SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egy felejthetetlen karácsony

Mester Györgyi [cikkei] - 2019-12-02
Az egész úgy kezdődött, hogy otthon maradt az a fránya cetli. A cetli a bevásárlandókkal, amit anya írt össze, és amit nekem kellett volna megvennem. A pénzt is otthon felejtettem, de annak már nem is volt jelentősége, hiszen fejből amúgy sem tudtam volna felidézni, miért is kellett bemennem a boltba. Aznap este nem volt kenyér a vacsorához, és az előző napi szikkadt zsemléket ettük a szalámihoz.

Két napra rá, hasonlóan elfeledkeztem valamiről. Ez kicsit súlyosabb eset volt, mivel az öcsémről feledkeztem meg, vagyis nem mentem be érte az óvodába. Szegénynek este hétig ott kellett maradnia a mérges takarítónő, Saci néni felügyelete alatt, ami további megpróbáltatást jelentett a számára. Végül anya - miután befejezte a túlórázást -, hozta haza kisírt szemű, könnytől maszatos arcú kisöcsémet.

Anya megkért, hogy a karácsonyra is tekintettel, ugyan raknék már rendet a saját szobámban, ami alatt a szanaszéjjel heverő könyvek, dvd-k polcra való visszatételét, a társasjáték darabjainak, a legó alkatrészeknek a dobozba rakását, és a levetett, használt ruháim szétválogatását, szennyes kosárba helyezését értette.

Hogy aztán, nyomatékos kérése ellenére, a bakancsomat se cipőkrémeztem be, pedig közeledtek a havas, latyakos napok, anya megelégelte a dolgot.

Haszontalan vagy, lusta, rossz gyerek. Meg is lesz az eredménye a karácsonyi ajándékozáskor - mondta.

Én erre dacosan csak annyit feleltem: jól van, ha ti nem szerettek, én sem szeretlek benneteket.

Aztán eljött a nagy nap. Mintha mi sem történt volna, jókedvűen segédkeztem a karácsonyfa feldíszítésénél. Úgy éreztem, minden rendben van. El is feledkeztem - hasonlóképpen, mint a bevásárlásról, meg az óvodában hagyott öcsémről - anya korábbi fenyegetéséről.

A szentestei vacsora elfogyasztása után került sor, mint ez idáig mindig, az ajándékok átadására. Kíváncsian vártam, mit kapok az idén, de a legnagyobb megdöbbenésemre, a felirat alatt, melyen a nevem állt, nem volt semmi. Hűlt helye volt az én ajándékomnak - mintha a szüleim megfeledkeztek volna rólam -, míg az öcsém boldogan bontogatta a neki szánt csomagokat.

Ezt nem tehetik meg velem - gondoltam. De bizony, megtették. Nem is faggatóztam, hiába is lett volna minden. Ekkor már eszembe jutott anya jóslata: meglesz a böjtje a lustaságodnak, majd meglátod.

Tele gyomorral, és keserű szívvel feküdtem le aznap este.

Bár a szomorúság ellenére, viszonylag gyorsan elaludtam, talán a nagy lelkiismeret-furdalás miatt, már jócskán hajnal előtt megébredtem. Csak forgolódtam az ágyamban, majd döntő elhatározásra jutottam.

Csendben felkeltem, és elkezdtem helyükre rakni a szobámban szétszórt holmikat. A könyveket és dvd-ket vissza a polcra, a legó alkatrészeket és a társasjáték darabjait a dobozukba, végül a napokkal korábban levetett, piszkos ruháimat is kivittem a szennyestartóba.

Akkor eszembe jutott az öcsém. Lábujjhegyen beosontam a szobájába. Csendesen szuszogott a kiságyában. Fölé hajoltam, és azt suttogtam neki, hogy szeretem, és ígérem, soha többé nem felejtem ott az óvodában.

Azután ugyancsak halkan, óvatos léptekkel kimentem az előszobába, és nagy buzgalommal nemcsak a sajátomat, de a család többi tagjának a téli cipőit is kipucoltam, bekrémeztem, kifényesítettem. Nem voltak azok a bakancsok még soha életükben olyan tükörfényűek.

Azután, teendőm nem lévén, visszamentem a szobámba. Nem akartam már aludni, de valahogy mégis elszunnyadtam. Anya ébresztett fel vidám, friss szavakkal: hétalvó, ki az ágyból! Gyere reggelizni.

Hát jó, enni bizonyára kapok, mint ahogy vacsorát is adtak előző este. De hogyan lesz tovább?!

Nem is érdekelt sem a kalács, sem a habos kakaó, amit ilyenkor, karácsony első napján reggelire szoktam kapni. Csak odabújtam anyához, és - mivel szégyenemben nem mertem a szemébe nézni -, a hálóköntösébe suttogtam, hogy többé nem leszek lusta, ne haragudjon. És hogy nem gondoltam komolyan, amit mondtam, mert nagyon is szeretem őket, főként a kisöcsémet, akit soha többé nem fogok az óvodában felejteni.

Anya megsimogatta a fejemet, aztán csak odafordított a karácsonyfa felé: a nevemet jelző kis tábla alatt ott álltak az annyira óhajtott karácsonyi ajándékaim: egy igazi bőr focilabda, két könyv a nagy Afrika-vadászról, és egy korcsolya. De az ajándékok között a legszebb mégis a képeslap volt, amelyen az állt: Sok szeretettel, Anya, Apa és Öcsi.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Pixaline / pixabay

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja