SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Imádja a béranyaságot és jól is keres vele - épp a negyedik terhességre készül

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-08-29
A 28 éves nőnek van egy saját kisfia is, akit egyedül nevelt, mielőtt belevágott volna a béranyaságba. 21 évesen kezdte, és azóta nincs megállás: most épp a negyedikre készül.
Imádja a béranyaságot és jól is keres vele - épp a negyedik terhességre készül

Sokan azzal vádolják, hogy eladja a testét és Istent játszik

Kenedi Smith egy csodás kisfiú édesanyja. Saját állítása szerint pedig a béranyaság függője. 

21 évesen vágott bele, azt mondja, hogy a saját édesanyja inspirálta, aki maga is háromszor volt béranya. Az anyja féltette őt, hiszen neki negatív tapasztalatai voltak. De végül mégis elfogadta a lánya döntését. 

A fiatal nőt egyébként sokan azzal vádolják, hogy eladja a testét, és rossz példát mutat kisfia számára, ám nem foglalkozik a negatív kritikákkal, hiszen ő egész másképp látja a dolgokat: szerinte ezzel csak segít más családoknak, hogy kisbabájuk születhessen. 

A béranyasággal nem mellesleg nagyon jól is keres: eddig 120 ezer dolláros bevételre tett szert, de mint mondja, az elsődleges célja a segítségnyújtás, vagyis az, hogy boldogok legyenek a párok, akiknek kihordja a babáját.
 

"Amikor először láttam, hogy találkoznak a kislányukkal, az az érzés a hatalmába kerített"

Kisfia miatt sem aggódik, hiszen mindent elmagyarázott neki a maga szintjén. Elmondta, hogy azok a kisbabák nem az ő testvérei, ő csak segít más családoknak. 

Az anya korábban egyedül nevelte gyermekét, de két éve újra párkapcsolatban él. A férfivel már az első randin közölte, hogy béranyaként "dolgozik". Így most a párja vele együtt készül a negyedik béranyaságra. 

Kenedi azt mondja, nagyon szeret terhes lenni, és a béranyaságnak már az első alkalom után a függője lett. 

"Amikor láttam, amint a szülők először találkoznak a kislányukkal, az volt az az érzés, ami a hatalmába kerített. Tudtam, hogy ezt újra végig kell csinálnom. Azt szeretem benne a legjobban, amikor együtt vagyunk a szülőszobában, és láthatom, ahogy először találkoznak a kisbabájukkal. Leírhatatlan érzés" - fogalmazott. 

Hozzátette, megérti, ha másoknak mindez nagyon idegen, de gondoljunk csak bele, hogy vannak olyan párok, akik bármit megtennének, csak hogy kisbabájuk szülessen, és számukra a béranyaság az egyetlen lehetőség.
 


 

Indexkép: truly / Youtube

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

Az én időmben még fel sem merült, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket

A férfi munka után fáradt, hagyni kell őt enni és pihenni. Akkoriban mindenki így tartotta. Ami pedig a házaséletünket illeti: akkoriban senki sem beszélt arról, hogy a nőknek élvezniük kellene az együttléteket. Igazából én úgy voltam vele, hogy amikor a férjem kívánta, akkor hagytam magam.
A szerkesztő ajánlja