Ezeket a sorokat azoknak írom, akik fájdalommal emlékeznek azokra, akik már nincsenek itt a földön.

Sok éve vagyok a Családinet.hu szakértője. Gyászoló embereknek igyekszem - a magam módján - segítségére lenni. Most mégis másról írnék. Olyasmiről, ami azt hiszem, hogy igazán a családról szól. A múlt és a jelen családjainak, sőt népeinek kapcsolódásáról.

13 éves voltam, amikor gondolatban eljutottam a halál pillanatáig. Soha nem felejtem el azt az estét. Újra és újra eljutottam a halál pillanatáig, de ott megrekedtem. Nem tudtam gondolatban továbblépni. Azt éreztem, olyan nem lehet, hogy a semmiből jövünk és a semmivé válunk, de mégis szinte lehetetlen volt ezen a ponton túllépni.

Régi baráti szál fűzött ifj. Latabár Kálmánhoz, erről egyik honlapomon emlékeztem meg. Azon keresztül talált rám az a kedves ember az elmúlt szombaton, aki a Farkasréti temetőben a Latabárok családi sírhelyét találta meg összetörve.

Karácsony körül mindig növekszik a depressziósok és öngyilkosságot megkísérlők száma. A magány fokozza a kilátástalanság nézetét, figyeljünk oda a másikra!

Gyermekkorunkban, bármilyen szegényen éltünk is, boldogan vártuk a Karácsonyt. Ez a boldogság fájdalommá válik az első kedves családtag, ismerős távozásakor. Közeledik a Karácsony. Én azért vagyok, hogy akinek tudok segítsek.