A NIB Research az Every Can Counts – Minden Doboz Visszajár – megbízásából, a 10-18 éves korosztályban végzett reprezentatív felmérést a különféle italos csomagolóanyagok megítéléséről és a szelektív hulladékgyűjtésről.
Adom a dobozom
A válaszadók 91 százaléka fogyaszt valamilyen kereskedelmi forgalomban beszerezhető italt, üdítőt. Legnagyobb arányban, 61 százalékban a PET palackos italokat veszik le a polcról, ezt követik az aludoboz csomagolású termékek 15 százalékkal. A papírdobozos kiszerelés 9 százalékot, az üveg pedig 5 százalékot képvisel. A megkérdezettek 45 százaléka gyűjti külön az aludobozt, ezen belül is a gimnazisták 55 százaléka, a szakgimnáziumba járók 51 százaléka. A felmérésben részt vevő lányok mindkét csoportban néhány százalékkal fontosabbnak tartják ezt a fajta szelektálást. Életkor szerint nincs jelentős eltérés, mégis jól látszik, hogy összességében a szakközépiskolások, szakiskolások és a szakgimnazisták isznak több aludobozos italt. Arra a kérdésre, hogy miért választják ezt a fajta csomagolást, az válaszolták: az aludoboz trendi, exkluzív és jobban megőrzi a minőségét, értékét és teljes mértékben újrahasznosítható, illetve az olcsóság és a termék elérhetősége még fontos szempont számukra.
Az vagy, amit összegyűjtesz
A fiatalok beszámolója szerint a családjaikat általánosságban is jellemzi a szelektív hulladékgyűjtés, a víztakarékosság és a szigetelt otthon. A szelektív hulladékgyűjtés a Központi Régióban és Nyugat-Magyarországon gyakoribb. Az aludoboz egyelőre nem a gyermekek csomagolóanyaga, a 10-15 éves korosztály az italokat, üdítőket fogyasztó szegmensének mindössze 10-12 százalékának kedvenc csomagolása. Ez az arány a 16-18 éves korosztályban 26 százalékra nő – vélhetően ekkor lép be az energiaital fogyasztás a képbe. A fiatal aludoboz kedvelő jellemzően fiú és 16-18 éves.
Keresd a zöldet
A válaszadók 60 százaléka ismeri az aludoboz visszaváltó automaták valamelyikét, közülük a legtöbben, 22 százalékban a zöld Returpack automatákra emlékeznek. Ezután jönnek az áruházak sajátmárkás gépei.
A visszaváltó berendezések ismerőinél jóval kevesebben vannak azok, akik ezt használják is. Mindössze a válaszadók 15 százaléka vette igénybe már aludoboz visszaváltó automatát, és másik 13 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a családja használja azt. A gépek kipróbálásához a fizikai közelségük és megközelíthetőségük a legfontosabb elvárás. Ehhez jön a jóval magasabb anyagi ösztönzés – átlag 40 forintot szeretnének kapni a használt aludobozokért. Kiemelkedő szempont volt még, hogy az automatákat akár játékhoz kapcsolódóan is lehessen használni.
A TikTok lehet a csodafegyver
A felmérés során megkérdezettek szinte mindegyike találkozott a közösségi médiában a kampánnyal. A válaszokból az is kiderült, a TikTokot és az Instagramot a 16-18 éves korosztály használja gyakrabban, ezen belül is a lányok, a szakgimnáziumokba, szakközépiskolákba és szakiskolákba járók. A fiatalabbak pedig a Snapchat és a Messenger platformokat.
„A Returpack Kft. – Minden Doboz Visszajár – bízik a Z generációban, ezért is indított egy pilot típusú online reklámkampányt a TikTokon, ahol hét magyar TikTok-influenszerrel készíttetett videót a „Minden Doboz Visszajár” kifejezés, és a mindendoboz.hu oldal népszerűsítésére, illetve ugyanezen véleményvezérek az Instagramra is elkészítették posztjaikat. Meggyőződésünk, hogy ezeken a felületeken érhetők el leghatékonyabban a jövőt is formálni képes fiatalok, és bízunk abban, hogy ők együtt sokat tudnak tenni azért, hogy a bolygó élhető maradjon még nagyon sokáig” - mondta Vida Péter a Returpack Kft. ügyvezetője.
A reklámkampányban szerepet vállaló népszerű social média sztárok: Bóna Bia, Budavári Fülöp, Czura Karina, Győrfi Dániel, Liszkai Márk, Sápi Vivien és Togyela Dominik posztjai több mint egymillió TikTok felhasználóhoz értek el.
*A mindendoboz.hu online felmérése 2020. július-augusztus hónapokban 1.500 fő bevonásával készült.
Az Every Can Counts (ECC)
Az Every Can Counts kezdeményezés 2009-ben, az Egyesült Királyságból indult és mára az italos fémdobozok újrahasznosítását népszerűsítő legfontosabb európai programmá nőtte ki magát. Célja arra ösztönözni mindenkit, hogy bárhol jár is, a munkahelyén, otthon vagy út közben, parkban, fesztiválokon és sportrendezvényeken, iskolában és az egyetemen is mindig gondoskodjon a fém italos dobozok szelektív gyűjtéséről, ezzel tegyen apró, de fontos lépést egy nagy, közös cél eléréséhez. A kezdeményezés ma 19 országban van jelen.
A Returpack Kft-ről
A Returpack Kft. és a Sealorient Kft. a Magyar Sörgyártók Szövetségével összefogva fejlesztette ki 2010-ben a világújdonságnak számító alumínium italosdoboz visszaváltó automatáját és rendszerét. Élelmiszer-kereskedelmi láncoknál országszerte közel 200 visszaváltó automata érhető el a lakosság számára. Az éves szinten közel 100 millió így visszagyűjtött alumínium italosdoboz a hazai begyűjtés oroszlánrészét adja.
Nyitókép: Adriano Gadini képe a Pixabay -ről
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)