A CsaládiNet szakértői CsaládiNet Szolgáltatás Közvetítő Kalkulátorok Hírlevél feliratkozás
SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nevelés, önnevelés

Frank Zsófia - 2006-01-04
A családos tanítvány megkérdezte a Mestert:
- Mondd, Mester, adnál valamilyen tanácsot nekem a gyerekneveléshez? Gondjaim vannak...
- Változtass a hozzáállásodon! Ne őket neveld, hanem magadat! Hiszen tudod, hogy amíg kicsik, utánoznak, amikor meg nagyobbak, példát/példaképet keresnek - válaszolta a Mester. Aztán hozzátette:
- A nevelés nem beszéd, hanem tett kérdése.

Nevelés, önnevelés

Mit teszünk magunkért és a gyermekeinkért?

 Sok szó esik manapság a nevelésről. De hogyan gondolhatunk nevelésre, amikor a saját neveltetésünk egyáltalán nem, vagy csak részben készített fel arra, hogy mást neveljünk? Amikor vagy a sérüléseinket adjuk tovább, vagy olyan mélyre zárjuk el azokat magunkban, hogy csak akkor jövünk rá, velünk is baj van, amikor csődöt mond a nevelésünk és elkezdjük a hozzá vezető okokat vizsgálni? Jó, ha megtesszük ezt egyáltalán, és nem a másikban keressük és véljük megtalálni sikertelenségünk okait.

Az önnevelésről, önfejlesztésről, önmegvalósításról is sok szó esik. Ugyanakkor lényegesen kevesebb nyilvánosságot kap az önvizsgálat, ami egyértelműen megelőzi az önnevelést.

Az önmegvalósítás önvizsgálat nélkül általában óriásira nőtt, egyenesen felfújt egót eredményez. Az önvizsgálat viszont sokszor negatív gondolatokhoz, érzelmekhez vezet, amelyek idővel erősebbé válnak a jobbulás/jobbítás szándékánál. A negatív visszajelzés az egyik véglet, ami gyengít minket, az erőszakos, pusztán akarattal végigvitt önmegvalósítás meg a másik véglet, ami önzővé tesz, és nincs tekintettel másokra. Hogyan őrizzük meg hát a középutat a két véglet között úgy, hogy mégis fejlődünk, jobbítunk magunkon, és alkalmassá tesszük magunkat arra, hogy képesek legyünk eredményesen gyermekeket nevelni?

Szerencsére nagyon jó könyvek állnak rendelkezésünkre. Elég Deepak Chopra könyveire utalni, hogy ezt az egész területet bejárjuk, de ki-ki találhat magának ízlésének megfelelő irodalmat ezen a szövevényes területen. Eleinte az önvizsgálattal és az önneveléssel érdemes foglalkoznunk, hiszen mit sem ér a nevelésünk, ha nem vagyunk hitelesek. A hitelesség saját önnevelésünk látható eredménye. Többet mond minden szónál. Követhető is, mert amit végigjártunk, majd életformánkká tettünk, az módszerré válik, aztán ekként tovább is adható. A módszer válhat gyermekeinknél is életformává, miután átadunk nekik, s ez jó esetben egész életükön keresztül megoldásokhoz segíti őket szinte minden problémájukban.

Azt gondoljuk, hogy gyermekeinket boldogulásuk érdekében iskoláztatnunk kell, nyelvre, zenére és sok egyébre taníttatni, majd felsőbb iskolai végzettséghez, lakáshoz juttatni őket bármi áron, hisz ez a kötelességünk. (Ez a "kötelesség" olyan mértékben leköti minden erőnket és időnket, hogy gyermekünk azt hiszi, nem szeretjük, hiszen nem veszünk részt az életében, ezért lassan magányossá és boldogtalanná válik. Mi meg azon kesergünk, milyen hálátlan.) Ezzel együtt mindezt megtehetjük, és lehet, hogy dicséretes az erőfeszítésünk, de az is előfordulhat, hogy problémák forrásává válik a későbbiekben.

Ha panaszkodunk, hogy mindent megadtunk gyermekünknek, és öregségünkre mégsem törődik velünk, akkor kérdezzük meg magunktól, hogy elláttuk-e azt a mindennél lényegesebb feladatunkat, amiért hozzánk került ez a felnevelendő élet, eleget tettünk-e annak a kötelezettségünknek, ami minden másnál előbbre való, nevezetesen megtettük-e azt, hogy olyan karakterré formáltuk törődéssel és szeretettel, ami a kezdetektől egészséges önbizalomhoz, egyensúlyra törekvő önvizsgálathoz, döntéshozáshoz, problémamegoldáshoz segítette őket. Ezek azok a tulajdonságok, , képességek, amelyekre nekünk is szükségünk van, és ezeket kell továbbadnunk a gyermekeinknek, akiket felnevelünk.

Ha olvasod ezt az írást, kedves együttgondolkodó szülőtársam, (bocsáss meg, amiért egyszerre elkezdtelek tegezni, hisz annyira közös a feladatunk), többféle reakciód is lehet az eddig leírtakkal kapcsolatban. Lehet, hogy valami ilyesfélét gondolsz:

- Hiszen engem így neveltek... De jó! Szinte elfelejtettem már!

Az is lehet, hogy elkezdesz emlékezni, milyen volt a saját gyermekkorod? Hogy is neveltek? Hogy éltél a szüleiddel? Milyenné váltál?

De az is előfordulhat, hogy felsóhajtasz:

- Bárcsak így neveltek volna engem is! Akkor most nem lenne ilyen nehéz az életem. Szinte azt sem tudom, mit tegyek. Hova forduljak? Leginkább tartok mindentől... Vagy mindenkitől? Talán túlzottan be is zárkóztam emiatt.

Bármit is gondolsz, egy biztos: jó, ha megvizsgálod életed négy területét. A négy terület érinti a gondolkodásodat, az érzelmeidet, a szándékaidat, vagyis a tudati működéseidet. Ezen kívül a kommunikációdat és a tetteidet is.

Az említett területek a következők:

1.      Milyen viszonyban vagyok magammal?

Hogyan gondolkodsz, érzel magaddal kapcsolatban? Milyen a hitrendszered, mik a szokásaid? Ezek hogyan hatnak a gondolataidra, érzéseidre?



2.      Hogyan szólítom meg magamat?

Ez az első pont következménye és szorosan összefügg vele. Ne feledd el, ennek eredményeként alakul ki az énképed egy része, ezt sugárzod ki magadból a külvilág felé. Most, hogy eljutottunk az úgynevezett "külvilághoz"[1], egyenesen belőle következik a harmadik kérdés:

3.      Milyen a külső kommunikációd?

Eddig a belsőről volt szó. A belső és a külső kommunikáció lehet egymásnak ellentmondó, ez hosszú távon önmagunk meghasonlását eredményezheti. Nyilván többen hallottál már a problémafeltáró és erőszakmentes kommunikációról. Érdemes megismerkedni vele, és alkalmazni mind a belső, mind a külső kommunikációdban. Sok nehéz, megoldhatatlannak látszó kapcsolat és élethelyzet válik egyszerűbbé, áttekinthetőbbé, barátságosabbá, sőt esetenként szeretetteljessé általa. Üzleti, baráti, rokoni kapcsolatok, házasságok, gyermeknevelés sínylik meg a belső és külső kommunikációnk hiányosságait, hibáit.

Előkerült a "hiba" szó, bármennyire is nem szerettem volna leírni. De ha már itt áll a papíron fehéren-feketén, akkor foglalkozzunk vele!

Gyermekkorunktól kezdve sokszor találkoztunk ezzel a szóval. Az iskolában megtanították nekünk, hogy nem szabad hibákat elkövetnünk, mert megbüntetnek érte, szégyenszemre rossz jegyet kapunk. A szüleink ilyenkor többnyire haragudtak ránk. A későbbiekben is büntetést kaptunk, ha hibáztunk. Ezt szoktuk meg. A következménye az lett, hogy görcsösen azon igyekszünk, lehetőleg ne kövessünk el hibát, s ha ez mégis megtörténik, valahogy el kell titkolnunk, nem szabad vállalni, magunk előtt is leplezni kell, különben ha más nem, a szokásnak megfelelően mi magunk büntetjük meg magunkat érte.

Az életünk nem problémamentes. Hibák elkövetése, felismerése és vállalása nélkül nem tanuljuk meg a problémák megoldását, a döntések meghozatalát és döntéseink következményeinek elvállalását. Ha ezeket megtesszük, mondhatjuk, hogy részben hibáink tudatosítása által válunk felelős emberekké. Tehát a hibák elkövetésének is van pozitív következménye. Az, hogy felismerjük, tudatosítjuk őket.

