A siker, a csillogás és az ambíció korában, az ötösök, sportkupák és versenyérmek világában bukdácsoló gyerekek a legalapvetőbb érzelmeiket is képtelenek kifejezni. Az IQ-szint, iskolai érdemjegyek, fizetések és prémiumok - a számok bűvkörében élünk.

Könyveket lehetne megtölteni a cikkekkel, melyek arról szólnak, hogy világunk hideg, érzelmileg sivár. De hol kezdődik mindez? A multiknál, az irodákban? Vagy az egyetemeken, ahol mindenki a laptopjába mélyed és a professzorok azt sem tudják, kiket oktatnak? Uzsalyné dr. Pécsi Rita szerint sokkal mélyebbre nyúlik vissza ennek gyökere, az eredő a kisgyermekkorban, az otthonokban keresendő - olvashatjuk a honlapján.

A szülők cseppet sem gondatlanok. Megveszik a legfejlesztőbb játékokat, az egészséges ennivalókat és tejfogkímélő nasikat. Megkeresik a legjobb bölcsődéket, óvodákat és iskolákat, ahol a legjobb eredményeket produkálják a gyerekek. Finanszírozzák a legjobb magániskolákat, legdrágább egyetemeket és megveszik az autót, a lakást, bármit, amitől a gyermeknek jobb lehet az élete, a szülő pedig azt érezheti, hogy mindent megtett csemetéjéért.

A felnövő fiatal felnőtt pedig ott áll tehetetlenül a vele szembejövő problémák előtt. A munkahelyi konfliktusok megoldatlanok maradnak - "a főnök és a kollégák sem normálisak", inkább újra és újra másik munkahelyet keresnek, ahol "megbecsülik" őket.
A párkapcsolati problémák - már ha létezik párkapcsolat az adott fiatal életében - sem lesznek kibogozva, inkább minden lány "hisztérika" és minden fiú "bunkó" bélyeget kap a sokadik sikertelen próbálkozás után.
A barátok, bár sokan vannak a bulik alkalmával, de mind eltűnnek, amikor segítségre lenne szükség. Hősünk értetlenül áll mindezek előtt, szülei pedig ugyanúgy nem értik, mitől dől romba csemetéjük élete - hiszen mindent megkapott, ami a sikerhez kell!
 

A választ Pécsi Rita szerint az érzelmi intelligenciában találjuk

Egy ideje a tudomány felfedezte, hogy nem csak az értelmi intelligencián múlik a siker és a boldogság, azonban lassan épül be a köztudatba, egyszersmind a nevelésbe.

Az iskola, de már az óvoda is az IQ-t fejleszti: versek, mesék, dalok megtanulása, száraz adatok bemagolása, matematikai képletek, megoldási stratégiák - különórák, sportok, extrém leterheltség. Mindezt ráadásul mérhető eredményekké is alakítja az oktatás dolgozatok, tesztek, versenyek formájában. Óvodások százai, ezrei vannak hazánkban, akik mindenkinél ügyesebben táncolnak, 10-20-30 verset tudnak elszavalni, legjobbak az óvodai nyelvórán, rajzversenyen vagy focicsapatban - ugyanakkor tehetetlenül lefagynak, ha valaki elveszi a homokozóban a lapátjukat.

Itt lép képbe az EQ - ahhoz ugyanis, hogy saját és társaink érzelmeit érteni és kezelni tudjuk, érzelmi intelligenciára van szükség. Magas értelmi intelligenciával a logikus megoldásokat gyorsan megtaláljuk ("kicsavarom a kezéből a lapátot…"), az értelem, a tervezés, az objektivitás kiválóan működik. Azonban a szociális készségek, empátia, indulatkezelés, kötődések, érzelmek, csapatban vagy családban működés - ezek bőven lehetnek döcögősek a magas IQ dacára.

Pécsi Rita szerint az érzelmi intelligencia tanulható, de érdemes minél korábban elkezdeni, egy bizonyos kor után már csak szerény eredményeket remélhetünk. Nincs rá tankönyv vagy módszertan, de jó hír is van: semmilyen speciális eszközt nem igényel. Sajnos az iskolában csak néhány pedagógus mer szakítani a megkövesedett módszerekkel - ők igyekeznek érzelmi kötődésekkel átadni a tudást, oly módon, hogy a gyermekeknek valóban fontos legyen a tanulás, valóban érdekelje a tananyag. A kooperáción alapuló tanulástechnikák sok helyütt még gyerekcipőben járnak, de számos óvoda és iskola alkalmazza már a csapatmunkán és együttműködésen alapuló tanítás módszerét.
 

Szülőként is sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk érzelmi intelligenciája magasabb legyen

Bár a mai világban a kivitelezés nehezünkre eshet, maga a megoldás végtelenül egyszerű: forduljunk a gyermek felé.

Ne a tablet és a rajzfilmek neveljék!
Beszélgessünk vele, hagyjuk, hogy meséljen és meséljünk mi is. Nem csak eszközökkel lehet játszani (mely játékok végén megdicsérhetjük, hogy milyen gyorsan rakta ki, rajzolta le, nyerte meg…). Hiszen alapjaiban, a játékpszichológia szerint a játék olyan tevékenység, melynek közvetlen haszna nincs, magáért a tevékenységért folyik. Szaladgáljunk, kergetőzzünk, birkózzunk, ölelkezzünk és nevessünk, nevessünk, amíg csak a hasunk bírja. Beszélgessünk, vegyünk észre, csodálkozzunk, vizsgálódjunk. Már egészen kicsi korában. Később is beszéltessük, és mi magunk is meséljünk, hogy mi történik a munkahelyünkön, így a csemete is könnyebben osztja meg velünk, mi történt az óvodában, iskolában. Mindamellett, hogy megmutatjuk gyermekünknek, milyen csodálatos a világ, nagyon figyeljünk arra, hogy ne szorítkozzunk csak a jó dolgokra, mivel egy kellemetlen érzelmi helyzet éppúgy tehetetlenné teszi, ha egész életében azt hitte, a világ csupa szép és jó. Szabad látni, hogy otthon is vannak apróbb feszültségek, hogy néha anyával is megesik, hogy kellemetlenül érzi magát a munkahelyén, sőt, van, hogy apa is legszívesebben csak csapkodna dühében. Látnia kell, hogy ilyen dolgok is megesnek, de anya és apa elsimítja a vitát, a kellemetlen érzések feloldhatók és a düh is elvezethető.

A cél ugyanis nem az ilyen érzelmi helyzetek elkerülése, hanem, hogy a gyermek tudja és akarja is kezelni ezeket, ha szembekerül velük

A mai gyerekek ugyanis nem tudják és nem is akarják. A feszültséget, frusztrációt magukba fojtják, mely aztán ellenőrizetlenül kitör. Valójában csak félnek, mert nincs megoldási stratégiájuk egy csomó helyzetre - hiányzik az ötletesség, a bátorság, ami a hibázáshoz és az újrakezdéshez kell, a magabiztosság, ami tovább visz az apróbb hibák után.
Ennek kialakításában pedig a szülők felelőssége roppant nagy - anyáé és apáé egyaránt, bár másféle feladatok hárulnak rájuk. Különösen fontos, hogy az apukák ne maradjanak ki ebből, mivel napjainkban egyre inkább csak a családfenntartásra korlátozódik a szerepük. Fontos, hogy a munkából fáradtan hazaérő apuka ne rogyjon le a TV elé, ne szorítkozzon az esti fegyelmezésre. A gyereknek épp olyan fontos, mint neki magának, hogy legyen egy kis közös idejük: a mese, a lefekvés, vagy a fürdetés - teljesen mindegy, mi az "apa-idő", de legyen! Apa másképp szeret, másképp játszik, mint anya és a gyereket ettől nem szabad megfosztani.

Olvasd el ezt is: Az apák elképesztő hatása gyerekeik érzelmi intelligenciájára

Egy kisgyermek nem alkalmas a versengésre, nem tudja cipelni az ezzel járó stresszt és azt, amikor - annak dacára, hogy az adott rajzba, versbe, énekbe, táncműsorba mindent beleadott - alul marad a többiekkel szemben. Jobban jár, és felnőve sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes, ha elengedjük kicsit a teljesítmény orientáltságot - hadd legyen gyerek az a gyerek! És néha, olykor-olykor mi magunk is megengedhetjük magunknak, hogy kicsit kiessünk az unalmas, követelőző, felelősségteljes felnőtt szerepéből. Legyünk mi is gyerekek és élvezzük ki a közösen eltöltött perceket! 

betöltés...