A házasság, amellett, hogy életünk egy csodálatos szakaszának kezdetét jelentheti, számos csapdát rejt magában. Sok párkapcsolat mindaddig jól működik, amíg sort nem kerítenek az esküvőre. Számtalanszor mondják azt, hogy a házasság ront el mindent, ami addig szép volt. Pedig a kötöttségektől való félelem, egymás hiányos ismerete miatt nem éli túl sok kapcsolat még az első évet sem.

Ha konzervatív párokról esik szó, akkor a házasság inkább tradíció, és követendő példa, számukra ez nem jelenthet válóokot. Mégis, Magyarországon a legtöbb házasságban olyan problémák merülnek fel, amik egyértelműen megoldhatatlanok. Ennek ellenére a válás lehetősége fel sem merül. Vajon ezek az emberek csak homokba dugják a fejüket, vagy valóban olyan szörnyű dolog lenne a válás?

Néhány indok, amiért NEM válnak az emberek:

Érv: Együtt maradunk a gyerek kedvéért, hiszen egy válás nagyon megviselné őt.

Ellenérv: Az jobban megvisel egy gyermeket, ha naphosszat szülei veszekedését látja, és hazugságban él.

Érv: A ház és a vagyon felosztása túl bonyolult lenne.

Ellenérv: Valóban hosszas folyamat, sok vitával jár. De még mindig jobb néhány rossz hónap, mint elpazarolni az egyetlen életünket.

Érv: Nincs erőm a szakításhoz, félek, hogy egyedül maradok.

Ellenérv: Jobb egyedül, mint minden nap azzal az emberrel, akit képtelen vagy elviselni.

Válni, vagy nem válni- ez itt a kérdés!

Érdekes, hogy ma Magyarországon a legtöbb válási kérelmet a nők adják be, s ők is csupán akkor, ha a férj agresszivitása, alkoholizmusa, vagy hűtlensége a családot akár veszélybe is sodorhatja. De miért is félünk a válástól? Az emberi természet roppantul kényelmes, és amíg meg nem szólal a vészcsengő, addig inkább élünk rossz házasságban, mint hogy elölről kezdjünk mindent.

Félünk attól, hogy maradi rokonaink vagy ismerőseink mit mondanak majd, tartunk mások véleményétől, az előítéletektől. Képtelenek vagyunk teljes életet élni, ha saját boldogságunkat áldozzuk fel mások (csupán látszólagos) boldogsága érdekében. Persze élhetünk folyamatosan mások elvárásai szerint, s talán mások erkölcsös embernek tartanak majd minket, de ez soha nem vezet boldogsághoz.

Ma már a házasságkötés nem a szülők döntésének alapszik, néhány kivételtől eltekintve nem a vagyon, hanem a szerelem a motiváció. Mégis hajlamosak vagyunk ragaszkodni a régi erkölcsi normákhoz, amik sok esetben emberi életeket döntenek romba. A rossz házasságban élők gyermekei szüleik példáját fogják követni, s ugyanezt adják tovább gyermekeiknek.

Terrorizáljuk gyermekeinket?

Sok szülő (néha akaratán kívül) autokrata módon neveli gyermekét. "Az én házam, az én váram" elvet követve gyermekét saját képére akarja formálni, s nem engedi számára az önálló döntések meghozatalát. Ezért sok gyermek válik a depresszió áldozatává, már egészen kis korban.

Mások saját elveszett álmaikat próbálják gyermekükön keresztül átélni. A szülő, aki orvos akart lenni, tudatosan erre a pályára készíti fel-, majd kényszeríti gyermekét. A csöppségek pedig eleinte jó mókának tekintik, hogy folyamatosan új dolgokat próbálhatnak ki, ám előbb-utóbb ébredező öntudatuk ráébreszti őket arra, hogy nem élhetik szüleik életét. Ez sokszor hatalmas családi vitákba, s nem egyszer hosszú "szakításba" fullad.