A kapcsolati függőségen innen és túl
Szőke Judit [cikkei] - 2008-07-22
A szakirodalom szerint a függőségek hátterében (mint majdnem minden más esetben) a szülői mintakövetés, a gyerekkor áll.
Igaz ez a kapcsolati, vagy más szóval társfüggőségre, idegen szóval kodependenciára is. Nálunk ez a fogalom még nem igazán ismert, két évtizede van jelen a szakkifejezés a pszichológusok szótárában is, ám annál inkább jellemző a mögötte lévő élethelyzet, sokszor a dráma.
Igaz ez a kapcsolati, vagy más szóval társfüggőségre, idegen szóval kodependenciára is. Nálunk ez a fogalom még nem igazán ismert, két évtizede van jelen a szakkifejezés a pszichológusok szótárában is, ám annál inkább jellemző a mögötte lévő élethelyzet, sokszor a dráma.
Az emberek általában kedvelik a teszteket, melyek lehetnek játékosak, inkább szórakoztatók, sem mint tudományosak, de nem egy közülük valóban elgondolkodtató eredményre vezet és nem alaptalan. Hogy melyik kategóriába tartozik a következő, nehéz eldönteni, mindenesetre arra igen alkalmas, hogy a társfüggőségről gyakorlati szempontból is fogalmunk legyen. A kérdésekre nemtől függetlenül lehet válaszolni. Minél több az igen, annál társfüggőbb a teszthasználó – állítólag.
TESZT
1. Partnerem problémáinak megoldása vagy fájdalmának enyhítése a legfőbb dolog az életemben, bármekkora érzelmi árat is kell fizetnem érte.
2. Hogy jól érzem-e magam, attól függ, kapok-e a partneremtől elismerést.
3. Megvédem őt viselkedése következmenyeitől. Hazudok miatta, fedezem őt, és nem engedem, hogy bárki is rosszat mondjon róla.
4. Azon igyekszem, hogy a dolgokat úgy csinálja, ahogy én.
5. Nem figyelek arra, hogy érzem magam, és mire van szükségem. Csak azzal törődöm, ő hogy érzi magát, és neki mire van szüksége.
6. Mindent megteszek, hogy ne dobjon el magától.
7. Mindent megteszek, csak hogy ne haragudjon meg rám.
8. Sokkal több szenvedélyt élek meg egy viharos, drámákkal teli kapcsolatban.
9. Maximalista vagyok, és magamat hibáztatom mindenért, ami nem sikerül.
10. Dühös vagyok, és sokszor úgy érzem, nem szeret, hanem kihasznál.
11. Azt színlelem, hogy minden úgy jó, ahogy van.
12. Az életem nagy részét a küzdelem teszi ki, hogy megszerettesem magam vele.
Miért válik el, mikor már boldog lehetne?
Hétköznapi szóhasználatban a függőség alatt ragaszkodást, hozzászokást, nélkülözhetetlenséget, szükségletet értünk. A jelenség – így magában, elszigetelve – semleges. Hogy tartalma pozitív vagy negatív-e, azt az a környezet határozza meg, melyben előfordul. Egy újszülött mondjuk függő abban az értelemben, hogy az anyja nélkül – extrém esetek kivételével – kiszolgáltatott, akár az életben maradása múlik rajta. Ahogy haladunk előre az időben, az életkorban, a függetlenség egyre jellemzőbb. Normál esetben. Ha az érett függőségbe való eljutás sérül, kóros függőségi állapotok, szenvedélybetegségek alakulnak ki. A függőséget a köztudat főleg ebben az értelemben ismeri, azaz úgy, mint drog,-alkohol,-nikotinfüggőség. De idesorolhatók a játékszenvedélyek is (kártya, játékautomata), ha nélkülük valaki nem tud meglenni, ha hiányában „elvonási tünetek” lépnek fel. Újabb jelenség a munkamánia, a költekezési, vásárlási szenvedély, az internetfüggőség. Ezek ölthetnek valóban kényszeres, kóros, a személyiségen uralkodó, domináns formát, elérhetik/túlléphetik akár a kriminalitás határát is.
A szakirodalom szerint a függőségek hátterében (mint majdnem minden más esetben) a szülői mintakövetés, a gyerekkor áll.
Igaz ez a kapcsolati, vagy más szóval társfüggőségre, idegen szóval kodependenciára is. Nálunk ez a fogalom még nem igazán ismert, két évtizede van jelen a szakkifejezés a pszichológusok szótárában is, ám annál inkább jellemző a mögötte lévő élethelyzet, sokszor a dráma. Nyilván a magatartásnak nincs tudatában az érintett személy, azaz fogalma sincs, hogy tulajdonképpen miért válik el, amikor mondjuk a férje végre kigyógyult az alkoholizmusból, amitől pedig ő oly sokat szenvedett. Ahelyett, hogy élnének végre boldogan. A társfüggő - nyilván tévesen - a külvilág, a dolgok, az események és az emberek feletti uralommal próbál hatalmat gyakorolni saját belső érzései, késztetései felett. Számára az élet központi kérdése minden vonatkozásban az uralom, az uralkodás. Annak hiánya pedig a függőség. Számára a pszichikai kielégülést a mártír, megmentő, hős szerepek játszása jelenti, ezektől válik függővé, így ha a „játékszer” elvész, a szereprendszertől megfosztatik. Ismerős lesz mindjárt egy rokonjelenség is, a "kodependens radar". A társfüggő valahogy mindig megtalálja épp azokat az embereket, akik hozzá hasonló problémában szenvednek. Ez leginkább a párválasztáskor (képesek elviselni minden megaláztatást is) és a pályaválasztáskor (gyakran választanak segítő, „megmentő” szakmát, lesznek szociális munkások, ápolók stb.) mutatkozik meg.
Miért főleg a nők?
A kapcsolati függő éretlen személyiség, fenti típusú döntései sem érettek, így egyszer csak jelentkezik a bánat, az elfojtás, depresszió, kiábrándultság, kiégés, boldogtalanság, bizonyítási-megfelelési kényszer, menekülés a realitás elől. Kapaszkodás például a kémiai szerekbe, vagy az önjutalmazó falánkságba... A kondependens általában olyan partnert választ – nem tudatosan - akit irányíthat, így felsőbbrendűnek érezheti magát, számára előnyt jelent, hogy a másikat okolhatja saját sikertelenségéért, felmentheti magát, ezáltal elfogadható önértékeléshez juthat.
A kodependencia jellemzően női betegség. Valószínűleg ennek az a társadalmi elvárás az oka, mely szerint a nő, az anya minden körülmények között tartsa össze a családot. Hányszor hallhatjuk a fodrásznál, a munkahelyünkön a panaszt: gyötrelem minden párkapcsolatom. Ha meg egyedül maradok, jön a depresszió… vagy értsd meg, szüksége van rám, nélkülem elveszne vagy de hát mi lenne vele nélkülem? Mániákusan próbálnak társra lelni, ám ha ez sikerül, máris kezdődik a reszketés: mikor hagy el?
Ám a kapcsolati függők nem csak a férfi-nő relációban okoznak önmaguknak – nem szándékosan – szenvedést, hanem családtagjaik esetében is igaz: számukra nélkülözhetetlen az érzés, kényszeresen, betegesen vállalnak felelősséget akár az egész világért, önmagukat leszámítva.
Romboló kapcsolat, de hol a határ?
A környezetük felett állandó kontrollra törekszenek, hiszen ha valakik, hát ők aztán tudják, mi jó a másiknak. Ugye, Ön is ismer anyákat, akik felnőtt korban lévő gyermekeik kezét nem engedik el? Tetszetős indokokat találnak ki, irracionálisak, de mutatósak a magyarázatok.
A romboló kapcsolatban élők számtalan problémával, pszichikaival, pszichoszomatikussal küzdenek. Ezeknek a hátterében csak a tapasztalt szakember ismeri fel a társfüggőséget. Pedig ez a betegség (?) kezelhető, ráadásul egyedül is. Az már veszélyes tévedés, ha gyógyszeres terápiát javasol valaki, mert akkor tényleg és könnyen függővé válhat.
Vajon hol a határ a természetes és normális „szükségem van valakire, akinek szüksége van rám” és a kóros „pszichikai parazita” között? És vajon hazánkban, ahol közel egymillió alkoholistával, tizenötezer kábítószeressel élünk együtt (az egyéb függőkről nem is beszélve) vajon hány kodependens gyötrődik közvetlenül körülöttünk anélkül, hogy betegségéről és a gyógyulás lehetőségéről bármit is sejtene?
TESZT
1. Partnerem problémáinak megoldása vagy fájdalmának enyhítése a legfőbb dolog az életemben, bármekkora érzelmi árat is kell fizetnem érte.
2. Hogy jól érzem-e magam, attól függ, kapok-e a partneremtől elismerést.
3. Megvédem őt viselkedése következmenyeitől. Hazudok miatta, fedezem őt, és nem engedem, hogy bárki is rosszat mondjon róla.
4. Azon igyekszem, hogy a dolgokat úgy csinálja, ahogy én.
5. Nem figyelek arra, hogy érzem magam, és mire van szükségem. Csak azzal törődöm, ő hogy érzi magát, és neki mire van szüksége.
6. Mindent megteszek, hogy ne dobjon el magától.
7. Mindent megteszek, csak hogy ne haragudjon meg rám.
8. Sokkal több szenvedélyt élek meg egy viharos, drámákkal teli kapcsolatban.
9. Maximalista vagyok, és magamat hibáztatom mindenért, ami nem sikerül.
10. Dühös vagyok, és sokszor úgy érzem, nem szeret, hanem kihasznál.
11. Azt színlelem, hogy minden úgy jó, ahogy van.
12. Az életem nagy részét a küzdelem teszi ki, hogy megszerettesem magam vele.
Miért válik el, mikor már boldog lehetne?
Hétköznapi szóhasználatban a függőség alatt ragaszkodást, hozzászokást, nélkülözhetetlenséget, szükségletet értünk. A jelenség – így magában, elszigetelve – semleges. Hogy tartalma pozitív vagy negatív-e, azt az a környezet határozza meg, melyben előfordul. Egy újszülött mondjuk függő abban az értelemben, hogy az anyja nélkül – extrém esetek kivételével – kiszolgáltatott, akár az életben maradása múlik rajta. Ahogy haladunk előre az időben, az életkorban, a függetlenség egyre jellemzőbb. Normál esetben. Ha az érett függőségbe való eljutás sérül, kóros függőségi állapotok, szenvedélybetegségek alakulnak ki. A függőséget a köztudat főleg ebben az értelemben ismeri, azaz úgy, mint drog,-alkohol,-nikotinfüggőség. De idesorolhatók a játékszenvedélyek is (kártya, játékautomata), ha nélkülük valaki nem tud meglenni, ha hiányában „elvonási tünetek” lépnek fel. Újabb jelenség a munkamánia, a költekezési, vásárlási szenvedély, az internetfüggőség. Ezek ölthetnek valóban kényszeres, kóros, a személyiségen uralkodó, domináns formát, elérhetik/túlléphetik akár a kriminalitás határát is.
A szakirodalom szerint a függőségek hátterében (mint majdnem minden más esetben) a szülői mintakövetés, a gyerekkor áll.
Igaz ez a kapcsolati, vagy más szóval társfüggőségre, idegen szóval kodependenciára is. Nálunk ez a fogalom még nem igazán ismert, két évtizede van jelen a szakkifejezés a pszichológusok szótárában is, ám annál inkább jellemző a mögötte lévő élethelyzet, sokszor a dráma. Nyilván a magatartásnak nincs tudatában az érintett személy, azaz fogalma sincs, hogy tulajdonképpen miért válik el, amikor mondjuk a férje végre kigyógyult az alkoholizmusból, amitől pedig ő oly sokat szenvedett. Ahelyett, hogy élnének végre boldogan. A társfüggő - nyilván tévesen - a külvilág, a dolgok, az események és az emberek feletti uralommal próbál hatalmat gyakorolni saját belső érzései, késztetései felett. Számára az élet központi kérdése minden vonatkozásban az uralom, az uralkodás. Annak hiánya pedig a függőség. Számára a pszichikai kielégülést a mártír, megmentő, hős szerepek játszása jelenti, ezektől válik függővé, így ha a „játékszer” elvész, a szereprendszertől megfosztatik. Ismerős lesz mindjárt egy rokonjelenség is, a "kodependens radar". A társfüggő valahogy mindig megtalálja épp azokat az embereket, akik hozzá hasonló problémában szenvednek. Ez leginkább a párválasztáskor (képesek elviselni minden megaláztatást is) és a pályaválasztáskor (gyakran választanak segítő, „megmentő” szakmát, lesznek szociális munkások, ápolók stb.) mutatkozik meg.
Miért főleg a nők?
A kapcsolati függő éretlen személyiség, fenti típusú döntései sem érettek, így egyszer csak jelentkezik a bánat, az elfojtás, depresszió, kiábrándultság, kiégés, boldogtalanság, bizonyítási-megfelelési kényszer, menekülés a realitás elől. Kapaszkodás például a kémiai szerekbe, vagy az önjutalmazó falánkságba... A kondependens általában olyan partnert választ – nem tudatosan - akit irányíthat, így felsőbbrendűnek érezheti magát, számára előnyt jelent, hogy a másikat okolhatja saját sikertelenségéért, felmentheti magát, ezáltal elfogadható önértékeléshez juthat.
A kodependencia jellemzően női betegség. Valószínűleg ennek az a társadalmi elvárás az oka, mely szerint a nő, az anya minden körülmények között tartsa össze a családot. Hányszor hallhatjuk a fodrásznál, a munkahelyünkön a panaszt: gyötrelem minden párkapcsolatom. Ha meg egyedül maradok, jön a depresszió… vagy értsd meg, szüksége van rám, nélkülem elveszne vagy de hát mi lenne vele nélkülem? Mániákusan próbálnak társra lelni, ám ha ez sikerül, máris kezdődik a reszketés: mikor hagy el?
Ám a kapcsolati függők nem csak a férfi-nő relációban okoznak önmaguknak – nem szándékosan – szenvedést, hanem családtagjaik esetében is igaz: számukra nélkülözhetetlen az érzés, kényszeresen, betegesen vállalnak felelősséget akár az egész világért, önmagukat leszámítva.
Romboló kapcsolat, de hol a határ?
A környezetük felett állandó kontrollra törekszenek, hiszen ha valakik, hát ők aztán tudják, mi jó a másiknak. Ugye, Ön is ismer anyákat, akik felnőtt korban lévő gyermekeik kezét nem engedik el? Tetszetős indokokat találnak ki, irracionálisak, de mutatósak a magyarázatok.
A romboló kapcsolatban élők számtalan problémával, pszichikaival, pszichoszomatikussal küzdenek. Ezeknek a hátterében csak a tapasztalt szakember ismeri fel a társfüggőséget. Pedig ez a betegség (?) kezelhető, ráadásul egyedül is. Az már veszélyes tévedés, ha gyógyszeres terápiát javasol valaki, mert akkor tényleg és könnyen függővé válhat.
Vajon hol a határ a természetes és normális „szükségem van valakire, akinek szüksége van rám” és a kóros „pszichikai parazita” között? És vajon hazánkban, ahol közel egymillió alkoholistával, tizenötezer kábítószeressel élünk együtt (az egyéb függőkről nem is beszélve) vajon hány kodependens gyötrődik közvetlenül körülöttünk anélkül, hogy betegségéről és a gyógyulás lehetőségéről bármit is sejtene?
Kép: www.foter.com
Előző hír
Dolgozni a gyerek mellett napi 4 órában
Következő hír
Kávékultúra
LEGOLVASOTTABB
Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél
A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.
Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot
Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.
Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá
Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.
Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól
Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.
Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek
Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.
.jpg){kind=small}
betöltés...