Lóci egy csapásra ismert lett, amikor 10 évesen, 36 fokban futotta le a 42 km-es távot nemrég egy boszniai futóversenyen - itthon ennyi idős gyerek nem futhatná le a maratont, Boszniában azonban igen. Az esetre felfigyelt egy futóedző, Csontos Imre is, aki feljelentette a gyermek szüleit. Imrével beszélgettünk arról, miért döntött így.

 – Sokan olvastuk a Futásról Mindenkinek című oldaladon írt posztodat, melyben azt adtad hírül, hogy rendőrségi feljelentést tettél Lóci ügyéről. Hogyan került a látókörödbe a „10 évesen, 42 km, 36 fokban” néven elhíresült ügy?

– Egy futóversenyen vettem észre Lócit a célban, nagyon fáradtan, egy indokolatlannak tűnő teljesítményi elvárásba hajszolva. Azóta olvastam pár kommentet, hogy az akkor kialakult irigységem miatt jelentettem föl a szülőket, ami azért is érdekes vélemény, mert a versenyt én nyertem, új időcsúcsot is beállítva.

– Mikor találkoztál első ízben Lóci és Olivér édesapjának három évet felölelő blogjával?

 – A bloggal csak a maratonfutás után találkoztam, egyik cikkben szerepelt linkként. Rákattintottam. Ekkor vettem észre, hogy nem is a maraton a gond önmagában, az a jéghegy csúcsa csupán. Az igazán nagy probléma a lelki háttér, amit persze nehezebb is bizonyítani egy eljárás során, de tapasztalataim alapján reális a bizonyíthatósága. Rettenetesen kellemetlen élmény volt az olvasás. Közel 110 oldal anyagot dolgoztam föl, erre ment rá az elmúlt két hetem. Pár sor olvasása után egyből nekiálltam kijegyzetelni, mert korábbi tapasztalatokból megtanultam leszűrni, hogy az ilyen mondatok mögött mi lehet igazából.

 – Az olvasás után mennyivel döntöttél úgy, hogy rendőrségi feljelentést teszel?

 – Ha jól tudom, a leggyorsabb elérhető emberi reakció az egy tized másodperc a rajtjelre egy futóversenyen. Körülbelül ennyi kellett nekem. Azt hiszem, még azt is megdöntöttem.

 – Évek óta folyik ez a folyamat, a blog is nyilvános. Miért te teszel lépéseket?

 – Mert más nem tesz. Sokan írtak nekik, hozzászólnak a bejegyzésekhez, de érdemben az elmúlt három évben senki nem csinált semmit. Miért nem? Hol volt a jelzőrendszer (orvosok, pedagógusok stb.)? Nehéz dolog ez, mert a szabadidős sportra egy pedagógus nem lát rá, ez keményen a szülő felségterülete, érthető, hogy nehezen lépnek. Nekem is rengeteg lelki erőmbe kerül ez a harc, nem jókedvemben teszem.

 – „Sok ilyen esetről tudok, és mindegyik esetben megtettem a szükséges lépéseket” - írod. Általában megfelelőnek véled a hatóságok reagálását?

 – Korrektül járnak el szerencsére, csak nagyon lassan. Van olyan ügyem, ami másfél éve tart.

 – Gondoltál már arra, hogy saját szervezetet hozz létre, ha ennyire elkötelezett vagy a gyermekek védelmében?

 – A tapasztalataimra építve valóban gondoltam arra, hogy az egyesületem nevével egy alapítványt hozok létre (“csonTeam” az egyesület neve, az alapítványé várhatóan “csonTeam a gyermekekért” lesz), ahol önkéntesen segítenénk néhány szakemberrel együtt a nehéz lelki helyzetben levő gyermekeknek, a sporton keresztül. A jogi intézkedések megtétele után egészséges sportolási lehetőséget biztosítanánk, mint feldolgozási utat.

