Egyetlen petesejt, mely minden hónapban érlelődik a női szervezetben, társra várva. S egyetlen hímivarsejt, mely több millió társa közül célba ér, hogy behatolva a petesejt belsejébe, összeolvadva azzal, megindulhasson az új élet.
A tudósok által elért eredményt adja hírül a világsajtó, amely megkönnyíti a lombik programban résztvevők esélyeit, hogy hatékonyabb legyen a megtermékenyítés, és a családok ne éljék át azt a traumát, amely kétségbeesésbe kergeti azokat a párokat, akik ezekben a programokban vesznek részt és próbálkozásuk sikertelen.

Mi a felismerés lényege?
Tudományosan előkészített DNS-minta szükséges, amely lehetővé teszi, hogy színskála mutassa ki azt a petesejt, amely hordozza a megfelelő számú kromoszómát, ezáltal beültethetővé válik. A megtermékenyítés (és a születés) esélye kétszeresére emelkedhet anélkül, hogy ikerterhesség alakulna ki.
 2008 - ban a fluoreszkáló mikroszkóp volt az a fejlesztés, amely sikeressé teheti a fent említett eljárást.

Mi előzte meg a tudományos segítséget?
A gyermekáldás nagy családi eseménynek számított korunkban és a minket megelőző évszázadokban is, legyen szegény vagy gazdag család. Visszatekintve a múlt hagyományaira, a mai szemnek idegen, furcsa világ tárul elénk, pedig akkori szokások, regulák a népi hitéletben fontosak, meghatározó szerepet töltöttek be. Gondolok itt az adott kor tanításaira, amelyek már a gyermek világrajötte előtt életbe léptek, hisz számtalan "előírásnak" kellett eleget tennie - megfelelnie - egy várandós anyának, amelyből nem hiányoztak a tilalmak, jóslatok, ami szerint élnie, viselkednie kellett, hogy egészséges gyermeknek adjon életet. Az anya és csecsemő vonzotta a természetfeletti erők jó és ártó hatásait. 

Tekintsünk vissza a múltba
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy szülőotthonban nőttem fel. Édesanyám munkahelye és a mi lakásunk egy épületben volt. Gyerekként - pedig szemem láttára történt minden - bután néztem a világba. Csak egy példa erre:

- Édesanyám, hogy születnek a babák? - kérdeztem,
- A gólya hozza.
- Édesanyám, miért jajgatnak a nénik?
- Mert csípi a gólya a lábukat...
- De akkor miért mondja édesanyám, hogy nyomjon?

A viccnek is beillő mellékzönge után meg kell említenem, hogy sok-sok babonával is találkoztam, amely meghatározta a falusi emberek akkori életét. A házasság kötelességszerű velejárója a gyermekáldás. Volt, aki áldásként fogadta, volt, aki nem. Sok furcsa esettel találkoztam, ismerhettem olyan férfit, aki megtiltotta asszonyának, hogy jajgasson, volt olyan, aki szó nélkül vette kalapját és elment, mert nem fia, vagy lánya született... De sokan azt sem tudták mihez kezdjenek a meghatottságtól, s évekig visszajártak az otthonba, hálával tele, mert az a hely jelentette számukra életük legnagyobb boldogságát.

A meddő házasságot olyannyira elítélte a falusi közösség, hogy a mai napig is érződik valamiféle szégyenérzet azokban a házastársakban, akik nem részesültek gyermekáldásban. Főleg akkor, amikor nem a nő a "hibás", hanem a férfi.

Tehát a gyermekáldás minden korban a legnagyobb, legfontosabb cél volt a család életében. Épp ezért történhetett, hogy a babonában nevelkedett emberek mindent megtettek azért, hogy a frissen kötött házasság termékeny legyen. Ezért már a lakodalmat babonás, misztikus hiedelmek övezték. A népi mágiát hívták segítségül:
- A menyasszony ágyára gyereket dobtak, hogy ne legyen a fiatal pár magtalan.
- Ha kisgyermekes családdal találkozott a lakodalmas menet, az szerencsét hozott.
- Ha kiömlött a víz, és kifelé folyt, gyermekáldás várható.

- Gyermekáldásért a menyasszony annyi ujjára ült,
- Ahány gyereket szeretett volna; vagy annyi kanál levest szedett magának a lakodalmi ebédkor.
- Új otthonába érve az ifjú asszony először is felrúgta a vizes edényt. Nem rosszhangulatát fejezte ki, hanem csupán termékenységi mágiát gyakorolt.
- Hasonló céllal léptették tojásra az ifjú asszonyt.
- Ha az útja a kemencéhez vezetett, fekete szemű gyereket szeretett volna.

A terméketlen házasságot Isten haragjának tulajdonították, s mindent elkövettek az asszonyok, hogy bocsánatot nyerjenek: misét mondtattak, búcsúkra jártak, sőt fogadalmat is tettek Szent Anna tiszteletére, akit a terhesség és szülés védőszentjének tartottak.
Azonban a népi gyógymódoknak nem volt se vége, se hossza:
- Szabályozták az együtthálás időpontját.
- S mert mindig az asszonyt hibáztatták, őt látták el tanácsokkal, miszerint táplálkozzon bőségesen, de nem javasolták a fűszeres ételek fogyasztását.
- Sok esetben fordultak javasasszonyokhoz, akik kenegetést javasoltak, gyógyteákat, főzeteket adtak.

A létrejött magzat védelme érdekében a mai napig szokásban van, főleg faluhelyen, hogy az áldott állapotban levő asszonyt illik megkínálni azzal, amit épp fogyasztunk előtte. Mert, ha a nő ilyenkor nem kap abból enni, amit megkívánt, elvetél, esetleg maga is belepusztul. Az ételre a magzatnak van szüksége.
A terhesség alatt is számtalan szabályt be kellett tartani:
- Nem volt szabad zsebbe tenni semmit, mert az meglátszik a születendő gyermeken.
- Ha megdobták, vagy rápottyant valami az anyára, az is meglátszik, vélték az emberek.
- Ha az anya megkíván a terhesség alatt valamit, olyan anyajegy lesz a kisbabán.
- Áldott állapotban nem szabad temetőbe menni, mert a rossz szellemek elvehetik a baba erejét.

Mai szemmel azonban a legnehezebb elfogadni azt a tényt, hogy a várandós mamát orvos csak akkor látta, ha az anya életét láták veszélyben forogni.

Vajon mit gondol majd a minket követő nemzedék, ha napjaink születési szokásairól olvas?

A Családinet közösségét az a megtiszteltetés érte, hogy egy fiatal, leendő anyuka - Kata -, az első sikertelen beültetés után kérésemre elmondja, és végigvezet azon az úton, amely remélhetőleg ünnepnapban, egy kisgyermek világra jöttében teljesül.
Kísérjétek végig velünk ezt a nem könnyű, de magasztos utat, s szorítsatok, imádkozzatok, hogy a riportsorozat végén egy aranyos kisgyermek mosolyogjon ránk. A program, amelyben rész vesz, egy neves fővárosi intézetben március elején kezdődik.