SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Sikeres a parlamenti szelektív hulladékgyűjtés

Családinet [cikkei] - 2006-08-02
Negyed év alatt megduplázódott a begyűjtött hulladék mennyisége

Mindössze fél éve működik, de rövid előélete ellenére sikeres a parlamenti szelektív hulladékgyűjtés. Az új rendszer segítéségével a 386 országgyűlési képviselő és a több mint 800 parlamenti dolgozó az első negyedévben közel 7 tonna, a második negyedévben pedig ennek már közel kétszeresét, 13,2 tonna hulladékot gyűjtött anyaga szerint különválogatva. Az ország egyik legnagyobb közintézményében az idén januárban került kialakításra egy 8 darab papír, műanyag és üveg gyűjtésére alkalmas gyűjtőpontból valamint 340 hulladékgyűjtő kosárból és egy veszélyes hulladék gyűjtőpontból álló szelektív hulladékgyűjtési rendszer. Működtetését az ÖKO-Pannon Kht. végzi a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. és az Avermann Hungária Kft. bevonásával.

 

A Parlamentben 2006. januárja óta működik a szelektív hulladékgyűjtési rendszer. Az Országgyűlés 386 képviselője, valamint a Parlament dolgozói számára 30 darab 70 literes gyűjtőedény felhasználásával összesen 8 szelektív gyűjtőpont került kialakításra, ahol papír-, műanyag- és üveghulladék helyezhető el. A ház egy gyűjtőpontján a szárazelemek és a veszélyes hulladékok - festékpatronok izzók, neoncsövek, festékmaradványok - gyűjtésére is lehetőség van. A rendszer kiépítésekor további 340 olyan fonott vesszőkosár is kihelyezésre került, amelyeken kék, sárga és zöld szalagok jelzik, hogy azokban papír-, műanyag- vagy üveghulladék helyezhető el.

 

A parlamenti szelektív hulladékgyűjtési rendszer segítségével 2006 első negyedévében 6,9 tonna hulladék került visszagyűjtésre. A rendszer révén januártól márciusig 5,3 tonna papír, 0,2 tonna műanyag és 1,4 tonna üveghulladék gyűlt össze és került újrahasznosításra. A parlamenti szelektív hulladékgyűjtés sikerességét jelzi, hogy a második negyedévben, áprilistól júniusig bezárólag, a visszagyűjtött hulladék mennyisége közel megduplázódott, és elérte a 13,2 tonnát, amelyen belül 11,9 tonna papír, 0,8 tonna műanyag és 0,5 tonna üveghulladék képződött.

 

"Képviselőink szelektív hulladékgyűjtés terén mutatott teljesítménye valós példaértékkel bír, ezért köszönjük a helyes hulladékkezelés terén mutatott kiemelkedő aktivitásukat." - mondta Viszkei György, az ÖKO-Pannon Kht. ügyvezető igazgatója.

 

A parlamenti szelektív hulladékgyűjtés eredményességét jól tükrözi az a tény is, hogy amíg az ÖKO-Pannon Kht. által koordinált lakossági szelektív hulladékgyűjtési rendszerben egy lakos évente átlagosan közel 8 kilogramm hulladékot gyűjt anyaga szerint különválogatva, addig a 386 országgyűlési képviselő és 800 parlamenti dolgozó mindössze fél év alatt, fejenként átlagosan kb. 16,5 kilogramm hulladékot gyűjtött szelektíven.


 

Magyarországon, az ÖKO-Pannon Kht. által koordinált rendszerben jelenleg 4,3 millió lakos, mintegy 4100 gyűjtősziget segítségével gyűjtheti anyaguk szerint különválogatva hulladékokat. Az ÖKO-Pannon Kht. a rendszerében kibocsátott 533 ezer tonna csomagolásból begyűjtő hálózata révén 2005-ben 317 ezer tonna hulladékká vált csomagolást gyűjtött vissza és hasznosított.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

SNI vagy BTMN: mi a különbség, és milyen segítség jár az iskolában?

Az SNI és a BTMN nem ugyanannak a dolognak két fokozata, hanem két önálló jogi kategória: eltér a megállapításuk hatásköre, és az ellátásuk, kedvezményeik is részben különböznek, bár vannak közös jogosultságok. Összeszedtük, mit jelentenek pontosan, ki mondja ki őket, hogyan indul a vizsgálat, és mire figyelj a szakvélemény kézhezvétele után.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja