A telefon után másnap, vasárnap én magam is kimentem a Farkasréti temetőbe. A látvány, ami fogadott, szörnyű volt.

Lefotóztam, hogy mindenkinek hírül tudjam adni. Azt gondolom, hogy ami ott történt, az halottgyalázás. Ráadásul olyan embereket gyaláztak meg, akik sokat adtak nekünk évtizedekig. A legnehezebb időkben is a legtöbbet: a mosolyt az arcokra.

Kötelességünk utána járni, hogy mi történt. Százfelé indítottam útnak ezeket a fotókat a kapcsolataim révén. De eddig mindig valamilyen falba ütközött az, hogy kiderüljön, mi történt ott...

Több éve vagyok ezen az oldalon gyász tanácsadó. Nem hittem, hogy ilyen cikket kell még írnom. Kicsit kötelességemnek is érzem ezeket a szörnyű fotókat most leközölni.

Közeleg a Halottak napja. Ez szégyen, ami Farkasréten van. Nem a Latabár családra szégyen, hanem ránk, akik szó nélkül elfogadtuk a művészetüket.

betöltés...