 – Mi volt az Lóci esetében, ami ennyire felháborított?

 –Rengeteg gyerek atletizál és versenyekre is járnak, ezzel nincs semmi probléma. Van viszont néhány olyan eset, amikor a gyerek azért fut, hogy a szülő meg nem valósult álmait beteljesítse. A mostani esetben egészen félelmetes az, hogy az ötvenkét hetet tartalmazó évben Lócinak negyvenöt versenye volt. Ez kis túlzással azt jelenti, hogy csak a karácsony hetében nem versenyzett. Az édesapa blogján nyomon követhetjük a gyerek kizsigerelésének minden pillanatát, önképének eltorzítását, egészséges testi és lelki fejlődésének akadályozását.

 – Te nem nevelési oldalról, hanem edzői szemszögből néztél a napló adataira. Tapasztalatod szerint a negatív hangokat, veszélyre figyelmeztető hozzászólásokat hogyan kezelik a szülők? Mennyi esélye van a józan kritikának bejutni a mindennapjaik szervezésébe?

 – Arrogánsan, pökhendien, eszméletlen hangnemben reagált az apuka az összes jó szándékú hozzászólásra, azokra is, amik tisztelettudóak voltak. Ezért is döntöttem a lépésem mellett. Láttam, hogy más megoldás nincsen.

 – Hogy kezdődött és hogy hatalmasodott el ez a mindent a futásnak alárendelő működésmód?

 – 2019 februárjában még csak futkorászni járt a gyermek, ahogy az a korának megfelelt. Egy-egy kisebb gyermekversenyen indult, ez is rendben volt. Maga az út volt a gond, annak a hogyan-ja, a milyensége. Valami olyasmi történhetett, hogy a szülőt elkapta a lendület, és már nem érzékelte, hogy hol a határ. Idő kérdése mostantól, hogy mikor lesz ultratáv lefutása a dologból. A fizikai túlterhelésen kívül mentálisan sem egészséges az, ami éri ezt a gyermeket, felesleges stresszhelyzetet szabadít rá az állandó kihívás, és mellé olyan mértékű megfelelési kényszert, melyre évekkel később sem lesz még készen.

 – Futhat-e egyáltalán 14 éven aluli gyermek betonon? Mennyit kéne pihennie?

 – Futhat betonon, más megoldás nincs is egy utcai versenyen, de az a pár verseny, amire normál kereteken belül elmehetne, az az éves futás elenyésző százaléka. Legalább ennyire alapszükséglet a pihenés is. A levezető futás, a nyújtás is fontos, hisz ezzel előkészítjük a következő edzést. Fontos, hogy ebben a korban egymás utáni két nap ne legyen edzés, ez Lóci edzéstervére nem igaz, ő minden nap edz. Ha hétfőn futott, akkor kedden foci, birkózás és futóedzés se lehetne. Hagyjunk a szervezetnek pihenést, hiszen egy edzés után nagyon sok mikro hajszálrepedés lesz az izomzatban, és ha ezek nem “állnak vissza” eredeti verziójukra, akkor össze lehet szedni egy komolyabb szakadást. Ez persze csak egy példa volt arra a sok közül, hogy egy kialakulatlan szervezetben milyen “hibás” folyamatok mehetnek végbe.
 

 – Mit gondolsz a nevezési lap életkori adatának meghamisításáról, vagy a vírusos betegség tüneteivel küzdő gyermek versenyen való elindításáról? Milyen veszélyei vannak annak, ha például hőemelkedéssel komoly fizikai teljesítményre vállalkozik egy fiatalkorú?

 – Vállalkozik vagy belekényszerül?

A nevezési lap hamisításáról nem gondolnám, hogy mérvadó BTK-féle ügy lenne, pusztán egészen elképesztő, hogy egy szülő ezt is képes megtenni! Azt is fontos látni, hogy ez egy folyamat kezdete. Jó eséllyel az ilyen jelenségek is erősödnek majd a kilométer emeléssel… A lépésemkor azt kell fontolóra vennem, hogy mindezt megakadályozza-e a bejelentés, mert csak akkor érdemes megtenni. A felesleges feszültségnek nincs értelme. Amikor beadtam, úgy ítéltem meg, hogy eredményes lesz, és látva a reakciókat most is így gondolom.

 – Hol az erőltetés határa?

 – Ez nagyon eltérő és egyedi dolog. Heti 3 edzést javasol maximumként a nemzetközi atlétika szövetség kölyökatlétika programja, és szabályozásuk szerint az érintett fiúnál 2-3 évvel idősebb versenyzők is csak pár száz méteres futószámokban indulhatnak, így szövetségi szervezésben a leghosszabb távok a hasonló korú gyermekeknél a 200, 300, 400, 600, 800 méteres távok. Magyarországon ilyen korú gyermek nem futhat maratont.

 – Milyen visszafordíthatatlan folyamatok következhetnek be a gyermek szervezetében a hosszú távú túlerőltetés esetén?

 – A szívnek nagyon fontos, hogy gyermekkorban is mozogjunk, hiszen ettől erősödik. Sőt, van olyan képesség, amit csak ebben a korban lehet fejleszteni, később már nem. Az viszont komoly veszélyforrás, hogy a szív egyik része megnagyobbodhat, és ez később visszafordíthatatlan károkat okozhat a szervezetben. Vélhetően ez a folyamat még nincs a határon túl, de a következő években már túlléphet rajta. A hőháztartás sem áll készen ilyen terhelések kezelésére, és a hormonrendszer sem, különösen nem extrém hőmérsékleti viszonyok között.

A mozgásszervben az ízületeknél van a veszélyzóna. A porc túlzott igénybevétele “kidörzsöli” a felső, “puhább” csonttal összekötő részeket, lekoptatja azokat, és a porckopás évtizedekkel korábban kialakulhat, mint az élettani.
 

 – „Nekünk nem a korai kelés a büntetés, hanem az üres hétvégék, elmulasztott versenyek.” Mi a véleményed erről a blogban olvasható mondatról?

 – Az egyik legmaradandóbb részlet a fejemben. Itt gondoltam aggódva arra, hogy a szülők épp az önmegvalósítást kezdik el gyermekükön… már büntetésnek élik meg az örömforrás elzárását. Nem állítom, hogy itt biztosan ez történik, de a veszélye megvan. A jelzéstételnél nem az a fő kérdés, hogy okoztak-e kárt a gyermekben valamilyen módon, hanem hogy a szülő magatartása olyan volt-e, amivel veszélyeztette a gyermek egészséges lelki és fizikai fejlődését.

 – Mi tartozik az egészséges versenyszellem körébe? Belefér-e a média szerepeltetés? Belefér-e a testsúly fogyasztás? Az éjszakai futás?

 – Az ilyen szintű média szerepeltetés véleményem szerint nem fér bele az egészséges közegbe. Van ennek határa, amiről szakemberként is nehéz dönteni. Az ő esetük egyértelműen messze túlmutat a határon. A testsúly fogyasztással az a baj, hogy ez egy sportági érdek, tehát az olyan sportokból kiirthatatlan, ahol súlycsoportok szerepelnek. Az a kérdés, hogy mit gondoltak a szülők, a gyermekük sosem lesz majd harminc kiló? Küzdhetnek ugyan ellene, de jó eséllyel nőni fog az évek alatt, akkor miért ne érhetné el most, és akkor maximum nehezebb ellenfele lesz a pályán legközelebb. Ez akkora fontossággal bír, hogy egy tízéves fiúnak izzadással kéne fogynia egy verseny előtt? Az éjszakai futásnak is van határa. Azt gondolom, hogy ha egy évben egyszer történik ilyen, azzal semmi gond nincsen, de ha ez rendszeres, akkor az már probléma.

 – Találkoztál apával és fiával személyesen?

 – Lehívtam a két szülőt és a gyermekeket egy ingyenes konzultációra az edzésemre, ahol megbeszélhettük volna, hogy miket és hogyan javaslok, és mutattam volna olyan bemelegítő gyakorlatokat, amik ebben a korban a megfelelőek. Nem fogadták el, mert másik edzésekkel ütközne, és azokat nem hagyhatják ki.

 – Ki akar versenyezni, és ki akar itt valójában nyerni? Kinek a szükséglete, kinek az álma ez?

 – Biztos, hogy az idősebb gyermek akar versenyezni, mert vélhetőleg fanatizálták. A kérdés az, hogy ez egészséges szintű-e. Én azt gondolom, hogy nem. A kisebbik gyermekben már több ellenállás mutatkozik, ő - azt hiszem - nem is élvezi őszintén, de ezt majd szakemberek döntik el.

 – Mi lehet a hallgatag anyuka szerepe a történetben?

 – Az biztos, hogy a blogban ő semmi szerepet nem kap, néha megemlítés szintjén szerepel csak. Vele nem beszéltem négyszemközt, pedig jó lenne összehozni.

 – A kisebb testvérre milyen jövő vár, ha változatlan marad a helyzet?

 – Nála érezhetőbb a nagyobb ellenkezés, vélhetően a futás megutálása, és testvérével szemben túlzott háttérbeszorulás várható.

– Mit vársz a hatósági vizsgálattól?

 – Szakemberek bevonását, ahogy azt külön kérvényeztem is a rendőrségtől ebben az esetben is. Ezen szakemberek határozzák meg a helyzetet, és ennek mentén zajlik majd a későbbiekben a kihallgatás, tárgyalások. A legfontosabb az, hogy a szülők megértsék a helyzetet, és hogy a gyermekvédelem rendszeres ellenőrzési jogával éljen majd a következő években.

 – Lehetséges, hogy egy jól menedzselt őstehetségről, jövőbeli bajnok ultrafutóról beszélünk, vagy csupán egy kizsigerelt gyerekről?

 – Azt azért tudni kell, hogy hatalmas kitartása van a gyerkőcnek. Ezért minden elismerésem neki! A fiúk sebessége nem különösebben kiemelkedő, de a teherbírásuk kifejezetten, sőt, elképesztően jó. Ettől függetlenül a kizsigerelés jelen van.

 – Szerinted Lóci mit válaszolna arra a kérdésre, hogy van-e kedve a versenyekhez, győzelmekhez?

 – Azt mondaná, hogy imádja, és minden nap órákat futna legszívesebben. Ezek azonban a fanatizálásnak köszönhető szavak. A gyerekek elképesztő módon meg akarnak felelni a szülők ki nem mondott elvárásainak is.

 – Reménykedhetünk abban, hogy az új kihívás a lassítás lesz?

 – Bízom abban, hogy a szülők belátják ezt és változatnak. A gyermekeknek ez lenne a legjobb.

A szülők reakciója a feljelentésre

Felvettük a kapcsolatot Lóci édesapjával, hogy megtudjuk, mit gondol az őket ért vádakról és a feljelentésről. Levelét változtatás nélkül közöljük:

"Csontos Imre a feljelentésről írt posztjában leírja, hogy a döntése előtt kizárólag egyszer, egy futóversenyen találkozott velünk. Feljelentését megelőzően személyes kapcsolatban nem voltunk, nem beszélgettünk, az oldalunkat nem ismerte. Feljelentéséről szóló posztjában megemlíti, hogy írása csak egy vélemény. Magáról a feljelentésről az oldalunk posztjainak elolvasása után, azonnal döntött.

A feljelentésről szóló, saját, „A futásról Mindenkinek: Csontos Imre” c. oldalán megjelent írást azzal kezdi, hogy a két gyermek védelme érdekében más lépéseket is tett, amikről sajnos még nem számolhat be, egyúttal olvasóit is arra buzdítja, hogy maguk is tegyenek feljelentéseket hasonló esetek láttán. Állítása szerint a teljes blog anyagát elolvasta „betűről betűre kétszer”. Alapvetően „szakmai oldalról” kívánt az üggyel foglalkozni, amelynek csak a jéghegy csúcsa a maraton.

És éppen itt kezdődik a probléma. „Szakmai” megközelítésről beszél, de kiemelései túlnyomóan szubjektív alapokra épülnek, amelyet semmiképpen nem lehet szakmai értékelésként figyelembe venni. Jelen nyilatkozatában egy versenyen egy „nagyon fáradt” kisfiút látott, akit „indokolatlannak tűnő teljesítményi elvárásokba” hajszoltak. Ez azonban így csak benyomás, nem tény. Az a körülmény, hogy a gyereket az édesapja végig kíséri egy futóversenyen, neadjisten hangosan biztatja, semmilyen hajszolásra utaló vélelmet nem bizonyít.  Csontos a „lelki hátteret” tekinti a legfőbb gondnak, de ismétlem, erre saját nyilatkozata alapján is mindössze egy verseny célegyenesében szerzett rövid idejű tapasztalata áll a rendelkezésére. Erre, valamint az oldalunkon szerzett, és a szövegkörnyezetéből kiragadott mondatokra, alapvetően kiforgatott elméletekre épít.
Felteszi az elméletét igazoló kérdést, hol voltak a jelzőrendszerek, a pedagógusok, orvosok az elmúlt években a gyerekek kapcsán, miért nem csinált senki semmit? A válaszom az, hogy a jelzőrendszerek a helyükön voltak, és azért nem léptek működésbe, mert nem volt rá okuk. A gyerekeink nem titokban sportoltak, hanem éppen ellenkezőleg. Első éves iskolás koruk óta igazolt birkózók, a sportegyesületben kiemelten figyelik állapotukat, a sportosztályban kiemelkedő pedagógusok szeme előtt tanulnak, a környezetük előtt közismert minden tevékenységük. Ha mégsem szóltak, mégsem emeltek kifogást, akkor az azért volt, mert nem volt miért jelezni. Ez a lehetőség Csontosban fel sem merül.

Csontos kiemeli a gyakran hangoztatott közhelyet, miszerint a gyerekeit támogató szülő kizárólag a saját, meg nem valósult álmait akarja megvalósítani. Ezt a közhelyet alátámasztani azonban egyebekben nem tudja, mivel fogalma sincs arról, hogy a gyerekek szüleinek milyen megvalósulatlan álmai vannak. Elárulom, nincsenek ilyesmik. Míg Lóciék futnak és birkóznak, addig az apjuk gyerekkorában focizott, és szóba sem került náluk az említett másik két sportág iránti érdeklődés, amiből következően abortált álmokról nem beszélhetünk.

Csontos hivatkozik a riasztóan nagynak tűnő 45 verseny/év számadatára, azonban – szakembersége ellenére – figyelmen kívül hagyja ezeknek a versenyeknek a sokszínűségét, beszámítja viszont az elhanyagolható energiát igénylő rövidtávú gyerekfutamokat is. Ezt ő a gyerek kizsigerelésének tekinti, önképük eltorzításának, egészséges fejlődésének akadályozásának. Ezzel szemben tény, hogy a kizsigerelésre vonatkozóan semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezik, a gyerekek önképének torzulására pláne nem, tekintettel arra, hogy soha nem beszélt velük egyetlen szót sem, így fogalma sem lehet arról, hogy Lóciéknak milyen önképük van, illetve az mennyire egészséges.

Csontos elfogultságának egyik mintapéldája, hogy az oldalukat elárasztó hozzászólásokra adott válaszokat arrogánsnak, pökhendinek minősíti, a hozzászólásokat kivétel nélkül jó szándékúnak, miközben a miközben a családot a saját oldalán támadók tömeges zaklatókról szemérmesen elfordítja a fejét. Mintha az oldalon ő kizárólag önzetlen és nemes lelkű, a gyerekek iránt felelősséget érző szakemberek hozzászólásaival találkozott volna, akik nem ilyen bánásmódot érdemelnek. Ekkor Ő úgy látta, a feljelentésen kívül nincs más mód, bár maga sem válaszol arra a kérdésre, hogy miért nem kezdeményezett egy privát találkozót a szülőkkel a számára ismeretlen gyerekek ügyében. Ezt meg sem próbálta, jöjjön rögtön egy család rendőrségi és hatósági meghurcolása.

Csontos konkrétan hivatkozik Lóci edzéstervére. Egy pillanatig nem zavarja az a tény, hogy ezt nem ismeri, erről tudomása nincsen.  Fontosnak tartja, hogy ebben a korban (de melyikben?) egymás után két napon ne legyen edzés, persze, ezzel máris kétségbe vonja a birkózóedzők szakértelmét. A pihenőnapok esetleges focizgatásainak anatómiai veszélyeit rendkívül veszélyesnek tartja, kíváncsi lennék, hallott-e már arról, hogy egyes iskolákban akár minden naposak a testnevelés órák.

Feljelentésével kapcsolatban állítása szerint mindent fontolóra vett, mert annak csak akkor van értelme, ha eredményes is lesz, a „felesleges feszültségnek” nincs értelme. És hogy mi az az eredmény, amivel a feljelentő kiegyezne? Rendszeres hatósági, gyámhivatali ellenőrzés, a szülők állandó elszámoltatása, a gyerekek és szüleik mentális, pszichológiai vizsgálata. Ez nem elég, a rendőrségtől is eredményeket vár: közérdekű munka a minimum, de a pénzbírság, sőt, a börtönbüntetés is megoldást hozhat.
Mindezt, ne hallgassuk el, a gyerekek kizárólagos védelmében, önzetlenül, jóindulattal.
Csonti az iróniát fonákjáról sem ismeri, mert bár kétszer is olvasta a blogot két héten keresztül, a birkózógyerekek fogyasztási szokásait nekünk rója fel, miközben ebben kivételesen egyetértünk.

A velünk való találkozás elmaradására úgy emlékszik, hogy lehívott minket és a gyerekeket egy közös beszélgetésre, edzésre. Eltekintve attól, hogy ez a már megtett feljelentés ismeretében elég beteg ötlet, de sajnos, még pontatlan is ez az emlékezet. Ugyanis az igazság az, hogy nem Csontos Imre, hanem én, az édesapa kerestem meg őt azzal, hogy jöjjön el hozzánk, és beszélgessünk. Először ebbe belement, aztán gyorsan kifarolt, mégsem ér rá eljönni, messze van, ütközik az időpont stb.  A gyerekekkel való külön foglalkozás a szülők pönalizálását követően pedig végképp abszurd.

Csontos egy büntetőfeljelentéstől és egy országos hadjárattá fejlesztett szándékos meghurcoltatástól várja a változást, ami „a gyerekeknek a legjobb”. Az új kihívás a lassítás lesz, amire csakis büntetőjogi eljárásokkal lehet rávenni a szülőket. 

Ezúton jelzem Csontosnak, hogy igyekezete révbe ért. A fiaink a minap közölték, hogy nem akarnak többet futóversenyekre menni a feljelentés miatt. Kicsik még, és félnek, hogy elviszi a szüleiket a rendőrség. Mai állás szerint a sportolással valószínűleg teljesen felhagynak. Még nem értik meg, hogy így lesz nekik a legjobb."
 

Indexkép: Futásról Mindenkinek: Csontos Imre / Facebook