SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Egy boldogabb jövő, válás után I.

Kókai Kata [cikkei] - 2006-01-20
Minden szerető szülő a legjobbat szeretné gyermekének, és meg is tesz mindent azért, hogy szeretetteljes, mindent megadó környezetben nevelkedhessen.

Most, jobban mint valaha szüksége van gyermekednek a gondoskodásodra, és minden szeretetedre. Válás után gyermeked sokkal jobban igényli a szeretetet és odafigyelést akkor is, ha Neked ez most nagyon nehéz.

Az, hogy egy szülő hogyan kezeli a válást, nagyban befolyásolja gyermeke jelenét és jövőjét. Ez hatalmas felelősség egy szülő számára, ugyanakkor remek lehetőséget is jelent, hogy elmélyítse kapcsolatát gyermekével, s őszintébben, boldogabban folytassa életét. Igaz, hogy a szülő nem szakértő, nem pszichológus és nem tanár, mégis, ő az egyetlen ember aki szeretetével, őszinte odafigyelésével megóvhatja gyermekét attól a fölösleges fájdalomtól, melyet egy válás okozhat.

Idő kell a változáshoz

Első lépésként azt kell megértenünk, hogy a válás nem old meg semmit. Ha két teljesen különböző ember évekig együtt él, majd már nem képes elviselni a másik fél tulajdonságait, kenyértörésre kerül sor; ettől azonban egyik fél sem változik meg. Pszichológusok többsége állítja, hogy sokkal kevesebb sérült szenved az a gyermek, aki békén elvált szülők mellett nő fel csonka családban, mint az, aki „összetartó”, ám állandó vitáktól zajos otthonban nevelkedik.

Először is mindenkinek túl kéne lépnie az egyedülállókat, elváltakat súlytó előítéleteken (kétségtelenül néhányan erkölcsi kérdésként kezelik a válást), majd észrevenni azt, hogy a csonka család olykor sokkal boldogabb és őszintébb, mint az összetartó, de hazugságokkal teli család. A gyermekeknek, akárcsak a szülőknek időt kell hagyni arra, hogy feldolgozzák az eseményeket. Az őszinteség, az egymásra való odafigyelés lehet a legnagyobb segítség.

Gyermekeid legnagyobb kincse Te magad vagy

Csak a szülői szeretet, gondoskodás és odafigyelés képes egy gyermek számára megteremteni a biztos hátteret. A sors kegyetlen iróniája, hogy a válás plusz terheket ró a családra, miközben boldogulási lehetősége erősen behatárolt. Miközben a gyermeknek nagy szüksége lenne legalább az egyik szülő figyelmére és szeretete, a család a megélhetésért küszködik, s a gyermeket nevelő igyekszik egyedül ellátni egyedül mindazt, amiben eddig volt segítsége.


betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja