SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fővárosi iskolák is csatlakoztak a nemzetközi közlekedési kezdeményezéshez

Családinet [cikkei] - 2023-05-19
Kisgyermekek, szülők és tanárok ezrei vettek részt Európa-szerte a nemzetközi Tiszta Városok Kampány által meghirdetett Iskolautcák (#StreetsForKids) elnevezésű akcióban. A Levegő Munkacsoport szervezésében Magyarországon a vidéki iskolák mellett először csatlakoztak a Fővárosból a kezdeményezéshez, melynek célja a biztonságos iskolába érkezés elősegítése volt.
Fővárosi iskolák is csatlakoztak a nemzetközi közlekedési kezdeményezéshez

Lezárt utcaszakasz a Kertész utcában az Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium előtt (Fotó: Szegő Judit)

Közel egy hónapon keresztül, május közepéig tartottak Európa városaiban iskolai megmozdulásokat a tömeges kerékpártúráktól kezdve az útlezárásokon át, egészen a sebességfigyelésig. Az első eseményt Brüsszelben rendezték, ahol a gyerekek 16 iskola elé vonultak ki, majd ezt követte Németország és Spanyolország, ahol összesen több mint 100 eseményt szerveztek. Magyarországon újdonságnak számít, hogy fővárosi általános iskolák – VII. és XI. kerületből – is részt vettek az akcióban. Továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén és Vas vármegyében is színes programokkal, utcafestéssel, játékkal foglalták el a gyerekek, szülők és tanárok az iskolák előtti területet reggel 7 és 8 óra között. A Levegő Munkacsoport a megvalósításhoz a rendőrséggel és a BKK-val is egyeztetett, akik az adott utcaszakasz lezárásának biztosításával és egyéb közlekedésbiztonsági intézkedésekkel járultak hozzá a sikeres kivitelezéshez.

Az akciókkal az önkormányzatok és a lakosság figyelmét szerették volna felhívni az iskolautcák fontosságára. Arra, hogy az iskolák körüli utakon korlátozzák a gépjárműforgalmat – legalább az iskolába érkezés és távozás ideje alatt –, és egyébként is kellemesebb környezetet alakítsanak ki az iskola környékén. Mindez nemcsak biztonságosabbá teszi a gyermekek számára az iskolába eljutást, hanem nagyobb teret is biztosít a szabadidős tevékenységeknek, és hozzájárul a levegőminőség javításához.

Miért van szükség iskolautcákra?

Sok intézmény közvetlenül az út mellett helyezkedik el, iskolarendőr vagy jól látható gyalogos-átkelőhely hiányában könnyen veszélyes helyzetbe kerülhetnek a diákok, nem beszélve a sűrű autóforgalom és a rosszminőségű levegő káros hatásairól. Bár számos európai országban – például Olaszországban – ígéretet tettek arra, hogy előtérbe kerül az iskolautcák kialakításának szerepe, csak maroknyi valósult meg közülük. A YouGov nemzetközi közvélemény-kutató cég a Tiszta Városok Kampány megbízásából ezért több mint 1000 olaszországi kisiskolás körében végzett felmérést. A megkérdezettek 88 százaléka szeretné, ha több ilyen utcát alakítanának ki, és 48 százalékuk tart attól, hogy baleset éri az iskolába gyaloglás vagy biciklizés során.

Iskolatca Újbudán
Lezárt utcaszakasz az Újbudai Ádám Jenő Iskola előtt

„A Levegő Munkacsoport ezért is bíztatott minden iskolát, valamint szülői és tanári közösséget, hogy csatlakozzon a Tiszta Városok Kampány kezdeményezéséhez. Örömteli, hogy a megkeresésünkre több iskola is úgy reagált, hogy már hosszabb ideje tervezik és előkészületek zajlanak az utcájuk forgalomcsillapítására” – mondta Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport projektvezetője.

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
A szerkesztő ajánlja