A szülői kiégés

A kiégés veszélye azokat fenyegeti leginkább, akik monoton, megterhelő munkákat végeznek úgy, hogy abba sok érzelmi energiát fektetnek, és ehhez képest aránytalanul kevés egzisztenciális megbecsülést és elismerést kapnak.

Bár a kiégés jelensége főként a munka világában használatos, szülőnek lenni valójában pont egy ilyen munkakör: munkaidő és fizetett szabadság, ebédidő, sőt néha mosdószünet nélküli állandó készenlét.

A szülői teherviselés ritkán említett része a monotonitás mellett a láthatatlan mentális terhelés is, melynek lényege, hogy az otthon teljesítő szülő amolyan állandó felelős és illetékes  is: tudja, hogy kinek melyik tárgya hol van a lakásban, ő az, aki tervez, aki mindenki jóllétéért felelősséget vállal. A gyermekek számára a szülő agya sokszor egy kihelyezett memóriakártyaként működik: minden információ ide fut be, és minden végrehajtási terv is innen indul ki.

Ám ez a központ néha telítődik, túl sok megkeresés fut be, és az eszköz képtelen több megterhelést és hívást fogadni.

 - Anya…!!!

 – Nem!

 – Mi nem?

 – Minden!  

Ha hasonló párbeszédre érzünk késztetést, vagy ha úgy érezzük, hogy a rutinfeladatok sem mennek jól, hogy minden örömtelen kötelességgé vált a kezünkben, akkor nagy eséllyel szülői kiégés áldozatai lettünk.

Hasonló gyanúra ad okot, ha azt vesszük észre, hogy érzéketlen automata robot üzemmódban tesszük az alapvető ellátás feladatkörét, de érzelmileg igyekszünk kivonni magunkat a helyzetből, nem vágyunk a gyerek társaságára, és minden egyébként jól viselt kisebb kudarcot végérvényes és elviselhetetlen katasztrófaként élünk meg. A kiégés jellemző tünete még az alvászavar, étvágytalanság vagy túlevés, és a hetek óta jelen lévő kedvetlenség, erőtlenség, érdektelenség is.

Ebben a helyzetben az első teendőnk az, hogy vegyük észre az állapotunkat, és azt is, hogy nem mi vagyunk rossz emberek - és rossz szülők sem vagyunk! Viszont mindent el kell követnünk azért, hogy ebből az állapotból ki tudjunk jönni, hiszen csak úgy tudunk a családunk, gyermekeink számára értékeket adni, ha van miből! Tehát a tüneteink nem a világvége jelei, hanem azé, hogy töltekezni kell.

Egyszerű és hatékony megoldás felismerni az állapotot és segítséget kérni, énidőt biztosítani a fáradt szülőnek, a házastársat, rokonokat, keresztszülőket bevonni a feladatba, megosztani a felelősséget, ha nem is a napközbeni gondozási teendőket, de legalább a mentális erő és ész-központ szerepet. Azonban a szülői kiégésben szenvedő felnőtt többnyire épp azért jutott el a teljes vagy részleges közöny állapotáig, mert eddig sem állt rendelkezésre számára segítség.

Hogyan könnyíthetünk tehát a terhelésen, ha nem tudunk mozgósítani senkit, vagy nagy az ellenállás a kérésünkkel szemben?
 

Ezt tedd, ha a kiégés jeleit veszed észre magadon
 

1. Megpróbálhatjuk átkeretezni a helyzetet és gondolatban váltani. Ez azt jelenti, hogy a tökéletes kiszolgálás helyett megelégszünk az „elég jó”-val, elengedjük a halaszthatókat, és csak a hosszú távon nyereséget hozó feladatokra összpontosítunk. Ilyen változtatás, ha jelen maradunk a gyermek érzelmi életében, de a takarítási vagy főzési színvonalat lejjebb engedjük.
    
2. Végiggondoljuk, hogy iránykövető vagy problémamegoldó gyerekeket akarunk-e nevelni? Ha inkább problémamegoldót, akkor a kihelyezett „felelős és illetékes” winchester-t igyekezzünk visszaépíteni a gyerekbe.
   Ha változtatni szeretnénk a viselkedésén, annak az a leghatékonyabb módja, ha a magunkén változtatunk, vagyis kevesebb irányító és több kérdező viselkedésmódot választunk, próbáljuk a szervezői feladatokat delegálni a gyermeknek, hadd dolgozzanak ők is a rutinokon és az ütemterveken. Vonjuk be a gyereket a feladatba, kapcsolódjon be, ossza meg velünk a szervezési döntések felelősségét!
   A varázslatos kérdések erre a következők: Neked mi a terved? Te hogy gondoltad megoldani? Mi tart vissza attól, hogy…? Máskor hogyan sikerült megoldani? Hány zoknit vinnél négy napra? Szervezzük ki a feladatot!
    
3. Hasonló problémákkal küzdő ismerősök, csoportok, barátok keresése, és tőlük technikák, praktikák tanulása. Ha szembesülünk azzal, hogy mennyire nem vagyunk egyedül, könnyebb a terhet viselni, és lehetőségünk van tanulni is egymástól. A megosztás nagyon fontos, ha másnak nem, egy lelkisegélyszolgálatnak el lehet mondani. Sírni sem szégyen, kétségbe esni sem, csak ne akadjunk el ebben az állapotban.
    
4. Legális házon kívüli tevékenységek. Lehet, hogy a házastárs vagy a nagyszülők nem hatódnak meg attól, hogy énidőre van szüksége a kiégés felé haladó szülőnek, és kávéznia kell a barátnőivel, meg körmöshöz, fodrászhoz járnia, de mit szólnak ahhoz, ha sportról vagy tanulásról van szó, olyan tevékenységről, amely befektetés a közös, hosszú távú jövőbe? Sok kiégett szülő csak azzal tud szerezni néhány óra egyedül tölthető időt, ha orvoshoz kell mennie… Ne várjuk meg, amíg a szervezetünk már csak ezt a kiutat találja!
    
5. Láthatóvá tétel: minden nap elején le lehet írni vagy méginkább lerajzolni (akár együtt a gyerekkel), hogy mit tervezünk aznapra, és este azt, hogy mit sikerült ebből elérni. Így láthatóvá válik az előrehaladás, még akkor is, ha nem a Mount Everest megmászása volt, de egy vakondtúrásé mindenképpen. A reggeli tervezésbe belevehetünk apró örömöket is, összenézéseket, érintéseket, fagyizást, árnyékaink összemérését, tócsába ugrálást…
    
6. Jelenben maradás: a jelen az a hely, ahol változások történnek, a múlton rágódni csak fölösleges energiapazarlás, a jövőtől félni pedig erőink szétszórása. A változások apró léptekkel járnak, de a haladás idővel láthatóvá válik. Folyamatban vagyunk, melynek kilátásai vannak, nem zsákutcában.
    
7. Örömforrás-rutinok bevezetése, olyan állandó szokások, melyhez ragaszkodunk, és amiből erőt meríthetünk. Pl. minden este naplementenézés, minden délután közös meseszövés, minden reggel teraszon kávézás.
    
8. Nem lesz rossz szülő, aki bezárja a fürdőszobaajtót, amíg zuhanyozik, vagy egyedül akarja megenni a csokiját!
    
9. Ne hasonlítsuk össze a teljesítményünket más szülőkével, már csak azért sem, mert nem látunk bele sem a fejükbe, sem az életükbe. A valóság sokszor nagyon más, mint amit beállított cuki fotók közvetítenek.
    
10. Kapcsoljuk ki a hozott mintákat, amikről azt gondoljuk, hogy nem tudjuk megugrani! Lehet, hogy volt valaki, aki régen jobban csinálta (most úgy tűnik, hogy tökéletes volt), de ennek a gyereknek a számára mi vagyunk „Anya” és mi vagyunk „Apa”, tehát mi vagyunk számára a viszonyítási pont, amit ő csakis kettőnk kapcsolatában értelmez. Ő nem hasonlítgat, és még nincsenek mintái, mi vagyunk a minta.

Feladat és öröm. Telefon, bevásárlólista, indulás vissza, vita, délutáni alvás, hisztik és alkudozások… És mosolyok, szuszogások és izzadt napszagú gyermekhaj.

Indexkép: Depositphotos.com