A történelem egy vészesen szomorú időszakáról szeretnék néhány gondolatot megosztani. Ez a periódus különös aktualitást pont ebben az évben kap talán, amikor az első világégés áldozataira emlékezünk itt, Magyarországon.

Amikor a háborúból nem térnek haza a családfők és számtalan gyermek marad árván, vagy amikor a meggyötört családok gyermekeinek nincs mit enni – mert nyomorban és kínok közt élnek –, akkor semmiképpen sem lehet kétségünk az igazi áldozatok személyéről. Ők, a gyermekek. Azt, hogy több tízezer gyermek megmenekült a nyomortól és túlélhette ezeket a vészes időket a háború utáni vesztes Magyarországon, azt elsősorban egy másik, csodálatos országnak köszönthettük.

Ez az ország Hollandia volt. A holland emberek humanitárius gondolkodásának köszönhették talán az életüket is azok a magyar gyermekek, akiket holland családok fogadtak be 1920. február elejétől. Kit hónapokra, kit évekre, mások viszont hazajöttek, majd újra visszamentek Hollandiába. Olyan is akadt, aki kint maradt és ott alapított családot.

Iskolai kirándulás Hollandiába 1922-ben. (Fülöp család tulajdona)

A Hollandiában befogadott gyermekek legtöbbje, két-három nyelvvel is gazdagabb lett (a hollandon, angolon, németen és a magyaron kívül). A holland emberekre jellemző volt, hogy nem csak a magukhoz vett szegény sorsú gyerekekről gondoskodtak, hanem azok otthon maradt családját is rendszeresen ellátták csomagokkal az esetek többségében.

Az egyes magyar családok és a holland befogadók közül sokan ma is élő kapcsolatokkal rendelkeznek. Gyakran az érintettek leszármazottai is tovább ápolják a jó viszonyt.

Holland-magyar gyermekrajz kiállítás egyik rajza, a 90. évfordulón. (Salamon Eszter tanuló rajza)

Főleg a Pázmány Péter Egyetemről folytatnak sokak ezzel a témával kapcsolatban kutató munkát. Leginkább könyvtárakban, egyházi levéltárakban keresgélnek, hiszen a történelemnek ezt a példaadó, nemzetek közti kapcsolatát oly kevesen ismerik.

A 90. évforduló alkalmából 2010-ben iskolákat kezdtem el látogatni evvel a témával kapcsolatban. Sajnos, akkor derült ki számomra, hogy nem csak a gyermekek, de a 40 év alatti tanáraik sem ismerik a holland gyermekmentő vonatok történetét. A középkorúak, szinte kizárólag akkor ismerik, ha a családjuk vagy ismerőseik körében volt olyan személy, aki a 20-as években, 1945 után vagy 1956 környékén élvezhette a hollandoknak a szeretetét.

Szintén a 90 évfordulón, megemlékezés sorozatot szerveztem a Budapesten emlékező holland és magyar embereknek.

A 90.évfordulóra szervezett központi megemlékezés legidősebb magyar és holland résztvevője /Kaiser Ferencné, Kati méni (89 éves) és Fedde Prints (87)/

A 95. évfordulóra egy dokumentumokból összeállított könyvvel és más, budapesti eseménnyel készülök.

Honnan ez a rajongásom a téma iránt? Egyrészt, D. Koren Emil, néhai evangélikus lelkész unokanagybátyám volt. Aki Őt ismerte, az tudja, hogy ez a fajta emberséges gondolkodás nagyon is az övé volt. Másrészt, Édesapám és két testvére az 1920-as évek elején Groningenben szintén élvezhette a holland emberek szeretetét. Ennek következtében, immáron 95 éve van meg a két holland családdal a kapcsolatunk. Harmadszor, pedig úgy gondolom, hogy a mai világban a jót és a szeretetet észre kell venni, múltban és jelenben egyaránt.

Ezen  a csoportképen Édesapám van Hollandiába 1922-ben. (Koren család tulajdona)

Várom mindazoknak a jelentkezését, akik bárhol a világon olvassák soraimat és családjukban, vagy ismerőseik közt vannak, vagy voltak olyan személyek, akik az említett idők bármelyikében holland befogadó családoknál éltek. Onnan testileg, lelkileg felerősödve tértek haza, vagy talán maradtak kint családot alapítva.

Várom szíves jelentkezésüket a: gizellakoren@gmail.com mail címen.

Peidlné Koren Gizella

betöltés...