SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ne égess! A jó levegő közös értékünk

Családinet [cikkei] - 2022-02-10
A háztartási hulladék égetése szigorúan tilos Magyarországon, ennek ellenére általánosan elterjedt jelenség, hogy műanyag palackok, csomagolóanyagok, PVC-padló darabjai, bútorlap vagy éppen textil és vegyes összetételű hulladék kerül a tűzre. Ezek égetése során a szálló por mellett az egészségre legártalmasabb égéstermékek közé tartozó policiklusos aromás szénhidrogének is nagy mennyiségben kerülnek a levegőbe, amik erősen rákkeltőek, sőt, a születendő gyermekek egészségét is maradandóan károsíthatják.

A probléma súlyosságát jól mutatja, hogy Magyarországon az egészségügyi kockázatok között a 8. helyen szerepel a légszennyezettség, szorosan a dohányzás, a magas vérnyomás, a nem megfelelő étrend és az elhízás mögött. Nagyjából évi 10 ezerre tehető azok száma, akik a szállópor-szennyezéshez kötődő betegségekben halnak meg és csak Budapesten évente sok száz idő előtti haláleset köthető kifejezetten a levegő szállópor-szennyezettségéhez. Holott ezen halálesetek egy része megelőzhető lett volna.

Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Közművek, a Levegő Munkacsoport és a Humusz Szövetség, hogy a problémára felhívják a figyelmet, „Ne égess!" címmel közös felvilágosító kampányt indított.  A kampány résztvevői hisznek benne, hogy megfelelő tájékoztatás és kellő odafigyelés mellett mindez megelőzhető.

 

Ebben segít a Fővárosi Önkormányzat:

A Fővárosi Önkormányzat Zöld Budapest néven lakossági tanácsadó irodát nyitott, kettős funkcióval. Egyrészt a Life HungAIRy projekt keretében tanácsadást nyújtanak a helyes fűtési technikákról, komposztálásról, és tájékoztatást adnak a levegőminőség javítását célzó hazai és uniós pályázatokról. Másrészt az iroda otthont ad a RenoPont Energetikai Otthonfelújítási Központnak is, ahol a lakástulajdonosok teljeskörű tanácsadást kaphatnak lakásuk energetikai felújításával kapcsolatban.

A Főváros mindezeken felül kiegészítő mérésekkel vizsgálja a budapesti légszennyezettséget. Budapesten az Országos Meteorológiai Szolgálat 12 fix mérőállomáson méri folyamatosan a levegő minőségét. A tavaly augusztusban elindított kiegészítő mérési programban a Fővárosi Önkormányzat Budapest négy különböző helyszínén méri a nitrogén-oxidokat, az ózont és a levegő aeroszoltartalmát („szálló por", PM10 és PM2,5), továbbá a minták benz(a)pirén, összes szén, szerves széntartalmát.

 

Így segítenek a civil szervezetek:

A Levegő Munkacsoport a légszennyezésről és a megfelelő fűtési módokról nyújt tájékoztatást.

A Humusz Szövetségnél a hulladékcsökkentésről és a helyes komposztálásról kaphatunk hasznos információkat.

 

Mit tehetünk mi az illegális hulladékégetés ellen?

A legfontosabb: tilos háztartási, vagy bármilyen egyéb hulladékot otthon a kályhában, vagy kint a szabadban, a kertben égetni! Az avar és egyéb kerti zöldhulladék kitűnően komposztálhatóak a kert egy sarkában. A zöld hulladékból így kis odafigyeléssel jó minőségű komposztot nyerhetünk, amellyel táplálhatjuk növényeinket.

A Budapesti Közművek FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója a lakosságtól, a FŐKERT Kertészeti Divíziója pedig a parkokban összegyűjtött zöldhulladékot komposztálja. Miután egy nagyvárosban nincs mindenkinek kertje, ezért a Fővárosi Önkormányzattal közös projekt keretében közösségi komposztálókat is nyitottak, hogy azok is élni tudjanak ezzel a zöld, környezettudatos megoldással, akiknek erre otthon nincs lehetőségük. Ezek listája sok egyéb hasznos érdekességgel együtt elérhető a BP Fatár applikációban. Kérjük, hogy kerti zöldhulladékát soha ne égesse el, helyette komposztáljon, vagy zöldhulladékként szállíttassa el a Budapesti Közművekkel, hogy környezetbarát módon hasznosulhasson!

A Fővárosban a Budapesti Közművek ezen felül számos környezetbarát megoldást kínál arra, hogy felelősen szabaduljunk meg a háztartásban keletkező hulladékoktól, elég csak a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésre vagy a közel 200 szelektív hulladékgyűjtő szigetre gondolni. Ezen felül 17 hulladékudvar áll nyitva a lakosság előtt, amelyek a hulladékok széles körét díjmentesen veszik át a fővárosi lakosoktól: leadható többek között hungarocell, akkumulátor, elektromos és elektronikai hulladék, fáradt- és étolaj, festék és egyéb veszélyes hulladékok, valamint egyes hulladékudvarokban lomhulladék, építési-bontási törmelék, gumiabroncs is. Továbbá a számunkra már feleslegessé vált, de mások számára még használható tárgyak is leadhatóak a két Szemléletformáló és Újrahasználati Központban. Minderről bővebb információ elérhető az FKF oldalán.

Ne felejtsük: a hulladék otthoni égetése olyan mértékű környezet- és egészségkárosítást okoz, amit nem nézhetünk tétlenül. Tegyünk közösen ellene, hogy a friss levegőn töltött minden perc valóban egészségünkre válhasson!

Nyitókép (illusztráció): depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

Kettős tragédia: egy édesapa a fia temetésén halt meg

Egy brit család szívszorító veszteségen ment keresztül, amikor Norman "Nosha" White, egy szerető apa meghalt szívrohamban fia temetésén Middlesbrough-ban. A család már amúgy is egy mély gyásszal küzdött, hiszen a fiút, David Beilickit temették augusztus 21-én, amikor az újabb tragédia lecsapott rájuk. Ez a kettős gyász mély emberi fájdalmat és összetartást mutat fel, amely mindenki szívét megérinti.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

Szívszorító tragédia: Egy anyuka lelőtte halálos beteg férjét és két gyermeküket - a legkisebb gyermekük árván maradt

Egy szívszorító tragédia történt New Hampshire-ben, ahol Emily Long, 34 éves anyuka lelőtte a halálos agydaganatban szenvedő férjét, két gyermeküket, majd végül önmagával is végzett. A tragédia után a legkisebb gyermekük, egy hároméves kisfiú árván maradt - ő sértetlenül került egy család gondozásába.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja