SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Bódai-Soós Judit: Visszafelé szaladó fák

Bódai-Soós Judit [cikkei] - 2010-02-10
"Ez egy őszinte könyv. Nemcsak a fiataloknak, de még a felnőtteknek is sok örömet szerezhet. Én már kétszer is elolvastam megjelenése előtt, és csak ajánlani tudom minden - az igazi életet és olvasást szerető - kicsinek és nagynak" - írja a könyv hátoldalán Nemere István.

Bódai-Soós Judit: Visszafelé szaladó fákBódai-Soós Judit Visszafelé szaladó fák (Bogyiszlói mese) című ifjúsági regénye nemrég jelent meg a Cégér Kiadó gondozásában, igényes kivitelben, kényelmes, kézbesimuló formában, környezetbarát papírra környezetbarát technológiával nyomtatva, Keglovich Tamás Milán grafikáival illusztrálva.

A történet 1986-ban játszódik, az alcímben szereplő Tolna megyei községben; Bogyiszlón, és egy 12 éves, kamaszodó kislány örömeit, fájdalmait meséli el.

Magyar Julcsi Budapesten él szüleivel, de édesapja váratlanul meghal, és halálával fenekestül felforgatja egyetlen kislánya életét. Julcsit Bogyiszlóra küldi édesanyja, a nagyszülőkhöz, és később ő maga is odaköltözik.
A kislány minden porcikája tiltakozik az életét sarkaiból kiforgató változások ellen; félelemmel vegyes
Bódai-Soós Judit: Visszafelé szaladó fákharaggal érkezik a számára érthetetlen, és idegen világba.

Gyászának feldolgozásában új osztálya a 6.A csodás kis közössége segít, ahol Julcsi igaz barátnőt talál, megleli élete első, majd második szerelmét, végül pedig ő maga vezeti vissza az élők világába saját "tetszhalottá" vált édesanyját is.



A történet hátterében, mindeközben, bepillantást nyerhet az olvasó a Kádár-rendszer utolsó éveinek hangulatába, garantáltan politikamentesen. Valamint, képet kaphat a falu hiedelmekkel, babonákkal, gondosan őrzött néphagyományokkal átszőtt szivárványszínű mesevilágáról.
 

A könyv  a szerzőtől is (dedikálva) megrendelhető, kedvezményes áron.
Megrendelés és további információ itt található: www.juditti.hu

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

Több kevéssé ismert helyi családi kedvezmény, amelyet most lehet igényelni

Sok család csak az országos támogatásokat figyeli, pedig egyes önkormányzatok külön pénzzel, ingyenes utazással vagy az étkezési díj átvállalásával segítik a helyben élőket. Mutatjuk, hol milyen segítség kérhető 2026 augusztusában, és melyik határidőt nem szabad elmulasztani.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja