SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A tanári pálya elhagyása után különleges állásajánlatot kapott Jocó bácsi - ujjongva mondott igent

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-08-11
Az ex-történelemtanár számára a státusztörvény volt az utolsó csepp a pohárban. Mint mondja, gyerekkora óta szerelmes a színházba, és most egy olyan lehetőséget kapott, amire azonnal igent mondott.
A tanári pálya elhagyása után különleges állásajánlatot kapott Jocó bácsi - ujjongva mondott igent

"Igen, amikor egy ajtót bezársz, akkor számtalan másik kinyílik, amit nem is hittél volna"

10 év után hagyta el a tanári pályát az ország egyik legismertebb pedagógusa, Balatoni József, azaz Jocó bácsi. Az ex-történelemtanár korábban azt mondta, hogy a státusztörvény tette fel nála az i-re a pontot - miközben a tervezetet olvasta, pánikrohamot kapott.
 


 

Jocó bácsi most a közösségi oldalán  jelentette be, hogy elkezdett dolgozni a Madách Színházban. Posztjára az Index lett figyelmes. 

Mint mondja, gyerekkora óta szenvedélyesen szerelmes a színházba, és amikor csak tehette, elment megnézni egy előadást, sőt, játszott is és időnként most is színpadra áll, hiszen ott érzi magát igazán jól. 

Szirtes Tamástól most egy olyan munkalehetőséget kapott, amire azonnal igent mondott. 

"Még most sem hiszem el, ami történik velem. Igen, amikor egy ajtót bezársz, akkor számtalan másik kinyílik, amit nem is hittél volna. Ez pedig egy olyan ajtó, amiről még álmodni sem mertem. De kinyílt” – írta.

Jocó bácsi a Six című musical kommunikációját segíti, és a produkcióban fog tartalmat gyártani.

"Igazi ajándék ez a felkérés a Tanár úrtól, amiért szerintem nem lehetek elég hálás, és örömmel, ugrándozva mondtam igent erre. Izgalmas feladat, és csak úgy repkedek most” – tette hozzá. 

Indexkép: Holger Langmaier képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

Így tartsd kordában a nassolást! - 5 tipp, ami segíthet, hogy elkerüld a hízást

A nassolás, vagyis az étkezések közötti kisebb ételek fogyasztása gyakori szokás, amely sokak számára okoz gondot, különösen akkor, ha egészséges életmódot szeretnénk folytatni. Azonban néhány egyszerű trükk és változtatás segítségével könnyen kordában tarthatjuk a nassolási szokásainkat, anélkül hogy megfosztanánk magunkat az étkezés örömétől. Íme 5 hasznos tipp, amely segíthet ebben.
8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

8 tipp szemünk egészségéért tavasszal

Aligha akad olyan közöttünk, aki a téli hideg napok után ne várta volna a tavaszi nap melegítő sugarait, ezzel együtt pedig a kerti munkálatokat, a szabadtéri sportokat, játékokat, kirándulásokat. A zöldellő természet, a virágba boruló fák azonban sokaknak egyet jelentenek a tavaszi allergiaszezonnal. Dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemorvosa összeszedte azokat a tanácsokat, amelyek segítségével ebben az időszakban gondoskodhatunk szemünk egészségéről.
Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Hallásromlással fenyegeti a gyerekeket és a fiatalokat a zenés, valamint a hangosított rendezvények többsége - a szakma törvényi szabályozást sürget

Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegetik a gyerekeket a különböző szabadidős (gyerek)rendezvények, koncertek, mozik, színházak, illetve a nagy hangerejű zene rendszeres hallgatása az egyéni zenelejátszókon. A WHO előrejelzése szerint 2030 után a halláskárosodás lesz az egyik leggyakoribb, a társadalmakra legnagyobb terhet rakó fogyatékosság a világon.
A szerkesztő ajánlja