A baba-mama klubban

Izgalmas volt a reggel, mikor is elindultam a fővárosból egy álmos kisvárosba, hogy a helyi baba-mama klubban összegyűlt tucatnyi anyukának mesélhessek a MET erejéről. A tükrös balett teremben tizenhárom mosolygós anyuka, és kétszerannyi hancúrozó, totyogó, mászó, nevető baba és kisgyermek várt engem. Az első húsz percben tartózkodtak, kóstolgatták az új információt, forgatták a szájukban, a fejükben, a szívükben, én pedig azon tűnődtem, mikor fognak megnyílni.  Érdekes volt látni, hogy ezek az alapvetően jól szituált, gyermekükre ráérő, az új ismereteknek teret adó kismamák, hogyan fogadták azt a terápiát, mely bármely problémájukra válasz lehet, de csak akkor, ha azt ők maguk akarják, mégpedig belső meggyőződésből.
 

A szőnyegen szétmancsolt szőlő esete

Már a beszélgetés elején előkerült a klasszikus kérdés, miszerint hogyan hat a MET, miért működik, hogyan kell ezt az egészet elképzelni. A legtöbb édesanyának gondot okoz az a mondat, hogy az izmainkban információk, emlékek, traumák tárolódnak el. Ez egy kicsit spirituálisan hangzik, pedig semmi köze ennek a ténynek az ezotériához, sőt az akadémikus orvoslás is elismeri a tényt, miszerint az izmok „emlékeznek”. Már éppen azon kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan fogom gyorsan, érthető formában mindezt megfogalmazni a gyermekzsivaj közepette, ahol a figyelem fókusza természetesen nem mindig tudott a beszélgetés témájára koncentrálni. Szerencsémre az egyik togyogós rózsaszín szoknyás kis királylány hamar a segítségemre sietett, mikor is egy szőlőszemet elejtett. A mézédes gurulós gyümölcsöt csak édesanyja villámgyors mozdulata mentette meg a szőnyeg általi, pacsmagolós haláltól. Ekkor megvilágosodtam, és elmeséltem az anyukáknak, hogy az izmok ugyanúgy emlékeznek, mint a szőnyeg a szőlőre. Fel lehet takarítani a magokat, az édes lét, ki lehet szedni a szőnyeg szálai közé préselődött gyümölcshúst, de a halvány folt attól még ott marad. Valahogy így van ez az izmokkal és a bennük tárolt információkkal. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, hogy valami átment. Az anyukák közelebb nyomultak hozzám, és beszélgetés kezdődött, valódi problémákról. Az egyik kisbaba nem akar enni, a farmerbe öltözött kismama nem tud szabadulni a szülés utáni depresszió börtönéből, a harmadik anyuka a császármetszés utáni félelmeivel szeretett volna végre szembenézni.
 

Ami benned zajlik, az a babádon látszik

Amikor már elég nyitottak és befogadóak voltak az édesanyák, akkor végre megértették, mit üzen a MET: őszinteséget és bizalmat. El kell jutnunk addig a felismerésig, hogy a problémák minket segítenek, jelek, melyek mentén végre változhatunk. Az az édesanya, aki tisztában van a saját értékeivel, őszintén bízik magában és a kisbabájában, harmóniában él a világában. Akkor pontosan tudja, hogy a babája azért nem eszik, mert éppen nem éhes, és nem kap idegösszeomlást akkor sem, ha aznap többet sír a pici. Tudja, mit kell tennie, ismeri önmagát, és a benne lévő stabilitás ad erőt a mindennapokhoz. A kicsi baba, de még a kisgyermek is olyan szoros szimbiózisban él az édesanyjával, hogy annak rezgéseit, lelki gyötrelmeit és vívódásait mind-mind érzi, átéli. Ha túl sok neki, sír, ezzel is tudatva, hogy kibillent a mérleg. Ha tudjuk azt, hogy a bennünk zajló problémákat a babák, kisgyermekek visszatükrözik, könnyebb a változás. Persze itt a klubban is volt, akiben felháborodást keltett ez a gondolat, neki még nehéz volt elfogadni a felelősséget, ami az édesanyák sajátja. A MET élni tanít, utat mutat, hiszen az izmokból kioldott feszültségek felszabadítóan hatnak ránk, legyen szó nem evésről, depresszióról, vagy félelmek oldásáról. Éppen ezért a MET nem is egy mindenre jó terápia, inkább életstílus, amikor is csak rajtunk múlik, hogy megengedjük-e magunknak a változást. Ha megértjük a probléma okát, akkor pedig nem szükséges a további tüneti kezelés, gyökerestül tudjuk „kihúzni” a méregfogat.