SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Alapozó Terápia: idegrendszerfejlesztő terápia

Családinet [cikkei] - 2020-01-24
Évről évre nő azon gyermekek száma, akiknél iskolaéretlenség és/vagy tanulási problémák jelei mutatkoznak. Folyamatosan nő a SNI-s gyermekek száma. Az ilyen jellegű problémák hátterében sokszor megtalálható, hogy a mozgásfejlődés és az erre épülő anyanyelvi fejlődés nem indult meg időben, vagy nem ment végbe hibátlanul.

Az Alapozó Terápiák Alapítvány az ilyen jellegű nehézségekkel küzdő gyermekeknek dolgozta ki - öt éves kortól - fejlesztési módszerét dr. Marton-Dévényi Éva ideggyógyász és munkatársai vezetésével az 1990-es évek elején.

Az Alapozó Terápia komplex, de elsősorban a mozgásfejlesztésen alapuló ún. mozgásos–érzékszervi (moto-szenzoros) típusú idegrendszerfejlesztés, amely során újraindítják a gyermekeknél az emberi fejlődéstani mozgásmintákat (kúszás, mászás, járás, stb.). Gyakorlatsoraik az emberi agyban a beszéd működéséért felelős területekre visszahatnak, és ez befolyásolja az olvasást és az írást is.

A mozgásügyesség megalapozása után speciális gimnasztikát tanít meg a gyermekeknek, ami kifejezetten az ő idegrendszerük éretlen területeit célozza meg az agyban. Így ez a módszer mintegy még egyszer „belöki” az agy fejlődésbeli lehetőségét és a gyereket a terápia során igen magas fokú mozgásügyességig juttatja el, s az egész idegrendszeri működés összerendezését elősegíti.

Az alapítvány munkája eredetileg többek között Glenn Doman és C.H. Delacato fejlesztési rendszeréből indult ki, melyet az évek során továbbfejlesztett, kibővített, átalakított. A több évtizedes elméletet, terápiás módszert és gyakorlatokat is érintő változtatások okán új terápia jött létre. Egyik lényeges eleme, hogy a különböző mozgásformák újabb idegsejtek közötti összeköttetéseket hoznak létre az agyban.

Ha egy gyermeknek gyenge a mozgáskoordinációja, akkor érdemes behozni az ebben való elmaradást, mert elősegítheti tanulását.

Az anyanyelvi problémákkal élő (beszédfejlődési elmaradás, vagy beszédhiba, olvasás nehézség, írás problémák) és mozgásügyességben elmaradt gyermekek már az óvodába vagy az iskolapadba bekerülve sokszor szenvedhetnek el különböző kudarcokat. Ha a szülő, vagy az értő szemű pedagógus nem észleli kellő időben a problémát, az nem csak a kisfiúk és kislányok tanulását, hanem a lelkét is megviselheti.


Kiknek jó az AT?

  • Megkésett és akadályozott beszédfejlődésű gyerekeknek
  • Kiejtési problémák, hibás beszédfejlődés esetén
  • Diszlexiásoknak (olvasásgyengeség)
  • Alaki diszgráfiánál (az írás ügyetlensége)
  • Szervi eredetű hiperaktív, figyelemzavart mutató gyermekeknek, ha az Alapozó mozgásvizsgálat idegrendszeri éretlenség tüneteit mutatja
  • Fejlődésben, érésben elmaradt óvódásoknak
  • Tanulásban akadályozott gyermekeknek
  • Minden olyan gyermeknek, aki mozgásügyetlenségben szenved.

5-16 éves gyermekeket fogadnak az alapozó terápiás szakemberek, de a gyermekek többsége óvoda nagycsoportos vagy alsó tagozatos.
Az idegrendszer éretlenségével küzdő gyermekek növekvő számára tekintettel az Alapítvány évente tart akkreditált pedagógus képzéseket. Fejlesztőik, terapeutáik hazánkon kívül is, több országban eredményesen segítik a gyermekek fejlődését. A honlapon terapeuta kereső is található.   

web-lap cím: www.alapozoterapiak.com
email cím: info@alapozoterapiak.com

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: alapozoterapiak.com

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja