SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan támogathatjuk pánikbetegséggel küzdő szeretteinket a közös nyaralás során?

Andrási Betty [cikkei] - 2023-07-20
Ha valaki pánikkal küzd, jelentős szorongást és félelmet élhet meg másoknak akár teljesen hétköznapinak tűnő tevékenységek folyamán is. Ez kihívást jelenthet mind az egyénnek, mind a családnak és a barátoknak. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne együtt élvezni a nyaralást pusztán érdemes nagyobb figyelemmel fordulni feléjük, támogatni, megérteni és segíteni őket egy-egy nehezebb periódus alkalmával.

Az első és talán legnagyobb kihívás, hogy pánikkal élő szerettünk valószínűleg nem is fontolgatja a nyaralást, el sem akar indulni, hiszen tart attól, hogy visszafogna bennünket vagy nem éreznénk jól magunkat, mindezen aggályaira pedig még pluszban rájönnek az utazással járó félelmek. Első körben érdemes arra biztatnunk, hogy lépjen ki a komfortzónájából, merjen velünk elindulni és biztosítsuk támogatásunkról, illetve arról is, hogy számíthat ránk, nem fog bennünket visszafogni semmitől, szeretnénk vele megélni a pillanatokat.

Kommunikáció a szorongásról és a félelmek megértése

Az első és legfontosabb lépés a kommunikáció és a megértés. Beszéljünk őszintén szerettünkkel a pánikbetegségéről és arról, hogyan érinti az ő életét. Fontos, hogy meghallgassuk az érzéseit, aggodalmait és félelmeit, és igyekezzünk megérteni, hogyan hatnak rá a különböző helyzetek, köztük a nyaralás is. Beszéljük át melyek azok a dolgok, amelyektől a legjobban tart és közösen keressünk rá megoldást.

Tervezzünk meg mindent és készüljünk fel alaposan, ez biztonságot nyújt szorongás esetén

A tervezés és a felkészülés segíthet abban, hogy a nyaralás zökkenőmentesebben menjen. Tájékozódjunk a nyaralás helyszínéről, a közeli egészségügyi ellátásról és az esetleges pánikroham kezelési lehetőségekről. Ha előre ismerjük a tervezett tevékenységeket és helyszíneket, könnyebben el tudjuk kerülni a stresszes helyzeteket és helyettesíteni tudjuk őket nyugodtabb alternatívákkal, ha az adott nap úgy kívánja.

Érdemes közösen megterveznünk az adott programokat a szerettünkkel, együtt végigvehetjük, hogy hova készülünk, mit fogunk csinálni, ő is kiegészítheti neki mihez lenne kedve, így együtt felépítve pedig egyre  jobban kiiktathatjuk azokat a bizonytalan faktorokat, amelyektől esetleg magában szorongana és a tervezés közben is számos téma feljöhet, amelyet meg tudunk beszélni és eloszlathatjuk kételyeit.

Semmi nincs kőbe vésve

Fontos, hogy rugalmasak legyünk a tervekkel, mivel a pánikban szenvedőknek bizonyos helyzetek nagyobb kihívást jelenthetnek és akár sok előre nem látott faktor is befolyásolhatja őket, amely mondjuk csak a helyszínen derül ki. Engedjünk teret az egyéni igényeknek és korlátoknak, legyünk nyitottak azonnali változtatásokra, ha az illető úgy érzi, hogy szüksége van rá. Ezzel a biztonságérzetét is növeljük, hiszen nem kell kényszerítenie magát semmire, ráadásul a kettőnk közötti kapcsolat is erősödhet, mivel azt fogja érezni, hogy mellette állunk.

Érdemes nekünk is jól felkészültnek lennünk

Nyújtsunk megfelelő támogatást szeretteinknek a nehezebb periódusokon. Ismerjük meg a pánikrohamok jeleit és tüneteit, hogy felismerhessük, ha esetleg elkezdődne egy roham. Erről nyíltan beszélhetünk a szerettünkkel is, megkérhetjük, hogy mondja el részletesen nála, hogy szokott kezdődni, mit szokott érezni, de akár titkos jelet vagy biztonsági szót is kitalálhatunk, amelyet ha felmutat vagy kimond, azonnal tudjuk, hogy nyugodtabb, tömegtől mentes, szellős helyre kell kísérnünk és segíteni, hogy megnyugodjon. Segítsünk neki légzéstechnikák alkalmazásában, lélegezzünk vele együtt, beszéddel elterelhetjük a figyelmét, de akár egy zacskót (szorongásos pánik esetén a zacskóba légzés segíti a roham elmúlását) vagy illóolajat is tarthatunk magunknál.

Fontos a szeretetteljes, bátorító hozzáállás

Bátorítsuk szeretteinket és adjunk nekik pozitív megerősítést a folyamatos fejlődésükért. Dicsérjük meg őket, ha képesek voltak átvészelni egy szorongásos helyzetet vagy sikeresen alkalmazták a kezelési technikákat. Az őszinteség és a támogatás segít abban, hogy az illető magabiztosabbá váljon és lassan megtanulja kezelni a pánikrohamokat. Ráadásul számunkra lehet nem nagy dolog elmenni nyaralni, de annak, aki pánikkal küzd ez hatalmas dolgot jelent, tele nagyobbnál nagyobb kihívásokkal, mégis erőfeszítést tesz azért, hogy velünk legyen, közösen minőségi időt töltsünk el és kellemes élményeket szerezzünk, így viszonozhatjuk kedvességgel és bátorítással.

Fontos, hogy mindenkinek megfelelő programokat állítsunk össze

Ne feledjük, hogy a nyaralás arról is szól, hogy élményeket és kellemes kikapcsolódást nyújtson. Biztosítsuk, hogy a programokban olyan tevékenységek is szerepeljenek, amelyek kényelmesek és élvezetesek szeretteink számára is, viszont magunknak is kedvezhetünk és megmutathatjuk mi milyen programokon vennénk részt szívesen, ezáltal szerettünk akár új oldalunkat is megismerheti, erősítjük a kapcsolatunkat és új közös élményeket szerezhetünk. Együtt fedezzünk fel új helyeket, próbáljunk ki lazító tevékenységeket, például séta a természetben vagy a strandon való pihenés, és alakítsunk ki olyan közös emlékeket, amelyek pozitív élményekké válnak és csökkentik a pánik hatását az életükben, ezáltal magabiztosabbak lesznek és a későbbiekben is több, kellemes élményt tudunk gyűjteni.

 

Bár a pánikbetegség kihívást jelenthet a nyaralás során, megfelelő támogatással és megértéssel szeretteink élvezhetik az együtt töltött időt. Kommunikáljunk velük, készüljünk alaposan, legyünk rugalmasak a tervekkel, nyújtsunk megfelelő támogatást, bátorítsuk őket és adjunk pozitív megerősítést, illetve éljük meg közösen a jelent, elraktározva a kellemes emlékeket.

A stoppanik.hu oldalon célunk, hogy segítsünk a pánik és szorongás kezelésével kapcsolatban, folyamatosan születnek meg cikkeink a témában, így érdemes ott is megtekintened újabbnál újabb tartalmainkat.

Nyitókép: margot pandone / unsplash.com

Andrási Betty


Andrási Betty
Holisztikus pszichológus

Elérhetőségeim:
Email: info@andrasibetty.com
Weboldal: https://andrasibetty.com
https://stoppanik.hu
Telefon: 06703309685
Facebook oldal: https://www.facebook.com/andrasibettypszichologus
Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/659371985383885/

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja