egyetlen rossz mozdulat is elég, hogy maradandó sérülést szerezzen a kutyától.

Bár a kutyatartók talán felháborodhatnak, mondván, ismerik a kutyájukat, a következő videót egy kutyatréner osztotta meg, és éppen ő hívta fel a szülők figyelmét a veszélyre.

Ne tegyük ki a gyerekünket ilyen veszélyes helyzeteknek!
 


De láttam már olyat is, hogy a gyerek valami veszélyeset vett fel a földről, például cigarettacsikket, ám az apja nem állította le a felvételt - csak nevetett azon, hogy a gyereke a szájába veszi és megkóstolja.

És hány olyan videót látunk a közösségi médiában, amikor a kicsi otthon a kanapé tetejéről ugrál, vagy más, veszélyes helyekre mászik fel? 

Miért videózzuk, miért nem avatkozunk közbe? Lehet, hogy abban a pillanatban épp szerencsénk van, és nem történik baleset, de az ördög nem alszik!

Vigyázzunk gyerekeinkre és ne tegyük ki őket ilyen helyzeteknek egy videó kedvéért!
 

Ugyanilyen veszélyesek a szelfibalesetek is

Ugyanilyen veszélyekkel jár a szelfizés is a kamaszok esetében. Gyakran veszélyes helyekre másznak fel, hogy onnan készítsenek képet magukról. Számos tinédzsernek okozta már ez a halálát. 

Washinton Post cikke szerint például egy 21 éves fiatal akkor vesztette életét, amikor képet szeretett volna készíteni magáról egy arizónai hegyi túrán. 

Egy családi piknik Indiában pedig tragédiába fulladt: két testvér ugyanis a Ramdaha-vízesésnél szeretett volna szelfit készíteni, de beleestek a vízbe. Négy másik rokonuk is utánuk ugrott, de egyikük sem élte túl, elsodorta őket az áramlat és mindannyian belefulladtak a vízbe - erről a Dailyrecord írt. 

És ez csak egy pár példa a sok közül... Vigyázzunk egymásra és a gyerekeinkre!

Indexkép: Southend Dog Training / Facebook

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól

Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja