Megkockáztatom, a megítélése pont úgy megosztja az embereket, mint a csokoládé. Azt mindenesetre biztosan kijelenthető, hogy a gyerekek szeretik, de vizsgáljuk meg objektíven a dolgot.
Először is a kötetek vastagok, átlagosan 13 történettel, ehhez képest korrekt az ára. Képeskönyv, azaz nagy, színes képek, kevés szöveg, vagyis a legkisebb 1-3 éves korosztályt célozza meg. A kötetcímek Irány az óvoda!, Irány az iskola!, Kistestvér érkezik stb.
A látszólag tematizált kötetek nem igazolják az olvasói elvárásokat az iskolás könyvben összesen egy, azaz egy darab történet szól az iskoláról. A Kistestvér érkezikben valamivel jobb az arány, két történet szól a 13-ból a testvér születésével kapcsolatos dolgokról. Ez csak rendezés kérdése lenne, rengeteg történet van a 11 kötetben például Gergőről, amikor még kisbaba.


A könyvek fűzöttek, keménytáblásak, puhalaposak, ez tekintve a népszerűségét nem is árt, de még így is könnyen tönkremegy az önállóan is lapozni próbáló gyerekujjak között. A borító is színes, vidám, részenként más-más színű, a könyvespolcokon is jól mutat.
A képeknél maradva Bartos Erika maga rajzolta a képeit, ez az első kötetek figuráinak tojás alakú fején még jól látszik. A rajzok egyszerűek, látszólag könnyen reprodukálhatók a szülőknek és gyerekeknek is. Emberábrázolása sablonos, kerek fejű, pálcikaemberszerű rajzok, háttérben a Gazdálkodj okosan! társasjátékra emlékeztető stilizált lakással.
Az első két részben még szabálytalanok a figurák, ez a ruhájukon, és a fejük kissé tojásalakján elég feltűnően észrevehető, aztán számítógépes sablonnal dolgozik, mert szép szabályos fejük lesz, és a háttéren is látszik a félprofi megoldás. Félprofi, mert nemcsak a szülők, hanem, és főleg, a gyerekek szeme is hamar észreveszi a képeken a hibákat, következetlenségeket.
Az mindenesetre látszik, hogy Bartos eredeti szakmája építész, nagyon aprólékosan, pontosan rajzolja a budapesti és egyéb nevezetes épületek homlokzatát. Anna, Peti, Gergő, Apa és Anya a kis piros autójukkal sokat kirándulnak. Szinte minden tájegységen megfordulnak, Lillafüred, Keszthely, Lébény, Debrecen stb.


A történeteknél mindenképpen üdvözlendő, hogy hosszú szünet után végre megjelent egy sorozatnyi mese, amely a legkisebbek mindennapjaival foglalkozik. Van benne betegség, hóemberépítés, homokozás, kirándulás autóval, tömegközlekedés, kukásautó szülinapra, farsangi jelmezt készítés, kórházba kerülés stb.
A mondatszerkesztés és a történetek egyszerűek, ami a hosszabb mondatszerkezetekkel próbálkozó darabok láttán talán nem is baj. (Cirkusz, Vidámpark)
A rendszeres szülői felolvasás ugyanis gyorsan tudatosítja, hogy a kötetek nyelvi minősége kritikán aluli. A szerző kedvenc nyelvtani formája az ismétlés. Kevés kivétellel minden oldalon szerepel az Anna, Peti, Gergő, Apa és Anya felsorolás. Semmi család, testvérek, a nagyok, a kisebb, legkisebb, vagy bármilyen szinonima, gyűjtőnév, névmás etc. Mivel a hallgatók többsége nem adja alább három mesénél, így hosszútávon hihetetlenül fárasztó, és unalmas.

Persze akad eset, amikor a felsorolás a gyermek szókincsét gazdagítja, de ez a ritkább. Nyelvi probléma a szóismétlés mellett, a hiperkorrekció. Felületes olvasással nem feltűnő, mert az ember automatikusan jól olvassa fel, főleg, ha rendelkezik némi felolvasói rutinnal. A "kedvenc" kifejezésem a Játszunk együtt! kötetből a Sikló című történetben található: "faragott kőszobrok". A szobor szó jelentése magában foglalja a szobrász által a létrehozására irányuló tevékenységet, a faragást. Vagyis az említett szókapcsolatnak, a karakterszám növelésén túl, semmi értelme.
Az érzelmek kifejezése is kissé egysíkú nyelvi szinten, mindig minden örömteli eseménynél ugrálnak örömükben. Az ujjongtak, örömtáncot jártak, vad szökdécselésbe kezdtek, térdüket csapkodták nagy jókedvükben kifejezésekkel lehet kiváltástani ezeket a felolvasónak.
Helyenként hiányzik a lineáris kohézió is. Játszunk együtt! kötetnél maradva, több meséjében is előfordul, de a Maciparkban jól látszik, hogy a képhez íródott a szöveg, nincsenek összefűzve az egyes képhez tartozó leírások.


Hogy miért érdekes mindez, mikor a történetek bájosak, korszerűek, megérintik a kicsiket?


Egyrészt a fent bemutatott ismétlések és egyéb hibák nem tanítják meg a gyerekeket arra, hogy megértsék, amit a szöveg csak jelez, de nem mond ki. (Szövegértési kompetencia fejlesztése) Másrészt a felolvasó felnőtt folyamatos korrigálásra kényszerül az elfogadható nyelvi minőség létrehozása érdekében, de erre sajnos nem mindenki képes, esetleg túl fáradt már este.
Harmadrészt pedig kényelmes megoldás az 1-3 éves korban legfontosabb mesetípus, a szülői fejből mesélés, napi történések újramondásának kiváltására. A szülőhöz való kötődés, együtt cselekvés felelevenítése, a napközben rögzült belső képek újraidézése, ezáltal a memória, időrend fejlesztése helyett.


Konklúzióként persze nem kell kidobni, elrakni az Anna, Peti és Gergő sorozatot, de mindenképpen érdemes, akár az édességet, csokoládét megfontoltan, ésszel, és felügyelet mellett adagolni.
Jó étvágyat kívánok!