SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Javul az ivóvízminőség az Észak-alföldön!

Családinet [cikkei] - 2009-12-11
Befejeződött az Észak-alföldi Régió ivóvízminőség-javító Program I. ütemének ivóvízhálózat-rekonstrukciós munkálatainak első szakasza. Ennek hatása a régió 41 településén érezhető, ahol az Európai Unió támogatásával - a 201/2000 (XI. 29.) Korm. rendeletnek megfelelő - tisztább és egészségesebb ivóvíz folyik a csapokból.

Az ivóvízhálózat felújítása jelentős változást hozhat az érintett lakosok életében. A települések nem megfelelő állapotú ivóvízvezetékeinek cseréjével javul a vezetékes ivóvíz íz, szag és esztétikai minősége. A munkálatok eredményének és tapasztalatainak megvitatására az Önkormányzati Társulás az Észak-alföldi Régió Ivóvízminőségének Javításáért megtartotta második szakmai fórumát. A 2009. december 10-i rendezvényen az érintett polgármesterek és a projektben résztvevő vállalkozók értékelték az elmúlt - előkészítéssel együtt - 6 év munkáját.

„Példaértékű eredményről számolhatunk be. Kicseréltük az elavult települési ivóvízhálózatok jelentős részét és 100%-ban tisztíthatóvá tettük az érintett települések ivóvízhálózatát.” - mondta el Oláh Miklós a Társulás elnöke. „2010 elején indul az ivóvízhálózat-rekonstrukció második és harmadik szakasza is, amellyel a megtakarítások eredményeként tudjuk bővíteni az eredeti programot. Ez 118 km ivóvízvezeték további cseréjét és tisztíthatóvá tételét jelenti.”  - tette hozzá.

Az első - október 31-én befejezett - szakaszban 115 km ivóvízvezetéket és az ezekhez kapcsolódó házi bekötéseket cserélték ki, közkutakat, tűzcsapokat telepítettek, valamint új aknák kialakításával és régi aknák felújításával 638 km ivóvízhálózat mechanikus tisztíthatóságának feltételét teremtették meg.

„Az ivóvízhálózat felújítása csak egy része a programnak. A Vállalkozók még dolgoznak a vízművek rekonstrukcióján, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 7 vízművénél már a próbaüzemek is zajlanak”
- adta hírül Sándor László projektmenedzser. „Jelenleg mindenki elégedett az elért eredménnyel. Most már érezhető, hogy miért dolgoztunk 6 évet.”



A projekt zárásával, 2010. szeptember végére az Észak-alföldi régió 38+3 ellátott településén az európai uniós normáknak és a hazai előírásoknak is megfelelő lesz a szolgáltatott ivóvíz minősége.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.

További információ: www.tisztabbviz.hu.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja