/Kiemelt képünk illusztráció/

Egy nap elém állt, hogy ne haragudjak, de van valakije

Anikó története.

Azt hittem, hogy jól megvagyunk. Azt hittem, hogy mindenünk megvan, amire csak vágyunk. Őszintén szólva nem is vettem észre, hogy a férjem nem boldog mellettem, hiszen nem veszekedtünk és én sem viselkedtem házisárkány módjára. 

Egy kisfiunk született, és abban maradtunk, hogy nem vállalunk testvért, mert kiderült, hogy gyerekünk ADHD-s, illetve több területen is elmaradt a fejlődése a kortársaihoz képest idegrendszeri éretlenség miatt. Ezért rengeteg terápiára hordtuk őt és ez teljesen lekötötte a figyelmünket. 

Abban állapodtunk meg, hogy én nem dolgozom, hanem intézem az otthoni teendőket, amíg a kisfiunk bölcsiben és később oviban van. Délig volt csak bent, utána hazahoztam és minden nap foglalkoztam vele, beszédindító gyakorlatokat csináltunk, aztán később olyan feladatokat, amiket a logopédussal gyakorolt. Minden nap jártunk valamilyen fejlesztésre, hétvégén lovas terápiára és úszni is. 

A férjem nem mutatta, hogy zavarja őt, hogy a kisfiunknak néha dührohamai vannak, és néha meglepően higgadtan, nálam sokkal nyugodtabban tudta kezelni a hisztijeit, kirohanásait. Esténként, amikor csak tehette, játszott vele, és a fürdetés is mindig az övé volt.  

Aztán egy nap elém állt, hogy ne haragudjak, de ő ezt az életet nem bírja. Hogy egy ideje már van valakije, és vele szeretne lenni. 

Derült égből villámcsapásként ért ez a hír, köpni-nyelni nem tudtam. Borzasztóan csalódott és dühös is voltam egyben, hogy korábban miért nem jelezte, hogy nem érzi jól magát velünk. 

Kisétált az ajtón és akkor és ott úgy éreztem, hogy egy világ dőlt össze bennem, és én már sosem leszek boldog. Ráadásul bárkivel beszéltem a családból, mindenki azt mondta, hogy ezt észre kellett volna vennem és biztos homokba dugtam a fejem, hogy ne fájjon. 

Aztán egy nap összeszedtem magam és azt mondtam, hogy senki és semmi nem ér annyit, hogy tönkretegyem magam.
 

Megvalósítottam a gyerekkori álmomat, boldogabb vagyok, mint valaha

Egyik este mikor pörgettem a közösségi oldalt, megláttam egy hirdetést egy tanfolyamról. De nem akármilyen tanfolyam volt az. Esküvőszervező. Kislány koromban mindig arról álmodtam, hogy ez lesz a munkám. Miért is ne? Gondoltam. Beiratkoztam és egyre közelebb éreztem magam a célomhoz. Éjszakákon át tanultam, miközben a kisfiamat ugyanúgy hordtam fejlesztésre. 

Azóta négy év telt el, és ma már saját vállalkozásom van - megvalósítottam a gyerekkori álmomat. Egész nap boldog párok vesznek körül, és talán ennek is köszönhetem, hogy újra elkezdtem hinni a szerelemben. Az új kapcsolatom még nagyon friss, de úgy érzem, hogy boldogabb vagyok, mint valaha.

És mi lett a volt férjemmel? Azóta szétmentek a kis fiatal leányzóval, és egyfolytában könyörög, hogy fogadjam őt vissza. 

Ráadásul a kisfiammal most sokat utazunk is. Korábban a férjem sosem akart sehová menni, mert azt mondta, fáradt és elég neki a munka. Végre kiszabadultam a négy fal fogságából.

Úgy érzem, most végre minden sínen van. Megmondom őszintén, jobban nem is alakulhatott volna az életem. Nem tudom, mi lenne velem, velünk akkor, ha a férjemmel maradtam volna.

Mekkorát tévedtem, amikor azt hittem, itt a világ vége! Az élet tényleg egy új, sokkal boldogabb fejezetet tartogatott számomra.

Indexkép: Depositphotos.com