Szakértőnkkel, Jánosi Valériával beszélgettünk a megrázó eset kapcsán.

– Vannak olyan klienseid, akik más panaszokkal érkeznek hozzád, és a feldolgozás során derül ki, hogy gyermekkori molesztálás van a történetük hátterében?

– Társkeresési problémákkal jövő hölgyek esetében, akik hosszú ideje nem találtak társra, sokszor jutottunk már arra a felismerésre, hogy gyermekkori molesztálás áldozatai voltak, és látom, hogy mennyire súlyos következményei vannak ennek. Olyan nyílt sebhez tudom hasonlítani, ami kezelés nélkül befertőződik, magától nem tud begyógyulni.

Ha bedugjuk a traumát egy fiókba és lezárjuk azt, akkor a fiókban lévő tartalom irányítja az életünket anélkül, hogy tudnánk erről, és gátol a kapcsolatainkban, emberi és szakmai teljesítményünkben is. Ezt a fiókot egyszer muszáj kihúzni. Abúzust elszenvedett emberek esetében gyakran előfordul, hogy egy ismétlési kényszer jelentkezik, felnőttként ők gyakran választanak olyan partnert, akivel újrateremtik a kiinduló helyzetet, és addig válnak újra és újra bántalmazottá, amíg a feldolgozás meg nem történik. Jelentkezik ez később az élet egyéb nehezebb helyzeteiben, gyermekvállaláskor, a gyermek nevelésekor, gyakorta a gyermek viselkedési problémája az első olyan tünet, mellyel a bántalmazott segítségért fordul.

– Terápiával lehetséges a teljes gyógyulás?

– Lehet teljes és értékes életet élni, de a lenyomatok megmaradnak, és krízishelyzetben a működésmód újra megjelenhet, a „sátán kutyája” előoldalog. Erős lehet a kísértés, hogy a volt bántalmazott kritikus szituációban maga is erőszakosan viselkedjen.

–  Milyen rendszer, milyen hatalmi háttér kedvez a gyermeki védtelenséggel való visszaélésnek? Vannak ennek tipikus színterei? Milyen veszélyforrások lelhetők fel az egyházi fenntartású intézetekben?

– Minden intézetben fennáll a visszaélés esélye. Ami az egyházi gondolkodásmódot illeti, én veszélyes meglátásnak gondolom a Biblia mereven patriarchális értelmezését, különösen az Ószövetségét. Ha szó szerint értik, hogy „Aki kíméli botját, gyűlöli a fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti” (Példabeszédek Könyve), és ehhez hasonló kiragadott példákat, akkor ez a szemlélet a légkörbe beleivódik. Ez nem segít a bántalmazás megszüntetésében.

Egyszerű hívők esetében előfordulhat, hogy az imádságot előtérbe helyezik a pszichológiai szaksegítséggel szemben, ez sem biztos, hogy előre viszi a probléma megoldását. A bántalmazás fölfedését az sem viszi előre, ha egy pap vagy lelkész a bántalmazott fél által megosztott gondokra, félelmekre azt a tanácsot adja, hogy a segítségre szoruló ember tartson ki a kapcsolatban, imádkozzon, igyekezzen jó házastárs lenni, „szeresse át” az erőszakos párját.

 – Milyen közeg, vagy milyen hatalmi háttér vonz leginkább egy pedofil elkövetőt?

– Ezt a „pedofil” szót megpróbálom rendbe tenni, hogy tudjunk vele dolgozni. Érdemes különbséget tenni: a pedofília egy szexuális irányultság, vagyis olyan embert jelent, aki szexuálisan gyerekekhez vonzódik. A szexuális visszaélés (abúzus) elkövetője lehet pedofil, de ez nem törvényszerű. A gyerekeket molesztáló személyek többnyire nem betegek, nem szorulnak orvosi ellátásra, és ez sokszor nem is a szexualitásról, hanem főképp a hatalomról szól. A szex itt csak eszköz a hatalomgyakorlásra, és a gyerek úgy jelenik meg ebben, hogy ő gyenge, nem tud hatékonyan ellenállni.

Egy árvaházban, ahol nincs jelen a védelmező szülő, akinek szólni lehet, ráadásul nagy valószínűséggel már eleve traumatizáltak az áldozatok, nagyon nehéz észrevenni, hogy aktuálisan is traumát szenvednek el. Ha egy köztiszteletben álló személy, legyen az tanár, edző vagy lelkész, abban nőtt fel, hogy mereven, magyarázat nélkül teljesítenie kell a felnőttek akaratát, akkor felnőttként, ha olyan környezetbe kerül, ahol a gyerekek alá vannak vetve a hatalmának, nagyon könnyen válhat bántalmazóvá. Nemcsak az intézeti környezet, hanem a zenetanári, úszóedzői, színész-rendezői, és számtalan hasonló helyzet lehet melegágya a molesztálásnak. Nem kell ehhez egyházi közeg, minden merev hierarchia kitermeli a maga bántalmazóit.

– Eleve ilyen közeget keres a szexuális ragadozó, vagy a lehetőség aktiválja a benne szunnyadó bántalmazót?

– Könnyen lehet, hogy a környezet is kiváltó ok, de nem látunk az ilyen emberek fejébe. Jellemző, hogy gyerekekkel kapcsolatos terepet keres, és az is lehet, hogy ez a keresés egyáltalán nem tudatos. Az viszont tapasztalat, hogy hosszú évekig mellettük dolgozó kollégák sem veszik észre a bántalmazó működését, aki más kapcsolataiban jól működik, tiszteletreméltó, házas, megbízható…

– Hogy maradhat ennyi ideig, akár évekig is észrevétlen a szexuális visszaélés? Milyen viselkedésre kellene a munkatársaknak felfigyelni?

–  Indulatkontroll zavarra, lobbanékonyságra például. A beszédstílus is lehet árulkodó, gyakran úgy beszél a nőkről, gyerekekről, mintha azok alacsonyabb rendűek lennének, puszta tárgyak. Ám ebben nagyon visszafogottak is tudnak lenni, nem árulják el magukat egykönnyen. Kollégák előtt nem szoktak a rájuk bízott gyerekekhez hozzáérni, nincsenek elkapott kéjes pillantások, tehát azoknak a munkatársaknak hihetünk, akik azt állítják, hogy nem vettek észre semmit.

– Milyen jelei vannak a gyermeki viselkedésnek, amire fel kellene figyelnünk?

– A gyermek tanulási és magatartási zavarral tud jelezni. Láthatjuk rajta, hogy fél egy adott felnőttől, kerüli a jelenlétét, kimegy a térből, ha van rá módja. A szájuk helyett a gyermekek tekintete beszélhet, a rémültség, a motiválatlanság, a merő szomorúság. Gyakori tünet az önbántás és ennek egy nagyon jellemző formája a falcolás-vagdosás. A gyerekek nem beszélnek a történtekről és a falcolási nyomokat is titkolják, de legyen intő jel, ha valamelyik gyerek állandóan ujjbegyig érő felsőben jár.

Fizikai fájdalmat egyébként azért okoznak maguknak, mert addig se a lelkük fáj… Kerülik az érintést, összerezzennek a zajra, kényszergondolatok és kényszercselekvések fordulhatnak elő a viselkedésükben. Markáns jelzés az evészavar, az anorexia, vagy a drogfüggőség. A kifelé fordított agresszió, mint tünet, az intézeti közegbe szinte belesimul, és a többi magatartászavart is nehéz a molesztáláshoz kötni.

– Miért nem szólnak?

– Titkolják. Szörnyű dinamikája van ennek: a gyermek azt gondolhatja, azért bántják, mert ő rossz ember. Az elkövető általában olyan személy, akire a gyerek felnéz, függ tőle. Soha nem beszélhetünk beleegyezésről alá-fölé rendelt helyzetben!

Az elkövető jellemzően úgy kezdi, hogy magához édesgeti a gyereket, extra sok figyelmet ad neki, kötődést alakít ki vele. Azután kezdődik a finom közeledés, nyakmasszírozás, ölbeültetés, „Gyere, megmutatom, hogy tartsd a teniszütőt”-féle nyomulás, elindul a testi közeledés. Az elkövető folyamatosan erősíti a gyerekben azt a tudatot, hogy ez egy különleges kapcsolat, igazi szeretet, egyfajta titkos kötelék. Egy idő után már belép az erőszak, közös pornónézésre kényszerítés, orális szex. Mindig jelen van a fenyegetés: ezt nem mondhatod el senkinek! Ha elmondod valakinek, aki kedves neked, az meglakol…

Manipulatív technika még, hogy a gyereket hibáztatja, amiért elcsábította, „nem lehet ellenállni neki”… Bűntudatot és szégyent kelt. A szexuális visszaélés általában addig marad titokban, míg a gyermek felnő. Ahogy telik az idő, úgy nő a szégyen és a félelem attól, hogy nem fogja elhinni senki azt, ami történt vele, és a csapda ajtaja bezárul.

– Milyen rendszerszintű tényezők segítik elő a bántalmazás kialakulását, működését?

– A patriarchális és hierarchikus viszonyok. Iskola, edzés, intézet – ezek mind. Erőfölényből való megoldások arra, amit feltárni és kezelni kellene. A „rendet vágás” mítosza. A mi generációnk is ebben nőtt fel.

Generációkon átívelő bántalmazásról van szó. A nagyszüleink, akik posztraumás tünetekkel érkeztek haza a háborúból, fogolytáborokból, dühösek, gyakran bántalmazók voltak. A gyerekeik (a mi szüleink) aztán ugyanezt a bántalmazó nevelési stílust vitték tovább.

 – Milyen segítséget kaphatnak az áldozatok, és milyen segítségre van szükségük?

– Beszélnünk kell erről, ki kell mondanunk, hogy a megalázás, a leszólás is bántalmazás.

Mélyre kell ásni, hogy elkezdődhessen a gondolkodásunkban a tisztulás. Minden felnőttnek nagyon komolyan mondom: ha a gyerek szól, higgyenek neki, ne vádolják azzal, hogy rágalmaz egy tisztes felnőttet! Ha a gyerek legyőzi a szégyenét és szól, az neki nem a nulladik, hanem már a százegyedik lépés… Lehet, hogy nagyon kellemetlen, amit mond, de ők nem hazudnak. Az áldozatok többnyire addig hallgatnak, amíg nincs egy biztonságos hely, ahol menedékre lelnek. Ezért a vallomás után ne küldjük vissza őt ugyanabba a helyzetbe!

Ha tudomásunk van bántalmazásról, jelzést kell tennünk a Családsegítő Szolgálatnál – ez nem feljelentés, ez életmentő lehet. A Családsegítő nem azzal kezdi a munkáját, hogy kiemeli a gyereket a családból.

Minden felnőttnek kötelessége jelenteni, ha gyerekbántalmazás jut a tudomására! Ha tehetjük, fogadjuk be a bántalmazottat, amíg talpra áll, teremtsük meg a hétköznapi, egyszerű biztonságát, adjuk vissza megtiport bizalmát.

Indexkép: Depositphotos.com

Olvasd el ezt is: Mélyen hallgat még a szülei előtt is… Milyen jelei vannak annak, hogy valaki molesztálja a gyereket?