„Akkor ti növényeket visztek a fesztiválokra?”
Ha annyiszor kaptunk volna ezer forintot, ahányszor az előbbi kérdést feltették nekünk, nem lett volna szükség 1%-os kampányra. A Zöldövezet Társulás programjában a valódi zöldülést a hulladékmentő csapat által kezelt szelektív hulladékgyűjtő szettek biztosítják, ezzel érjük el a környezetterhelés csökkentést. Ám feladataink korántsem merülnek ki ennyiben. Aktívan részt veszünk a rendezvények előkészítésében, szakmai tanácsokkal látjuk el a szervezőket annak érdekében, hogy már az események tervezési fázisában visszafogjuk a hulladéktermelést. Fellépünk például a papírtálcák, a műanyaggal bevont papírpoharak és a PLA-ból készült műanyagok hanyagolása érdekében, ugyanis ezek a termékek nem újrahasznosíthatóak, a hulladéklerakókban végzik egyszeri használat után.
A közönség edukálására szintén igyekszünk hangsúlyt fektetni, jelentse ez akár azt, hogy segítünk kiigazodni műanyag és műanyag között, akár azt, hogy a hulladékmentes életmódot népszerűsítünk. A sárgapólós hulladékmentő csapathoz sokszor a látogatók is csatlakoznak, segítenek összeszedni a szemetet, vagy megköszönik a tiszta és fenntartható szórakozás érdekében végzett munkánkat.
És hogy mit tartogat a nyár?
Munkatársaink folyamatosan igyekeznek felhajtani a rendezvényeket, akiknek szükségük lehet ránk vagy épp elindulnának egy zöldebb úton. Jelenlegi állás szerint a Kincsem Parkban, a Magyar Vasúttörténeti Parkban - ahol egyébként szelektív hulladékgyűjtő szettjeinkkel állandó jelleggel lehet találkozni – az Everness Fesztiválon, Derby Fesztiválon, az Atlétikai Világbajnokságon, a Balatonnál pedig a Pocca Pikniken, a Bondoró Fesztiválon valamint a Paloznaki Jazzpikniken is ott lesz a hulladékmentő csapat. Szóval aki kíváncsi rá milyen terepen a Zöldövezet Társulás Egyesület, valamint érdekli milyen egy rendezvény, ami a fenntarthatóság útját járja, az feltétlenül nézzen ki a fentiek egyikére.
Zöldövezet Társulás Egyesület
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)