Világszerte közel 200 millió, Magyarországon 200.000 reproduktív korban lévő nőt érint az endometriózis. Az Alapítvány célja, hogy hiteles, hasznos információkkal segítsen az érintetteknek, és támaszt nyújtson nekik a legnehezebb pillanatokban. A 2024-es kampányában ismét országos roadshow-t szervez három vidéki nagyvárosban, Győrben, Pécsett és Szegeden, valamint Budapesten, ahol szakemberek bevonásával az érdeklődők szakmai fórumokon vehetnek részt, előadásokat hallgathatnak, továbbá lehetőségük nyílik feltenni a témában kérdéseiketi.
Budapesten 2024. március 23-án rendezik meg az eseményt, ahol Salamon Adrienn, a Női Egészségért Alapítvány kuratóriumi elnöke mellett felszólal többek között Bábiné Szottfried Gabriella, Népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgató-helyettes, Gitidiszné Gyetván Krisztina, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, valamint Bokor Attila Ph.D., MSc, egyetemi docens, az Európai Endometriosis Liga alelnöke, a Magyar Nőgyógyászok Endoszkópos Társaságának elnöke. A reggeltől késő délutánig tartandó rendezvényen további számos szakember, együttműködő partner, orvos és nőgyógyász tájékoztatja a jelenlévőket a betegség kezeléséről, az életmódváltásról, a termékenység megőrzésének lehetőségeiről és az örökbefogadásról.
Mi is az endometriózis?
Az endometriózis a termékeny életkorban lévő nők több, mint 10%-át érintő, krónikus, jóindulatú betegség. Méhnyálkahártyához hasonló – endometrium – szövet megjelenését és szaporodását jelenti a méh üregén kívül, leggyakrabban a kismedencében, a petefészkekben, illetve a hashártya felszínén. Ezek az endometriózis szigetek összhangban állnak a menstruációs ciklussal, ennek hatására belső szervi összenövések, immunológiai reakciók és sejtmediátor anyagok felszabadulása ciklikus fájdalmat és meddőséget okozhatnak. Az endometriózis döntően a fiatal, 25 és 35 év közötti nőket érinti, ugyanakkor már egészen fiatal lányoknál (már 10-12 éves kortól), illetve 35-40 év feletti nőknél is diagnosztizálták. A betegség a termékeny életkorban lévő, 15-45 év közötti nők 10%-át érinti ma Magyarországon, több mint 200.000 érintettről beszélhetünk.
Miért fontos beszélni a betegségről?
Sok nő nincs tisztában az endometriózisra jellemző tünetekkel, vagy azt gondolják, hogy a fájdalmas menstruáció teljesen természetes, így nem, vagy csak későn – amikor a betegség már előrehaladott állapotban van – fordulnak orvoshoz. Az endometriózis gyakran jár olyan tünetekkel, mint például emésztés eredetű fájdalom, véres vizelet vagy széklet, így könnyen összetéveszthető más betegségekkel. Sőt az is lehetséges, hogy olyan helyen alakul ki endometriózis, például a beleken, ahol nincs, vagy csak kevés fájdalomreceptor található, így a betegség nem jár fájdalommal. Ezért fordulhat elő, hogy akár 8-10 év, hazánkban ennél kevesebb, akár 4 év is eltelhet a diagnózisig.
„Európában 10,5 millió nő érintett, világszerte közel 200 millió. Ennek ellenére az egészségügyi rendszerekben továbbra is súlyosan alulértékelt és alulfinanszírozott ez a terület. Ennek következtében a betegek gyakran szenvednek a késedelmes diagnózistól, az előrehaladott stádiumban kevésbé hatékony kezeléstől és az életminőség jelentős romlásától. Az Európai Unión belüli egyenlőtlenségek és kihívások közepette szilárd meggyőződésünk, hogy sürgősen szükség van egy átfogó Európai Endometriózis Stratégiára, amely elismeri és kezeli ezt a súlyos egészségügyi problémát” – mondta Salamon Adrienn, a Női Egészségért Alapítvány elnöke.
Nem hagyunk magadra a fájdalommal!
„Minden második fájdalmas menstruációval küzdő nőnek endometriózisa van, a fájdalommal töltött évek alatt 10 évente egy évet veszítenek el az érintettek az életükből. A túl későn kapott diagnózis elviselhetetlenné teheti a mindennapokat, párkapcsolatok mennek tönkre, munkahelyeket veszítenek el a nők. Ezért kiemelten fontos, hogy hiteles információt juttassunk el, így időben érkezhet meg a szakszerű segítség. Az endometriózissal küzdők sokszor úgy érzik, hogy reménytelen egyedül megküzdeni az endometriózissal - nemcsak az egészséget viseli meg egyre inkább, hanem a lelket is. Lehúz mindenkit ez az örvény, és csak úgy tudunk kiszabadulni belőle, ha végre eljutunk azokhoz, akik valódi segítséget is képesek nyújtani és akik valóban megértenek” – teszi hozzá Salamon Adrienn, akit a saját története motiválta arra, hogy az endometriózis elleni küzdelem legjelentősebb hazai nagyköveteként segítsen sorstársainak.
Hogyan segít az Endomertiózis Magyarország/„Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány?
Mindenki számára elérhető az Alapítvány kérésére fejlesztett Lucy applikáció, amely egy menstruációs és termékenységi alkalmazás. Sok más hasonló alkalmazással szemben a Lucy 7 fajta betegég lehetőségére hívja fel a figyelmet. Az applikáció célja, hogy minél hamarabb ki lehessen deríteni az endometriózist, illetve ezen keresztül elérhető az alapítvány is, így segítségükkel akár konkrét helyekre is eljuthat, illetve konkrét tanácsokat is kaphat a felhasználó.
Az Endomertiózis Magyarország ingyenesen elérhető kórházi csomaggalii látja el a nőket, amely a műtét utáni lábadozáshoz és a kórházi napokhoz nyújt segítséget. 2024-ben a Béres stratégiai partnerként támogatja a szervezet céljaik elérésében, így a csomagban Béres Csepp, valamint Szelén Vital készítmények is megtalálhatók, emellett pedig anyagi segítséggel is hozzájárul az alapítvány edukációs munkájához, podcastek és az Endometriózis Világnap eseményeinek megvalósításához. A vállalat részt vesz az alapítvány most induló „munkahelyi érzékenyítő programjában” is, annak érdekében, hogy munkatársai figyelmét is felhívja a női egészséggel kapcsolatos fontos tudnivalókra.
2024-ben Bábiné Szottfried Gabriella, az Országos Kórházi Főigazgatóság Népegészségügyért és Prevencióért felelős főigazgató-helyettese Endometriózis Nagyköveti felkérést kapott, az endometriózishoz kapcsolódóan vállalt figyelemfelhívásért.
A budapesti és vidéki eseményekről az alábbi linken tájékozódhatunk:
https://www.facebook.com/endometriozismagyarorszag/events
i https://www.facebook.com/endometriozismagyarorszag/events
ii https://endometriozismagyarorszag.hu/igy-segitunk-korhazi-csomag/
Nyitókép: Facebook / Endometriózis Magyarország
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)