Amikor önmagunkkal foglalkozunk, és önmagunkat neveljük, figyeljük meg a gondolataink, belső és külső kommunikációnk és tetteink következményeit. Az úgynevezett negatív dolgok gyakran pozitív eredményt hoznak létre és fordítva. Ha nem ítéljük ilyennek vagy olyannak őket, megmutathatják másik arcukat is. Ne mi legyünk kétarcúak, hanem a látásmódunk legyen érzékeny a dolgok kétféleségének észrevételére. A hibákra való figyelés ítéleteket szül. Az ítéletek megmerevítenek. Nem arra hívják fel a figyelmünket, hogy mit tegyünk, hogyan oldjuk meg az adott problémát, hanem arra ösztönöznek, hogy bezáruljunk, gátakat emelnek, vagy erősítenek meg bennünk, így járulva hozzá megmerevedésünkhöz. A hajlékonyság segít megoldani a problémákat, a merevség a negatívumok észrevétele és beépítése felé visz.

Tehát fontos, hogy ne a hibakeresés és a hibák következményeinek megítélése motiváljon minket, hanem sokkal inkább a megoldás megkeresése.

Ez a szemléletváltás a következő kérdést veti fel: hogyan keressek számtalan problémámra megoldást? Mi ennek a módja? Ez a kérdésfelvetés elvezet a negyedik vizsgálandó területhez, ez pedig a következő:

4.      Mik a teendőim?

Miután feltártad a gondolataidat, érzelmeidet, a hitrendszeredet, a szokásaidat, a külső és belsőkommunikációdat, áttérhetünk a szándékaid területére..

Hogyan váltjuk tettekre mindazt, amit megismertünk magunkból és a világból, hogyan valósíthatjuk meg a felismerések következtében létrejött szándékainkat? Hogyan tekintsünk szándékainkra? Mint felmerülő, majd szinte azonnal elhomályosuló ötletekre, vagy mint célokra, amelyeket szeretnénk elérni? Célkitűzésként kezeljük szándékaink egy részét? Melyek ezek? El is érjük őket? Hogyan? A célok megvalósítását tanultuk valahol, vagy ösztönösen alkalmazunk valamilyen ismeretet? Sikeresek vagyunk a célok megvalósítása terén?

Vizsgáljuk meg szándékaink területét. Az első, amit fontos megtennünk velük, a tudatosítás. Tudatosítsuk szándékainkat! Azután azt vizsgáljuk meg, mit teszünk megvalósításuk érdekében. Hogyan viszonyulunk a jelen helyzethez és a végcélhoz? Merünk álmodni? A megálmodott, elképzelt végcél és a jelen között lépések sokasága áll. Hajlandók vagyunk ezt tudomásul venni és feltérképezni? Képesek vagyunk lépésről lépésre haladni? Ez a folyamatos tudatosítás türelmet, önvizsgálatot és önfegyelmet tételez fel. Becsüljük annyira magunkat, hogy e képességeket megszerezzük, majd működtetjük a saját érdekünkben?

Keressük meg a válaszokat az összes kérdésre! Ha leírjuk a válaszokat, még alaposabb lesz a magunkon végzett munka. Az alaposabb munka ez esetben igazán megéri a ráfordított időt, hiszen saját életünket és problémáinkat tesszük áttekinthetőbbé és megoldhatóbbá általa. Nehéz egyedül dolgozni? Keressünk társakat, akik ugyanilyen "cipőben járnak"! Tegyünk egyénenként és együtt - magunkért, mindnyájunkért! Szükség lenne eligazításra vagy visszajelzésre? Alakítsunk klubot, ahol ez a téma! Hogyan? Ez igazán csak néhány telefonhívás kérdése. Hol? Ahol jól érezzük magunkat, ahol inspiráltabbak leszünk, nő az energiaszintünk, a kreativitásunk. Például valami olyan helyen, ahol ez a cikk is megszületett...

[1] A külvilág azért kapta az úgynevezett jelzőt, mert elválaszthatatlanul kapcsolódik a belső világunkhoz, annak a tükörképe. Amilyen a belső világunk, olyan a külső is. Ahogy bánok magammal, úgy bánnak velem az emberek. Amit magamon alakítanom, esetleg változtatnom kell, annak a képét mutatják a velem szembenállók.

Közösségi hozzászólások:
© 2004-2021 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
A szerkesztő ajánlja