Amikor a tél beköszönte előtt lecűgölöd a nagybőröndöt a szekrény legfelső polcáról, hogy elővedd a melegebb cuccokat, olykor elámulsz. A vastag nadrág, aminek a szára tavaly még buggyot vetett kamasz fiad cipőjén, most kis híján a bokáját verdesi. Nem, nem a mosásban ment össze: sóhajtva veszed tudomásul, hogy a gyerekednek pont olyan hosszú lesz a lába, mint az apjának. Az óvodás meg hiába illeg-billeg a rakott szoknyájában a tükör előtt, a gumis dereka még csak-csak enged, de hátul felkap, mindjárt kilátszik belőle a feneke. Szomorúságod fokozódik, amikor megtalálod azt a pulcsit, amit akkor vettél, amikor sikerült leadnod végre néhány kilót, mára viszont sajna – hmm… fogalmazzunk úgy -- „kinőtted”.
Add tovább -- másnak érték!
Kiválogatod a halomból azt, ami még az idén is megfelel, és félreteszed azokat, amik csak foglalják a helyet. A vastag nadrágot meg a rakott szoknyát különösen sajnálod, mert szinte nem volt idejük elvásni, ezért kidobni is rühelled. Nem is szabad, hiszen amik neked már nem kellenek, mások számára igazi kincsek.
Kata a közösségi oldal népszerű cserebere oldalán jutott hozzá egy vidám hátizsákhoz, amit nagycsoportos unokája, Marci boldogan hurcol. Edit a nem használt családi sapkákat váltotta be sorra a gyerek kedvenc túrós csemegéjére, de a csoportban tett szert egy fantasztikus nyakláncra is.
A cserebere csoportok lényege, hogy a számodra már fölöslegessé vált, de használható tárgyat felajánlod egy-egy tábla csokoládéért, almáért, termelői mézért, mosószerért. A mi városunkban alakult közösségben pénzt is lehet kérni, de a lényeg, hogy jelképes összeg legyen.
Kizárólag olyan csoporthoz érdemes kapcsolódni, ami kifejezetten a te lakókörzetedben alakult, hiszen így egyszerűen lebonyolítható a randevú a város egyik ismert pontján. A kisgyerekes családokban különösen jól jön egy efféle társaság, hiszen – ahogyan a fenti példa is sejteti – néhol idejük sincs a holmiknak elvásni.
Számtalan jó minőségű gyerekruha cserél így gazdát, de remek mesekönyveket is be lehet gyűjteni. Olyanokat, amelyekről okosan azt írja az egyik mama: „Nagyszerű történetek, de mi már nem olvassuk őket”. Ahogyan a társasjátékokat is ki lehet nőni, meg lehet unni. Mások kifejezetten keresnek valamit, ami passzol a meglévőhöz. „A csésze párjára volna szükségem”– írta valaki egy fotó mellé.
Rászorulókon is segíthetsz
Sajnos jócskán vannak manapság családok, amelyek egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy új télikabátot vegyenek a kinőtt helyett. Számukra egyenesen létszükséglet egy efféle cserebere oldal. Ugyanakkor akadnak, akik éppen ezért ezen a fórumon kezdenek el célzottan gyűjteni egy-egy nagy bajba került, nélkülöző családnak: összefogással egyszerűbb segíteni.
Legutóbb a ruhanemű, a tartós élelmiszer mellett tüzelőt is sikerült szerezni egy hirtelen megözvegyült asszonynak és a fiának – közben valaki felajánlotta a fa kiszállítását is. Olyan csoporttag is akad, aki a kezdetektől, mindig, minden feleslegessé vált holmijáért kutyatápot kér cserébe, mert a helyi állatmenhelyet támogatja.
Jókedvet is adj! A humor gyógyír
Ideális esetben nincsenek rosszízű beszólások, ám vannak vicces kommentek, csipkelődések, amik kifejezetten összehozzák a csoport tagjait. „Olyan társasjátékot keresek, amelybe idegen anyanyelvű, magyarul nem beszélő férjem is bekapcsolódhat, nem kell beleőszülnöm a fordításba.” Egy komment: „Miért? Nálatok a házasság nem egy életre szól?”
Szép, jó állapotú plüssállatok is gyakran cserélnek gazdát, ki a gyereknek, ki a kutyának vinné. Egyik-másik figura azonosítása nem könnyű. „Azt az egeret stoppolnám”— írja valaki a fotóhoz, a plüssjátékok felajánlójának. „Az hermelin”— olvasható a válasz. „Öööö, tényleg? Nem baj. akkor is jöhet.”
Egy hirdető: „Ovis hátizsákot kínálok: talán kutyát formáz, de lenne pár szavam a tervezőjéhez.” „Kutya? Viszont az apukája bizonyára Rudolf, a piros orrú rénszarvas”— kommentel egy csoporttag a furcsa szerzet láttán. Mire valaki megadóan: „Na jó, látom, másnak nem kell, én elvinném…”
Néha az admin leteremti a tagokat, mert a csere után nem törlik a felajánlásokat, de ebből sem volt eddig sértődés. Sőt, kezd a csoport valami összetartó, cinkos közösséggé válni, ahol az ember nem „csak” felfrissítheti a gardróbját egy új sállal, megszerezheti a regényt, amire vágyott, meleg nadrágot kaphat az unokájára, hanem azt is megélheti, hogy adni öröm.
Legutóbb az egyik zenerajongó csoporttag kereste fülbevalója párját: a violinkulcsot formázó fülönfüggő megvolt, ám a másik, a hangjegy-forma valahogy elkallódott, kiesett a füléből. A kérésből kitűnhetett a kétségbeesés – egy másik muzsikabarát mindenesetre készséggel felajánlotta a saját hangjegy-fülbevalóját.
Öt aranyszabály:
A kép persze nem mindenütt ennyire idilli, vannak cserebere csoportok, ahol adódnak súrlódások, rosszízű kommentek, megesik, hogy valaki koszos, szakadt, sérült portékát cserélne. Ezért aztán összegyűjtöttünk néhány szabályt, amelynek érdemes megfelelni, a csoporttagokkal betartatni.
- Csak olyat kínálj, ami még használható és aminek te is örülnél. Ha a tárgynak hibája van, tüntesd fel!
- Ne ócsárold a más portékáját! Ha neked nem tetszik, görgess tovább!
- Ha a privát felületen megbeszéltétek a találkozót, ne késs! Ha közbe jön valami, időben értesítsd a cserepartnert! Senkit sem illik megvárakoztatni.
- Mindig hagyj lehetőséget a visszalépésre (eladóként és vevőként egyaránt)! Elvégre nem biztos, hogy végül a vevőnek megfelel a méret vagy a szín.
- Ha létrejött a csere, feltétlenül töröld a csoport oldaláról az általad kínált tárgyat! Ezzel sok félreértésnek gátat szabhatsz.
PublicDomainPictures képe a Pixabay -en.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)