A szülők szerint a döntés abszurd
A hajdúvidi általános iskolában azért nincs tanítás az idei évben, mert megnőttek az energiaárak - legalábbis a tankerület ezzel indolkota a döntést. Erről az RTL Híradó számolt be.
A probléma tizenkilenc gyereket érint, akik összevont osztályokban tanultak. A szülők felháborodva meséltek arról a Híradónak, hogy hogyan érinti őket ez a döntés. Van, aki azért tartja abszurdnak a helyzetet, mert az iskola nem is gázzal fűt, hanem vegyes tüzelésű kazánnal. Ráadásul tavaly kétszer annyi szén érkezett, mint szokott, és a villamosenergia-fogyasztás is korszerű az egész épületben.
A szülők továbbá amiatt is aggódnak, hogy a gyerekeknek most egy külön busszal kell minden reggel Hajdúböszörménybe utazniuk, hogy tanulhassanak - ezen az úton pedig csak egy felnőtt kíséri őket. Egy anyuka azt mondta, aggódik amiatt, hogy ez az egy személy mennyire fog tudni vigyázni, felügyelni ennyi gyerekre, például amíg a zebrán átmennek, vagy amíg a megállóban várják a buszt, hogy senki ne lépjen le az úttestre.
Két éve megígérték nekik, hogy működhet az iskola
A szülők azt is elmondták, hogy két évvel ezelőtt megígérték nekik, hogy az iskola működhet majd, és szerintük nagyon későn értesítették őket arról, hogy ez mégsem így lesz.
De nemcsak az általános iskola sorsa változoott meg. Egy kollégium is bezárt Somogy megyében szeptember elsejétől, szintén spórolási okok miatt. A kollégiumban lakó közel 30 diák pedig Barcs belvárosába, egy másik épületbe költözött.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)