SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Azért mondtam fel, mert túl szép vagyok, és mindenki fel akart szedni"

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-03-10
A 20 éves lány egy gyorsétteremben dolgozott, de mivel állítása szerint mindenki fel akarta szedni, ezért fel kellett mondania. Szerinte túl szép ehhez a munkához: minden vendég kikezdett vele. Most modellkedésből él.
"Azért mondtam fel, mert túl szép vagyok, és mindenki fel akart szedni"

/Kiemelt képünk illusztráció/

Mindenki ki akart vele kezdeni, mert túl szép volt

Melanie Collett egy gyorsétteremben kezdett el dolgozni, 20 évesen ugyanis úgy gondolta, hogy ideje a saját lábára állnia. Kasszás munkakörbe került, ám nem sokkal azután, hogy munkába állt, komoly problémával kellett szembenéznie: mindenki ki akart vele kezdeni, mert túl szép volt - írja a The Sun.

Azt mondta, hogy mindezt a főnöke is észrevette, és őt is nagyon zavarta a dolog. Végül rá kellett jönnie, hogy túl szép ahhoz, hogy ezt a munkát csinálja.
 


 

A lány egy idő után úgy érezte, hogy ez már túl sok neki, ezért felmondott. A felettesei sem bánták a döntését, ugyanis szerintük a lánynak munkaidőben túl sok ideje ment el azzal, hogy a vendégek megjegyzéseire reagált, ráadásul nem is tudott annyira összpontosítani a munkára így, hogy mindig elvonták a figyelmét.
 

Most az OnlyFans-en osztja meg pénzért a fotóit, van, hogy egy nap alatt 500 ezret keres

Volt olyan is, hogy arra kérték, mielőtt munkába áll, szedje le a műkörmeit és mossa le a sminkjét. 

A lány a férfi munkatársak figyelmét is felkeltette szépségével.
 


 

"A főnökeimnek nem tetszett, hogy túl szép vagyok ehhez a munkához. Én pedig rosszul viseltem, hogy egyforma ruhát kell hordanunk, ezért a sminkemmel szerettem volna kitűnni. Pár kollégám próbált nyugtatni, hogy ne sértődjek meg ezen. Az ő ötletük volt, hogy modellkedjek” – mondta a lány, aki azóta az OnlyFans oldalon osztja meg pénzért a fotóit. 

Ezzel pedig rengeteget keres, mint mondja, van olyan nap, amikor akár 400-500 ezret is.
 


 

Indexkép: Claudio Terribile képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja