Mire megunja, addigra már a teljes életkedve elmegy az embernek. Különben is, addigra rázendít az egész díszes társaság.

Sötét gondolatok kezdtek a fejemben gyülekezni...
Némi "lasagnéval" megvesztegettem a szomszédék Garfieldjét, hogy csináljon rendet, de fontos "cicadolgokból" kifolyólag nem tartózkodott otthon.

Tehát gondoltam,  hogy utánajárok a dolognak, hogy ki az a merész, aki nem hagy aludni, zavarván álmomat? Szűkebb hazámban, a "nyolckerben", az urbanizációból kifolyólag állandóan ott lakó, valamint a beköltözött madarak tartják a szokásos "Ki tudja túlkiabálni a másikat?" versenyt. Az ereszeken feketerigók, házi rozsdafarkúak és balkáni gerlék, zöldikék és tengelicek.

A magas, "nagy túlélő" fákon fészkelnek a dolmányos varjak, szarkák és újabban az örvös galambok is. Nem lehet kihagyni a csókákat, szürkevarjakat sem, ott fészkelnek a házak padlásán, nagyobb repedéseiben, a nagy nyári melegekben a belváros szűk utcái felett végigsivító, sarlós, ill. csendesebb hangú molnárfecskék.

Meg kell említeni a magasabb épületekbe beköltözött, különböző baglyokat és a vércséket is. Bár utóbbiak az "elegáns belvárosi kégliből" inkább a városkörnyéki mezőkre járnak pockozni ill. egerészni, mint a sok zörgő, füstölő autó között keringeni, nem hülye az, hanem madár!

Ezután ébrednek a legnagyobb zajjal a különböző összetételű, állandóan veszekedő, szemetelő vándormadarak. (No, de ez  már egészen más téma!)

Mit tehet ilyenkor a szegény nyugdíjas, miután nem sikerült felderíteni a zaj igazi okozóját? Vagy beszed egy marék altatót (ami káros), vagy miután nem sikerült világosságot csiholni agyában, hogy ki az a dög, aki fél négykor nem bír aludni, rezignáltan elballag a patikába füldugóért. Az talán segít!

Fotó:
Christopher Walker - The Old Lady and the Birds
*Sage* - Cookiecat