SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyermekvédelmi népszavazás – vajon mennyire védi a gyermekeket?

Lakatos Dóra [cikkei] - 2021-08-03
Orbán Viktor miniszterelnök nemrég bejelentette, hogy öt kérdésből álló gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez. Sok pedagógus és gyermekvédelemben dolgozó szakember kifogásolja a kérdéseket, véleményük szerint ugyanis a kérdések egyáltalán nem azokkal a gyermekvédelemben felmerülő problémákkal foglalkoznak, amikkel kellene, ehelyett olyan dolgokra koncentrálnak, amik a való életben nem igazán fordulnak elő.

A népszavazás előzménye

A gyermekvédelmi népszavazás előzménye a júniusban megszavazott pedofilellenes törvény volt, ami szintén nagy visszhangot kapott a törvény homoszexualitásról szóló pontja miatt. A törvény szerint kiskorúak számára tilos a homoszexualitás és a nemváltás „népszerűsítése”, így nem kaphatnak semmilyen felvilágosítást az azonos nemű kapcsolatokról vagy a nemváltásról a pedagógusoktól sem, felvilágosító órákat csak a kormány által jóváhagyott civil szervezetek tarthatnak.

A törvény nemzetközi szinten is nagy port kavart, az Európai Parlament elítéli a törvény melegellenes pontját, 13 európai uniós tagország és több nagykövetség is aggodalmát fejezte ki a törvény miatt, valamint számos világsztár biztosította a magyar LMBTQ közösséget a támogatásáról. A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában indokolta meg a népszavazás kezdeményezését: „Brüsszel megtámadta Magyarországot, ezért van szükség a gyermekvédelmi népszavazásra.”


A népszavazás kérdései

A népszavazás öt kérdése a következő:

  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések?
  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  • Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

A kérdések megfogalmazása gyakorlatilag kizárja, hogy bárki igennel feleljen rájuk anélkül, hogy úgy tűnjön, a gyermekvédelem ellensége. A pedagógusok azonban nem ezért kritizálják a kérdéseket, hanem azért, mert a leglényegesebb gyermekvédelmi kérdésekről egyáltalán nem esik szó.


A pedagógusok szerint rossz kérdéseket tesznek fel

„Pedagógus vagyok.

Sohasem találkoztam senkivel (sem egyénnel, sem szervezettel), aki propagálni szeretett volna a diákok körében bármilyen szexualitást. Magyarországon a kiskorúakon nemátalakító műtétet csinálni nem is lehetséges, tehát nem is lehet érvényes téma.

DE:

Sokat találkoztam a családon belüli erőszaktól meg nem védett gyerekekkel. Iskolai bántalmazással. Szexuális abúzussal, amit teljesen hetero felnőttek követtek el a gyermekeken. Gyermekszegénységgel. Tehetetlen, eszköztelen gyemekvédelmisekkel, gyámokkal, pedagógusokkal. A pedagógiai szakszolgálatok túlterhelve"írja Simkó Edit a Facebook posztjában.

 

A Jocó bácsi világa nevű Facebook oldalon szintén megjelentek Balatoni József pedagógus gondolatai a népszavazás kérdéseiről:

„Tanárként teljes jogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy pályafutásom alatt soha senki nem jött be az iskolába, hogy bármilyen szexuális irányultságot propagáljon.

Ahogy az sem fordult elő soha, hogy valaki nemváltoztatást népszerűsített volna gyerekek között.

Ahogy az sem fordult elő soha, hogy egy gyerek nemváltoztatást szeretett volna.

Soha.

Senki.

Tényleg.

A tájékozottság hatalom.

A tájékozatlanság bűn.

Az ellenségkép gyártás pedig egyértelműen gonoszság.”

 

Forgács Anna pedig a saját gyermekvédelemmel kapcsolatos kérdéseit fogalmazta meg:

Ezeket és az ehhez hasonló posztokat rengetegen megosztották a közösségi oldalakon, és nagyon sok pedagógus, gyermekvédelemben dolgozó szakember és szülő ért egyet a fenti gondolatokkal. Szerintük a kormánynak inkább az olyan égető problémákra kellene választ találnia, mint például a szegénységben élő gyerekek ezrei, a családon belüli erőszakot elszenvedő gyerekek meg(nem)védése, a szexuális edukáció hiánya, valamint az anyává váló kislányok ezrei (2020-ban 1825 csecsemő született kiskorú anyától).

A népszavazás olyan kérdésekre kutatja a választ, amik – a pedagógusok szerint – a mindennapi életben egyáltalán nem fordulnak elő, a fentebb felsorolt dolgok viszont annál inkább, ezért eredményesebb lenne, ha az LMBTQ közösség helyett a gyermekvédelem tragikus helyzetére fordítaná a figyelmét a kormány.

Indexkép: Depositphotos.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Kettős tragédia: egy édesapa a fia temetésén halt meg

Egy brit család szívszorító veszteségen ment keresztül, amikor Norman "Nosha" White, egy szerető apa meghalt szívrohamban fia temetésén Middlesbrough-ban. A család már amúgy is egy mély gyásszal küzdött, hiszen a fiút, David Beilickit temették augusztus 21-én, amikor az újabb tragédia lecsapott rájuk. Ez a kettős gyász mély emberi fájdalmat és összetartást mutat fel, amely mindenki szívét megérinti.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

Szívszorító tragédia: Egy anyuka lelőtte halálos beteg férjét és két gyermeküket - a legkisebb gyermekük árván maradt

Egy szívszorító tragédia történt New Hampshire-ben, ahol Emily Long, 34 éves anyuka lelőtte a halálos agydaganatban szenvedő férjét, két gyermeküket, majd végül önmagával is végzett. A tragédia után a legkisebb gyermekük, egy hároméves kisfiú árván maradt - ő sértetlenül került egy család gondozásába.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja