SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Az apák elképesztő hatással lehetnek a lányaikra, derült ki egy kutatásból

Családinet [cikkei] - 2020-05-21
Mindannyiunk számára nagyon fontosak a szülők, de úgy tűnik, hogy a nők számára az apa talán meghatározóbb szerepet játszik, mint az anya.

Egy kutatás szerint minél nagyobb mértékben vesznek részt az apák a gyereknevelésben, annál nagyobb lesz a gyerek IQ-ja és problémamegoldó képessége. Ha egy apa megfelelően támogatja a lánya életútját, és nem hátráltatja semmiben, akkor sokkal nagyobb önbizalom alakul ki a lánygyerekben, és a karrier területén is jobban kiteljesedik. Viszont ha az apa nem ért egyet lánya döntéseivel, hátráltatja, elmarasztalja, lenézi a képességeit, akkor nagy az esélye a súlyos önbizalomhiány kialakulásának.

A Behavioral Neuroscience folyóiratban közzétett tanulmány szerint sokkal erősebb az apa-lánya, mint az anya-lánya kötődés, ami azzal magyarázható, hogy az apák általában többet foglalkoznak már kisgyerek koruk óta a lányaikkal, mint a fiaikkal.

Azt is kimutatták, hogy ha egy apa jó kapcsolatban áll a lányával, akkor kisebb eséllyel alakul ki a kislány, majd a felnőtt nő esetében szorongás. Viszont ha az apa elhagyta a családot, meghalt, vagy nagyon sok időt tölt házon kívül, akkor a lánygyerek hajlamos lesz a szorongásra, depresszióra, és más különböző mentális betegségekre.

Az apák hatása arra is kiterjed, hogy a lánygyerekek mit gondolnak a szeretetről, mennyire tudják kifejezni érzéseiket, és azt, hogy milyen típusú kapcsolatban élnek felnőtt korukban. Ahogy az apa viszonyul az anyához, ugyanazt a bánásmódot várja el a lány is leendő partnerétől.

Az apa egy példakép, az ő személyiségén keresztül látjuk meg az élet értelmét, ő motivál vagy demotivál, ő mutat rá arra, hogy hogyan és miért kell küzdeni az életben. Természetesen az anya-lánya kapcsolat is nagyon fontos, de összességében tudat alatt az apa viselkedése, élete és személyisége az, ami a legnagyobb hatást gyakorolja a lánygyerekre.

Nem kell átlagon felüli teljesítményt nyújtani ahhoz, hogy valaki jó apa legyen.

W. Bradford Wilcox tinikorú fiatalokat vizsgált a bűnözés, nem kívánt terhesség és depresszió szempontjából. A kutatás alapján kiderült, hogy a szingli anyukák, és a családi életben alig résztvevő apukákkal élő gyerekek sokkal nagyobb eséllyel lettek depressziósak, vagy váltak valamilyen élvezeti szer használójává. Akik mindkét szülővel együtt éltek, és az apjuk is aktívan részt vett a nevelésben, sokkal egészségesebb tinédzserré cseperedtek. A “kiváló” és az “elég jó” apák is pozitív hatással voltak a gyermek fejlődésére, a lényeg, hogy az apa valóban jelen legyen a gyermek életében.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Filantropikum.com
Kép: sarahbernier3140 / pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja