SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyerekinfluencerek - influencergyerekek: vannak-e jogaik a kiskorúaknak az online térben?

Családinet [cikkei] - 2020-06-24
Ma már a celebszülők gyermekei mellett gyakran saját jogon is hatalmas követőbázissal rendelkezhet egy gyermek a közösségi médiában, a téma azonban jelenleg számos vitatott etikai kérdést rejt magában.

A Magyar Public Relations Szövetség ajánlást készített, amellyel szakmai párbeszédet kezdeményez Gyereknap alkalmából. A kezdeményezés célja, hogy a tiszta szabályozás és az etikai kérdések mellett tartalmi kérdésekre is felhívja a figyelmet és ajánlást tegyen a márkák számára.

2016-ban egy 18 éves ausztrál nő beperelte a szüleit, mivel nem voltak hajlandók törölni a róla megosztott gyerekkori képeket. Elmondta, hogy számos kép felnőttként kínos számára, például ahol a bilin ül, vagy ruha nélkül fekszik a rácsos ágyában. A gyerekkora minden fázisa dokumentálva volt és megosztásra került.

Franciaországban egy szülőpár akár börtönt és 45.000 eurós büntetést is kaphat, ha „intim részleteket” oszt meg a gyereke életéről annak hozzájárulása nélkül. A Brooke Shields-ügy során az ismert modell-színész perelte az anyját és a róla 10 éves korában meztelen képeket készítő fotóst azért, hogy a képeket visszavonják. A szerződést az anyja kötötte az ő nevében. A bíróság megállapította, hogy a színésznő nem bonthatja fel ezt a szerződést, de a fotósnak tartózkodnia kell a pornográf kontextusban való felhasználástól. A képek egyébként a Playboy kiadó Sugar and Spice kiadványában jelentek meg, máig elérhetőek az interneten.

„A PR szakma is aktív szereplője az influenszer-marketing piacnak. Mi alapvetően nem azokat a megoldásokat keressük, amikor csupán „felületként” tekintünk rájuk, hanem amikor érték-alapon, a márkák és influenszerek egyediségeit közösen kihasználó együttműködések születnek. Egyre nagyobb hangsúly kerül a megoldások jogi és etikai vonatkozásaira és úgy láttuk, hogy a gyerekek megjelenése az influenszer-térben is eligazításra szorul” – jegyezte meg Sztaniszláv András, az MPRSZ elnöke. „Igyekeztünk körüljárni a kérdést, de a szándékunk az, hogy ezzel az ajánlással párbeszédet indítsunk a szereplők között, ezért arra bíztatjuk a márkákat, ügynökségeket és influenszereket is, csatlakozzanak hozzánk, hogy együtt terjesszük a jó gyakorlatokat”.

Az MPRSZ Digitális Tagozata a gyereknap apropóján körbejárta a gyerek-influenszer és influenszerek gyerekei szerepeltetésének jogi és etikai aspektusait, azzal a legfontosabb céllal, hogy segítséget és irányt adjon a márkáknak, vállalatoknak a kommunikációs, PR együttműködések során. A PR szakma küldetése, hogy hiteles jó tartalmakkal segítsék a márkaüzenetek könnyebb célba juttatását.
„Az online kommunikációs térben zajló folyamatok, így az influenszerekkel való együttműködés és tartalomgyártás is része kell hogy legyen a tudatos tervezésnek minden közreműködő számára. A gyerekekhez kötődő tartalmak alakulása, annak érzelmi töltetei élesen befolyásolják az online reputációt. Bár világjárvánnyal nem terveztünk, amikor a munkát elkezdtük, ma már tudjuk, hogy a közösségi média szerepének megerősödésével tovább sokasodnak azok a szakmai feladatok, amelyek a szabályozás kereteit befolyásolhatják.”- fűzte hozzá  Soós Eszter, a Digitális Tagozat elnöke.

 

Celebek gyerekei és a gyerek-influencerek

A gyerekek és az influenszer színtér alapvetően két területen képviselteti magát hazánkban:

  1. Egyrészt ide tartoznak a gyerek-influenszerek, akik fiatal koruk ellenére jelentős követőbázissal rendelkeznek különböző közösségi-média felületeken.
  2. Másrészt a már magukat influenszernek tartó szülők gyerekei, például, amikor a (híres) szülő szerepelteti a gyerekét a saját közösségi-média felületein, valamilyen márkát reklámozva, ilyenek lehetnek tipikusan a celeb-kismamák és apukák.

A fenti két jelenségnek van egy egyértelmű jogi vetülete és egy kevésbé körül írható etikai vonulata. Előbbi szabályozza, hogy egy gyereknek milyen jogai vannak, köthet-e reklámszerződést, illetve a szülei rendelkezhetnek-e bizonyos személyéhez fűződő jogokkal. Utóbbi jóval kevésbé szabályozott terület, mely elvárható módon etikai kihívás elé állítja mind a hirdetési felületet kiadó felet (a szülőt), mind a cégeket, márkákat.

Az MPRSZ Digitális Tagozata által összeállított letölthető anyag részletes eligazodást ad a gyerek-influenszerek és a szüleikre vonatkozó reklámjogi, adatvédelmi, adózási és szerzői jogi szabályokba, melyet a CERHA HEMPEL Ügyvédi Iroda szakértői segítségével dolgoztak ki. A szakértői iránymutatás második részében pedig 8 pontos ajánlást fogalmaz meg, elsősorban a márkák, a hirdetők, az ügynökségek, és maguk az influenszerek számára.

„Alapvető elvárás, hogy a márkák, az ügynökségek és az influenszerek a jogszabályok szem előtt tartásával valósítsák meg a gyerekek bevonásával készülő kampányaikat. Az etikai elvárások egy ennél magasabb fokú, szigorúbb tudatosságot követelnek, melyek hosszútávon kizárólag a gyerekek érdekeit szolgálják.” egészítette ki Dr. Bende Máté, a kiadvány szerkesztője.

A részletes ajánlás és a teljes anyag letölthető itt.

Az MPRSZ június 30-ára kerekasztalbeszélgetést szervez az influenszerek, a szülők és az influenszereket használó ügynökségek és márkák bevonásával.

Minden szülőt szeretettel várnak, akit érdekel a téma, vagy kérdései vannak a szülői vagy a gyerek influenszerkedés témájában.

Helyszín:  Fiaker Budapest, 1075 Budapest Madách Imre út 11. 
Időpont: 2020. június 30., 11 óra

A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük,  június 25-éig jelezze a titkarsag@mprsz.hu címen.

További részletek az esemény Facebook-oldalán.

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ)

A magyarországi PR szakma érdekképviseleti, szakmafejlesztő és szolgáltató szerve. A szövetség 1990-ben alakult, közel 100 tagja között szabadúszók, ügynökségi munkatársak, vállalati kommunikációs csapatok, valamint egyetemi oktatók és társadalomkutatók is megtalálhatók.
Az MPRSZ a PR-szakemberek érdekvédelmét nemzetközi szinten ellátó, a közönségkapcsolati munka elismertségének növelésén munkálkodó szervezet. Tagjai és elnöksége kiállnak a fenntartható fejlődés, az üzleti etika és a társadalmi felelősségvállalás fontossága mellett, tevékenységük során pedig törekednek rá, hogy az együttműködésre törekvő, transzparens kommunikáció a versenypiaci gyakorlatban is megvalósuljon. Az MPRSZ határozottan fellép az ezeket az irányelveket korlátozó intézkedések ellen és szakmai rendezvényekkel, állásfoglalásokkal, képzésekkel, illetve kiadványokkal támogatja a Public Relations területe iránt érdeklődők fejlődését.
Az MPRSZ szakmai munkáját tagozatok (Employer Branding-, Kríziskommunikációs-, Digitális-, és Public Affairs tagozat), valamint Etikai Bizottság segíti. A szövetség a PR Excellence Hungary és az Employer Branding Award elnevezésű nívós szakmai elismerések hivatalos odaítélője. Az MPRSZ az International Communication Consultancy Organisation (ICCO) tagja, valamint stratégiai partnere a Chartered Institute of Public Relations (CIPR) és az International PR Association (IPRA) szervezeteknek is.

Indexkép: depositphotos.com

Kapcsolódó cikkeink:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja